közélet, pszichológia, élmény, tudomány

Agyalás

Hogyan lesz az emberi méltóság tiszteletéből "méltóságosuramozás"?

Tetszenénk forradalmat csinálni! Vagy mégsem?

2022. május 10. - Agycsavar

 Nehéz idők jönnek. Azok, akik most arról beszélnek, hogy 10-15 év, vagy még hosszabb idő lesz, hogy az orbáni diktatúrát kiszenvedjük, egyben ki is jelölik a reménytelenség útját. Alkalmazkodnak a diktatúrához. Elfogadnak, beülnek, elfogadunk beülünk. Nem lesz itt semmi, mondják. Úgy vannak, mint sokan az országban, akik, mint a két öreg (Statler és Waldorf) a Muppet showban a felső páholyból dumálnak. Kívülről kritizálnak, mondják a tutit nekünk, hülyéknek. (Jó példa erre Tölgyessy Péter és László Csaba. Személyes ügyeikről - hogy jártak a FIDESZ-szel parlamenti képviselőként, (Tölgyessy) , hogy jártak a pártelitekkel, (László), aki nagyon kínos dolgohoz adta pénzügyminiszterként a nevét) - nem tudunk meg semmit. Ők is okosak és én is okos vagyok. És, aztán? Semmi.

virag_a_faban.jpg

Diktatúra van, ebben nincs vita, diktatúrát pedig nem lehet választáson leváltani. Ahhoz hatalmas szerencse kellene, nekünk magyaroknak meg szerencsénk nem szokott lenni. Lebénultunk, lemerevedtünk; nincsenek think thankjaink, nincsenek agytrösztjeink, ha belegondolunk, valamelyik nagy külföldi média cég jöhetne ide és lehetne úgy objektív, hogy valami NER független hírügynökséget gründol, de ide nem jön a Bloomberg, se a CNN, se az AFP.

A bénultságban hajlamosak lehetünk még jobban elveszteni a józan eszünket, pedig most nagyon szükség van rá, szükség lenne rá, hogy ha a bénultságunk elmúlik, tudjuk milyen értékek mentén van esélyünk közeledni egymáshoz, újfajta szövetséget kötni.

Személyes véleményeimet írom ide, mi az alternatíva, mi lehet az új szervező elv, milyen értékek mellett tudunk igazából kijönni ebből a ránk ragadt, pókháló szerű ragacsból, ami körbefon, lehúz, megfojt, legjobb részeinket elpusztítja.

  • Az élet szeretete, egyáltalán "Az életet" szeretni kell. A NER a félelem kormánya. A félelem kizárja a szeretetet. Az élet pedig él és élni akar. A félelemben az erek összeszűkülnek, megnövekszik a stressz és kortizolszint, a szeretetben ellazulunk, otthon vagyunk. A szeretet mindent legyőz, állítólag.
  • Sokan gátlás és komoly kutatás nélkül állítják, hogy a magyarok ilyenek, a diktatúrához vannak szokva, az kell nekik. Pesszimizmusuk igazolhatatlan. Ha így lenne, a magyaroknak most boldogoknak kellen lenniük. Ahogy megyünk bele a diktatúrába, a magyarok egyre boldogtalanabbak. A lakosság többsége átadja magát a NER szorongásának, gyűlöletének, annak, hogy a magyarok ellen tör a fél világ. Mit tehetnének? A NER ármányokodása sokba kerül, 2-300 millárd Ft megy arra a gyűlöletpropagandára évent, aminek eredménye a rossz közérzet. Szarul vagyunk. Ha az ellenzék azzal foglalkozna - nem azzal foglalkozik - hogy milyen lenne a NER mentes Magyarország, mondhatná egyszerűen: LEHETSZ BOLDOGABB!
  • Kereszténység. Az, amit a NER csinál - mindenki tudja - nem keresztény cselekdedet, hanem bálványimádás. Az igaz keresztény értékek tartási és menekülési lehetőséget jelentenek főként háború idején. Könyörületesség, irgalom,megbocsátás, humanizmus, felebaráti szeretet, mint írtam, ilyenek. Kommunikálhatná ezt az ellenzék (de hát az ellenzéket is csak a zsebe vezérli). Nem teszi. Ha ellenzéki propagandát nyomnék azt mondanám: a keresztény felebaráti szeretet olyan érték, ami tartást ad még a XXI. század emberének is
  • A magyar ember kibír. Mindent kibír. Akik kimennek külföldre, már nem bírják. Mennyi teremtő, alkotó, csodálatos erő borul, borult virágba külföldön! A NER okozta félelem gúzsba köti az alkotó tehetséget. Nem tudom, hogy ezt hogyan lehet kommunikálni, de észrevenni érdemes. Milyen lehet egy olyan Magyarország, amit nem kibírni kell, hanem lehet benne élni? Nem ilyen mogorva, erőszakos, hanem kedves Magyarország, ahol a képességeket ki lehet bontakoztatni? Egy kedves Magyarországon, ahol a képességeket ki lehet bontakoztatni, boldogabbak lehetünk. Ezt mondanám: olyan országot hozunk létre, ahol kibontakoztathatod a benned levő képességeket. athene.jpg
  • Igazság. Mindannyian tudjuk, hogy a lopás az lopás. Az elnyomás, az elnyomás, a diktatúra diktatúra. Az EU jogállami vizsgálata olyan aljasságokat tárgyal, ami mindannyiunk szégyene. Tiszta pókháló. Hozzányúlsz egy helyen és az egész bemozog, ragad, koszol. Hogy hagyhatjuk ezt? A NER Magyarországán az igazság és a szégyen kéz a kézben jár. Szégyelljük magunkat az igazságért, amiért hagytuk, hogy így legyen. Így vannak ezzel a fideszesek is. A fő fidesznyik celebpolitikusok nem mehetnek normális emberek közé Budapesten, nem nyilatkozhatnak szabadon, mert ők is tudják, mi az igazság, s félnek, hogy elszólják magukat. Ezért vannak agyon ellenőrizve. Ha ellenzéki propagandát nyomnék azt mondanám: Többet ésszel! Az igazság ideát van!
  • Nem csak Orbán az ellenség, hanem azok az apparatcsikok, azok a cselédek, szolgák, akik elvesztették méltóságukat és belegörnyedtek a szolgaságba és félelembe. Sok ilyen embert ismerek. 5 kg krumpliért, vagy kettőért (egy tál lencséért) megírják, aláírják, megteszik azt, amit egy méltóságának tudatában levő ember soha nem tenne meg. Ők írják a diktatúra rendeleteit, a diktatúra emberei biztonságra vágynak, de elveszítik méltóságukat. Ha ellenzéki propagandát nyomnék azt mondanám: Méltóság és biztonság kéz a kézben jár. Ne szolgáld ki a diktatúrát! Ne csinálj "méltóságosurat, méltóságosasszonyt" saját emberi méltóságodból! Novák Katalin állítólag így nevezeteti magát. Ne hagyd!
  • A NER polgára nem csak méltóságát veszti el, de szabadságát is. A szabadságot önként adja fel. A szabadság pedig fontos a méltóság megőrzéséhez és az alkotó képesség kibontakoztatásához.  Ha ellenzéki propagandát nyomnék annyit mondanék: Szabadság! (mint a szlovén párt, ami pár héttel a választás előtt alakult ezzel a névvel és nyert)
  • Idő: A NER a múltjában él. Hamis múltban. Az önmaga által meghamisított és folyton meghamisító, így változó múltban. Beszéljünk a jövőről! Mi várható? Hogy is lesz itt?  Szóval, mit kínáltok a gyerekeiteknek, unokáitoknak honfitársaim? Jó kis alávetett, a tehetséget lekorlátozó életet? Hajlongó bólogatójánosokat nevelünk? Ha ellenzéki propagandát nyomnék azt mondanám: Le a szexizmussal! Gendertudományokat mindenhova! Éljünk a jelenben! Gondolkozzunk a jövőről!
  • Mindannyian kis orbánok vagyunk, amikor nem tudunk egyeztetni, megegyezni, szövetséget kötni, együttműködni. Ha demokratikusan választunk egy főnököt, nem bízunk benne, ott gáncsoljuk el, ahol tudjuk.  Mi vagyunk a világ közepe, nekünk nincsenek ügyeink. (A "Váltsuk le a főnököt" nem ügy). Jó példa volt erre az ellenzék egészségügyi munkacsoportja, amely csoport Komáromi Zoltánnal, Szabó Tímeával, Lantos Gabriellával, Pusztai Erzsébettel nem tudott egészségügyi programot írni, egyetlen épkézláb gondolatuk nem volt a választók felé arról, hogy miért lenne jobb az ellenzéki kormány egészségügye. Picit beleláttam mi történik. Ilyen önző, tehetetlen, ellenségeskedő csoportot nem láttam még életemben. Gondoljátok el! Meghalt több, mint 40.000 honfitársunk: apák, anyák, nagypapák, nagymamák, szeretett testvérek, szeretők COVID-ban, s erre azt mondja Lantos Gabriella, hogy Pintér jó egészségügyi miniszter. Ránkdől a rákbetegek hatalmas száma, velük hal jó részünk,  10%-kal nőtt az öngyilkosság, pszichiátriai betegek ellátatlanul maradnak, rákbetegek nem kapnak megfelelő ellátást, mert azt sem tudják mi az, rehabilitációról nem beszélek, mindannyian olyan elfekvőben végezzük majd, ahol a nővérek nem bontják ki nekünk a Mackó sajtot, mi pedig demensen nem tudjuk majd kibontani, és nem fognak megfürdetni sem és kórházi fertőzést kapunk a felfekvésektől. (És akkor azt mondja Komáromi: csinálok nektek egészségügyi minisztériumot és kikérem az adatokat. Ez volt az üzenet, semmi más!) Hát igen, nem csoda, hogy nem oda húzták az X-et a választópolgárok, ahol az ellenzék volt. Én is ledöbbentem és vissza is fogtam magam. Nem kritizáltam, nem kiabáltam, pedig kellett volna. Ha ellenzéki propagandát nyomnék azt mondanám: Lehet jobb egészségügyünk!kezkez.jpeg
  • A médiában nem csak a demens, maga alá csináló ember nem jelenik meg, nem jelenik meg a közmunkás és általában a szegény, kiszolgáltatott ember sem. Mindenki beszél róluk, de őket senki meg nem kérdezi. Danó Anna sem betegekkel csinál interjút, amikor az egészségügyről tudósít a Népszavában. Á nem, nagyfőnökökkel csinál. (Mit neki cukorbeteg, rákbeteg, mit neki COVID-ból kijött ember, ápolónő, orvos!) Mi, suvernyákok nem jelenünk meg. Nincs hangunk, arcunk. Pedig hát mi suverányok vagyunk az egészségügy és nem a zseniális Velkey György, (basszus, legalább egy szülőt, vagy gyereket megkérdezhetett volna Danó Anna, arról, hogy hogy van, mit tapasztal a kórházban, de nem kérdezett). Kósa Istvánt megkérdezi. A beteg idejével kapcsolatban nem a páciens szólal meg,hanem Kósa István beszél a beteg helyett. Szóval nem csak a demens, a beteg, a közmunkás hiányzik a magyar médiából és közbeszédből, de sok más személy is. Pl. sehol, de sehol nem készítenek interjút olyan emberekkel, akik szegények, akik egymásra vannak utalva. Akik keresik az olcsó árut. A német közszolgálati tv híradójában mutatnak olyan kétgyermekes nőt, legyen a neve Stefi, aki sok km-re viszi a gyerekeit iskolába. Muszáj megfizetnie a drága benzint, mert tömegközlekedéssel nem érne időben munkába miután a gyerekeit iskolába vitte. Egyszerre aktivista és rászoruló: egy gyűjtőhelyre viszi az összegyűjtött, lejárat előtti élelmiszereket a hozzá közeli boltból – és  rászorulóként pedit a gyűjtópontban mások által is odavitt élelmiszerből  vesz magához  (pl látjuk, ahogy a gombát tartalmazó kosárból kiszedi a szottyadt gombák mellől a még épeket). Szóval a magyar közbeszédben, sajtóban a gyengék, a rászorulók nem jelennek meg. Velük senki nem beszél, róluk sokan. Ha ellenzéki propagandát nyomnék azt mondanám: Drága, nagyszerű honfitársaim! Mutassátok meg magatokat! Együtt vagyunk, egymásért vagyunk!

De nem vagyok ellenzéki propagandista. Itthon semmiért nem vállalunk felelősséget, csak akkor szólalunk meg, ha kérdeznek- („Ki kérdezett? Senki”) és imádjuk, hogy nekünk  nincs felelősségünk. Az a szar ami van, nem az én saram. Tetszenénk forradalmat csinálni, de nem én, hanem megmondom nagy okosként, hogy ki és hogyan. Én vagyok orbán. A gyerekeink elátkoznak minket- ha még nem tették meg- hogy ilyen elcseszett országot csináltunk nekik tyúkszaros életünkkel és 15 év múlva Albánia, Szerbia, és Moldávia lesz a kivándorlási cél, mert a fejlettebb világba be se tesszük a lábunkat. Nem csak a szégyentől, dehogy, hanem azért, mert 700 HUF lesz egy EUR.  Korábban ha megérkeztünk Frankfurtba, Firenzébe, Trogirba, Stockholmba, Berlinbe, az EU tagjaiként kicsit otthon éreztük magunkat. EU az otthounk, amellett, hogy szégyenkezünk is,  amiatt hogy kormányunk az ajtajába szarik.chiharu2.jpg

Akikről nincsen szó, akikről hallgatnak

A magyar egészségügy ahogy én látom 3.

Sok elegáns és okos ember dönt az egészségügyről, magyar módra, nem kérdezve meg azokat, akikről ennek az egésznek szólnia kellene: a pácienseket, a betegeket. Számukra a magyar egészségügy azzal egyenlő, hogy hogy van az orvos, jól keres-e, hol a pénz, mert ugye, csak a pénz számít, ki, hogy találja meg benne a számítását az egészségügyben?  Mondanám, hogy fittyet hánynak Kornai János gondolatára, aki, azt mondja, akkor tud hatékony lenni bármilyen rendszer, ha az információ forrásához (pácienshez/beteghez) legközelebb történik meg a döntés. A magyar egészségügyben a döntéseket a páciensektől egyre távolabb hozzák meg. Ahogyan telik az idő, a döntés mind messzebbre kerül, hozzájárulva a további zülléshez.

Az ellenzéki egészségpolitikusok látóterében nincsenek benne a következő személyek:

  • Elfekvő osztályon a saját ürülékükben hosszan fekvő demens idősek. Őket nem mosdatják meg, enni, inni egyedül nem tudnak, nincs, aki kibontsa nekik a reggeli híg tea és az egy szelet kenyér mellé alufóliában kapott mackósajtot. Az ápolónők nem engednek be a kórházba olyan jószándékú önkénteseket, akik fürdetnének, etetnének. Az ápolónők azt mondják: „még félrenyel nekem az idős, nekem ne jöjjenek ide kontárok, csak megnehezítik áldozatos munkánkat”. Mindez nem csak a demens osztályokon van így. Baleseti osztályokon, belgyógyászati osztályokon mindennapos a bűzlő és éhező páciens.
  • Vidéki rákbetegek, akiket 50-70 kilométerre visznek kemoterápiára. Ők reggel kelnek, 5-6 órakor. Kisbusszal összeszednek 4-8-12 főt, mindenhova elmennek értük. Ez jó, de nagyon hosszú az út. Délelőtt 10 körül érnek a kórházba. A kezelés után a rázós úton, fáradtan érnek haza este 10 után. Az egészségpolitika azt mondja nekik, az átszervezéssel, a súlyponti kórházak bevezetésével, az egynapos kezeléssel majd még többet kell utaznod. A többi (a páciens jólléte, véleménye) érdektelen.
  • Sokan vannak úgy magányos rákbetegek, hogy a kezelés után hazaküldik őket. Sokukat senki nem kérdezi meg: van-e, aki gondját viselje odahaza? (nem téma: ennyi pénz van, itt tovább nem maradhat, a szociális ügyeket nem kapcsolják össze az egészségüggyel, sőt a köztudatban nincs elkülönítve a gyógykezelés és az ápolás.) Ha megkérdezné valaki őket, talán elmondanák, hogy nincs. Nincs, aki gondjukat viselje. Otthonápolásról nem is hallott. 
  • Alkoholbetegek és családjuk. Az egymillió alkoholbeteg ember sok magyar statisztikát ront.  Nem csak a várható élettartam, a boldogság statisztikáit, de ide tartozik a máj-, a gyomor-, szájüregi rák, a veserák döbbenetes sokasága. Szenvedő beteg, szenvedő család, depressziós, tanulászavaros gyerekek. Öngyilkosságok láncolata. Tirólatok elfeledkeznek nem csak az ellenzék okos emberei, de a mindenkori kormányzat is. Szokjátok meg: ki kell bírni. Persze, bírjátok évek óta. (https://worldpopulationreview.com/country-rankings/alcoholism-by-country?fbclid=IwAR2OE438VPXENTtYyyIRfEj4w8I0kcaW6NP2Jir-iiT-c1n77Y7OWEBk7m4) 
  • Azok a magatehetetlenek, akik lélegeztető gépen heteket töltenek el. Elméletileg – benne van a protokollban- időnként meg kéne masszírozni őket, - ez luxus lenne- de már az is jó lenne, ha testhelyzetet, pózt változtatnának, de hát ez sincs. Nincs, aki elvégezze a beteg más pózba történő igazítását mondjuk óránként. A nővéreket meg kéne fizetni, (vajon mennyi plusz pénz lenne az, ami lehetővé tenné annyi hogy a lélegeztető gépen levők testhelyzetét megváltoztassák?). Ezek az emberek felfekvések szempontjából a legveszélyeztetettebbek. A felfekvés könnyen kialakul, aztán jön a kórházi fertőzés és a halál. Nehogy már kritizálja bárki az orvosokat – nincs idejük ilyesmivel foglalkozni- vagy a nővéreket, jaj…. Ne már!!! Inkább titkoljuk el, hogy hány ember hal meg így kórházi fertőzésben.
  • fekvo.jpg
  • Öngyilkosok hátramaradott hozzátartozói. Egy-egy öngyilkosság az új kutatások szerint több, mint száz fő számára jelent traumatikus élményt. 170-180.000 honfitársunknak jelent elviselhetetlen fájdalmat egy -egy évben szerettük ilyen képpen történő elvesztése. Hát őket a mindenkori egészségügyi kormányzat is és az ellenzék is leszarja. Nem számítanak. Mit nekik pszichoterápiás kezelés, trauma feldolgozás. Fogd be a szádat. Ja, befogod, tényleg, jól van, csak így tovább.

 

Folytathatnám a felsorolást, kiket nem látnak a jól öltözöttek.

És akkor nem beszéltem a tisztelettelen kommunikációról, és akkor még nem beszéltem a koszról, a takarítás hiányosságairól, azokról a kínokról, amik pénzben nem kifejezhetőek és nem beszélnek róluk az orvosok: a kiégésről, a magára hagyottságról. Mindenki szenved az egészségügyben és mindenki fél.

Az ellenzék az egészségügyet- úgy tűnik- pozíció szerzésre fogja használni. Már látom kik lesznek államtitkárok az új rendszerben, ha lesz új rendszer. Nagyon aggályos az egész. Mindenki szarik bele mindenbe.

Az első dolog a közös ellenzéki programban az önálló egészségügyi minisztérium. Elfekvő, felfekvéssel küzdő beteg, örülsz? Végre újabb jól öltözött, elegáns emberek fognak leszarni.

A pszichoterápiás kódrevízióhoz ide írok egy fontos dolgot. A szakmai kollégiumok tagjai, vezetőik sem az elmúlt években, sem most a fülük botját nem mozgatták meg, hogy a finanszírozásban változás legyen. (a tagozatok tagjai egyrészt úgy tekintenek magukra, mint valami jutalomra, hogy tagok, másrészt, mint egy nyűgre: jaj dolgozni kell és nem fizetnek, az eredmény az, hogy ők csak akkor beszélnek, ha a Kásler megkérdezi őket, különben ők is a leszarók táborát gyarapítják). Már többször leírtam, a magyar egészségügy nem jogszabályokon, hanem szokásokon, tradíciókon elvén működik. (ez, az elviselhetetlen feudális rendszer az, ami miatt elsősorban külföldre mennek az orvosok nem a pénzhiány)

Szóval a jogszabályban, a következők vannak a szakmai kollégium tagozatainak feladatairól forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a2000026.emm:

 

  1. § (1) A tagozat - szükség szerint az országos gyógyintézetek közreműködésével - szakterületi feladatában eljárva
  2. a) szükség szerint szakértők bevonásával szervezi és koordinálja a szakmai irányelvek készítését,
  3. b) javaslatot készít a szakmai irányelvek, protokollok, módszertani levelek témáira, ha jogszabály másképp nem rendelkezik,
  4. c) figyelemmel kíséri a módszertani útmutatók, irányelvek, protokollok bevezetését, alkalmazását és érvényesülését,
  5. d) szakmai irányelv felülvizsgálatot végez.

(2) A tagozatok véleményt nyilvánítanak

  1. a) az egészségügyi finanszírozás rendszeréről,
  2. b) a kapacitás elosztásokról és a progresszív ellátási szintekről,
  3. c) az egészségügyi szakmai irányelvek bevezetéséről, alkalmazásáról és érvényesüléséről,
  4. d) az egészségügyi képzések, szakképzések, szakirányú szakképzések és továbbképzések követelményeinek rendszerével kapcsolatos kérdésekről,
  5. e) az adatgyűjtési rendszerről,
  6. fa stratégiai fejlesztési kérdésekről,
  7. g) az egészségügyi szolgáltatók szakmai minimumfeltételeiről,
  8. h) az új vizsgálati módszerekről és gyógyító-megelőző eljárásokról,
  9. i) az egészségügyi minőségirányítási rendszer szakmai követelményeiről,
  10. j) az országos tisztifőorvos megkeresésére, országos szakfelügyeleti szakmai kérdésekben,
  11. k) felkérés esetén az osztályvezető főorvosi, főgyógyszerészi, országos szakfelügyelői, továbbá más szakmai vezetői pályázati kiírások szakmai követelményeiről és a pályázó szakmai feltételeknek való megfeleléséről, valamint
  12. l) minden olyan kérdésben, amelyet jogszabály a szakmai kollégium feladatává tesz.

 

A jogszabály lehetővé teszi a cselekvést, megszólalást, mégsem csinálnak semmit. Öncenzúra és önkorlátozás van, elvek? Ugyan!

Itt tartunk, ki kell bírni, át kell vészelni.

Egyfajta válasz Pető Péternek, a hir24.hu főszerkesztőjének

pár észrevétel a sajtó objektivitásáról az öngyilkosságokkal kapcsolatos közlések kapcsán

Nemrégiben olyan cikk került fel a www.hir24.hu oldalra, ami miatt tiltakoztam. (https://24.hu/tudomany/2022/01/11/szomoru-vasarnap-seress-rezso/) A cikkben egy évtizedekkel ezelőtti öngyilkosságot írnak le részletesen. Azt kértem Pető Pétertől, hogy vagy töröljék a cikket, vagy írják át akképpen, hogy az öngyilkosság módjának részletes leírását töröljék.

Pető Péter válaszolt. Egyrészt leírta, hogy az ominózus cikk nem a 24.hu saját cikke, hanem a Rubiconból szemlézett szöveg (ahogyan a szöveg hivatkozik is a lapra): https://rubicon.hu/kalendarium/1968-januar-11-seress-rezso-ongyilkossaga .

Másrészt azt írja, hogy a cikk megállapításai objektív tények, e logika nyomán háborúról sem számolhatnának be, terrorcselekményről sem írhatnának. Azt írja szó szerint: „24.hu arra vállalkozik, hogy a valóságról számol be olvasóinak, ez ugyanúgy igaz közös emlékezetünkre, mint a jelenleg történő eseményekre. A vonatkozó, szemlézett cikkben objektív tényt írtunk le, s éppen a téma fokozott érzékenysége miatt a cikk végén felhívás is szerepel, amelyben olvasható, hová fordulhatnak, akik krízishelyzetben vannak. 

Mindemellett a 24.hu-nál továbbra is azon dolgozunk majd, hogy minél inkább megfeleljünk érték- és normarendünknek, felhívjuk a figyelmet társadalmi, szociális problémákra, elmondjuk a hang nélküliek, a megalázottak történeteit, s közös reményünk, hogy – noha a média egy-egy szereplőjének befolyása erre össztársadalmi szinten fölfoghatatlanul korlátozott – ennek is köszönhetően az öngyilkosságok száma mind kisebb lesz idehaza.”

ongyilkossag2.jpg

 Objektív tény, igazság…. Elgondolkodom.

Vajon tényleg tudja-e a cikkíró Pető Péter, hogy mi az igazság? Ott volt Seres Rezső halálos ágyánál? Vajon mi S. R. igazsága? Mi az igazság, az „objektív tény öngyilkosságok esetén”?

(Itt most nem tárgyalom, hogy a terrorcselekmények és háborús események közlése miképp alakítja a „tömegpszichét”, mit tud kezdeni az átlag hírfogyasztó a rázúdított információval, azaz mit nyerünk és mit veszítünk általa. De maradjunk a témánál!)

Az öngyilkosság rendkívül komplex probléma, személyes és társadalmi ügy egyszerre.

Szól egyrészt az önpusztításhoz való viszonyunkról (nálunk nagyon elfogadó a társadalom az alkohol, workoholic, játékszenvedély, mint az önagresszió formái irányában, nálunk ezek teljesen magas szinten elfogadottak).

Kapcsolódik a társadalomi segítségkérés/segítségnyújtás kultúrájához (milyen csatornákon érhető el a segítség és a bajban levő polgár tud-e segítséget kérni és kapni -- nálunk leginkább magukra maradnak, elszigetelődnek bajban levő honfitársaink).

Természetesen személyes kérdés is, hiszen számos mentális betegég nagyobb kockázatot jelent, és része a genetika is (azok a családok, ahol korábban öngyilkosság történt 26-szoros valószínűséggel néznek szembe annak veszélyével, hogy családjukban újra megtörténik a tragédia), bár sokak szerint itt is inkább tanult kérdésekről van szó.

Az öngyilkosság egészségügyi kérdés is. (Mennyire kész az egészségügyi rendszer az öngyilkossági krízisben levők fogadására, kezelésére – nálunk alig (https://agycsavar.blog.hu/2021/09/29/kozony_titok_lustasag) –, illetve, hogy az öngyilkossági kockázatot növelő mentális betegségek szűrését és prevencióját az egészségügy milyen szinten biztosítja polgárainak (lásd a hatalmas szakadékot gazdagok és szegények, de akár városaik és kistelepülések lakói között!).

Számos új kutatás foglalkozik az öngyilkossággal, az öngyilkosság megelőzésével. Jómagam az ELLIPSE nemzetközi öngyilkosság megelőzési projektben dolgozom, az ottani tapasztalatokat osztom most meg. (https://e-llipse.com/)  Többek között ezen kutatások eredményei is hozzájárultak ahhoz, hogy a világ sok országában (nem mindenhol) csökkenő tendenciát mutat az öngyilkosság. Az objektitiváshoz, az igazsághoz tennék hozzá néhány adalékot:

  • Konrad Michel svájci professzor kutatásából azt tudtuk meg, hogy az öngyilkossági krízis olyan múló lelki állapot, ami teljes dezorganizációval, szétesettséggel, kontrollvesztéssel jár. Ez a szétesettség olyan szenvedéssel jár, amit az érintett személy soha többé nem akar átélni. A megelőzés módja az, hogy a kockázati személy önmagát vizsgálgatva, monitorozva, ha észleli az öngyilkossági krízis első jeleit, azonnal segítséget kér. Az Attempted Suicide Short Intervention Program (ASSIP) módszer a „Bábel tornya” gondolaton alapszik, aminek a lényeg az, hogy a krízisben lévőt nemhogy környezete nem érti meg, de önmaga sem. Sokak szerint az öngyilkosság okát akkor sem tudjuk, ha van búcsúlevél. Az ASSIP módszert hatékonyan alkalmazzák USA-tól Japánig, Chilétől Finnországig – nálunk nem. (Itt ajánlom Pető Péter figyelmébe ennek népszerűsítését, akár írhatna is róla.) Tehát az öngyilkossági kísérletben az életét veszélyeztető honfitársunk teljes kontrollvesztettség állapotában van.
  • Guilherme Borges mexikói kutató és munkatársai 21 ország lakosságát kérdezték meg reprezentatív módon, sok-sokezer polgárt. Az érdekelte őket, hogy az átlag lakosság esetében mennyire gyakoriak az öngyilkossági gondolatok. Az volt a hipotézis, hogy az öngyilkossági gondolatok gyakoriságának tekintetében eltérések lehetnek különböző népek, országok között. Nagy meglepetésére az derült ki, hogy nincs különbség az öndestruktív gondolatok gyakoriságában. Egy német, egy kínai, egy indiai, ausztrál, észt kb. ugyanolyan gyakran gondol az öngyilkosságra – nagy átlagban. Amiben nagy különbség van az az, hogy a társadalom milyen módon viszonyul ahhoz, hogy a gondolatból tett legyen. Az alkoholizmus és az öngyilkosság kéz a kézben jár, főként, ha a társadalom az alkohollal és az önpusztítás egyéb formáival is elfogadó. (Magyarországon az összes öngyilkosság 6-8%-a június, július, augusztus hónapok hétfőjén hajnalban történik elvált, alkoholbeteg férfiakat érint, akik 45-65 év közötti születésnapjuk utáni hétfőn halnak meg.[Veres Előd kutatásai alapján]) Tehát az öngyilkos gondolatok gyakoriságában nincs különbség országok között annak ellenére nem, hogy a statisztika nagyon eltérő) ! Ez nekünk, öngyilkosság prevencióval foglalkozó szakemberek számára óriási lehetőség, mert azt jelzi, van lehetőség arra, hogy megakadályozzuk azt, hogy a gondolatokból tett legyen.
  • Karl Andiessen professzor Ausztráliában azt kutatta, hogy egy-egy öngyilkosság hány honfitárs számára jelent traumát. Korábban azt gondolták, hogy 6-8 fő lehet érintett. Egy nagy reprezentatív kutatás azt erősítette meg kollégák, barátok, szomszédok, edzőtársak megkérdezésével, hogy az öngyilkosság embertpróbáló gyásza 120-130 főt érint komoly súllyal az elhalálozott környezetében. Ha számba vesszük azt, hogy Magyarországon évente 1700-1800 fő hal meg öngyilkosság következtében, akkor az öngyilkossági gyászban érintettek száma évente (!) több, mint 200.000 (kettőszázezer) fő minálunk. A kétszázezer érintett honfitársunk zöme nem kap szakszerű segítséget fájdalma elviselésének megkönnyítésére. Közben neurológiai okok mentén az öngyilkosság, mint egyfajta „probléma megoldó módszerként” rögzül az érintett gyászolóban.
  • Thomas Niederkrotenthaler az osztrák helyzet jó ismerője. A nyolcvanas években a bécsi metróban hetente történt öngyilkosság. Be is számolt róla „objektíven” az osztrák sajtó (Kronen Zeitung – az ottani Blikk), nem is csökkent az öngyilkosság. Aztán leültek egymással a kutatók, klinikusok, újságírók. Ne legyenek objektívek, védjék azokat az embereket, akik öngyilkossági krízisben vannak és ne mutassanak példát, arra, hogy hogyan kell végrehajtani a tettet. Létrehoztak egy etikai kódexet, hogy hogyan kell kommunikálni az öngyilkosságot (nem lehet a részleteket bemutatni, nem lehet megmagyarázni, elfogadott indokot említeni, nem lehet fotót bemutatni, és mindenekelőtt az áldozat méltóságát tisztelni kell, ahogy a közelállókét is). Szóval leálltak az öngyilkosság „objektív” bemutatásával és mi történt? Néhány hónapon belül a bécsi metróban senki nem lett öngyilkos és maradt ez az állapot a mai napig. Magyarországon is van ilyen etikai kódex. A hir24.hu a Blikk és a többi bulvárlap ebben a kódexben nem érdekelt. Nem tudom miért, nem tartják be. Itt a miénk, de a WHO-nak is van. (https://lelekbenotthon.hu/2013/08/az-ongyilkossagrol-szolo-hiradasok-etikai-kodexe-ujsagiroknak/) Az a helyzet, hogy Új-Zélandon, Ausztriában, Ausztráliában átérzik az újságírók a saját felelősségüket, nálunk úgy tűnik, nem. Pető Péter sem.

 Mit mondjak még? Hol az igazság? A magyar újságírók magyar emberekből vannak, se jobbak se rosszabbak. Megkérdeztem Petőt, tudja-e, hogy egy évvel a magyar szépségkirálynő hírhedt öngyilkossága után többek között a sajtó káros működésének következtében hány fiatal lány követte Molnár Csilla Andrea módszerét? Nem is válaszolt. 331 főről van szó egy éven belül, mind fiatal lányok voltak, szépek, talán ma is élhetnének, ha társadalom jobban vigyáz rájuk. Vajon közülük hányan voltak, akik a sajtóból kaptak ötletet? Mi az ő igazságuk?

Hol van az igazság? Mi itt az objektivitás? Hol marad itt a „hang nélküliek, a megalázottak” igazsága, hangja, objektivitása?

 Köszönöm, hogy elolvasta.

 

 

 

Az Országos Baleseti és Sebészeti Intézet (OBSI) ajtaja a nyomorunk szimbóluma

A magyar egészségügy, ahogy én látom 3.

 

Hogy mi a nyomor? A nyomor a kirekesztettség, a külső és belső megalázottság, az elutasítottság, és az abból eredő szégyen. Testben és lélekben úgy utasítanak el, zárnak ki, hogy magányosnak és teljes valómban elutasítottnak érzem magam, de ezt sem élhetem át, sőt nem érezhetek semmit, se szomorúságot, se haragot, se fájdalmat; csírájában el kell, hogy fojtsak minden gondolatot és érzést, hogy túléljek. Amikor megsemmisülés és halál közelébe kerülök helyzetek és mások cselekedeti és megítélése által. A ledermedés az élettelenség egy formája: kilépés a helyzetből, az életből, önmagam megsemmisítése.

 

Baleset ért. Egy hirtelen vett kanyarban elestem a biciklimmel. Azt hittem, nincs komoly baj, de a XV. kerületi Vass László rendelőben végzett röntgen után már nem állhattam saját lábamra, rögtön kerekesszékbe kerültem.

–     Mi nem tudjuk önt itt ellátni, mert lehet, hogy műteni kell. Mentőt hívjunk, vagy el tudja vinni magát valaki az OBSI-ba? – kérdezte az orvos maga elé nézve, az asztálán levő monitornak brummogva, nem tisztelve meg azzal, hogy rám néz, ha már hozzám beszél. Reagálhatott volna át nem élt ijedtségemre. (Pedig nem volt sok beteg, reagálhatott volna). Kibírtam. (Nyomor)

–    El tud.

Feleségem vitt el az OBSI-ba.

Mivel nem állhattam lábra, kerekesszéket, vagy hordágyat (guruló) kellett szerezni. Igencsak kaotikus állapotok. Két alkalmazott – nem eldönthető, hogy kórházi alkalmazottak-e vagy a biztonsági személyzet tagjai –, akik láthatóan nagy hangsúlyt fektetnek megjelenésükre, legalábbis ami a műkörmeiket illeti, két kvaterkázás és mobilbámulás között méri az érkezők testhőmérsékletét. Mellettük, még a szükséges 1,5 méteres távolságot sem betartva, hordágyakon idős hölgyek (három fő), kicsit nyögdös valamelyikük, de azért el vannak, nem zavarják szerencsére a két hölgy aktív mobilozását, más meg nem érdekes. (Nyomor) Az egyik vélhetőleg törött kezű hölgy alatt összetörik a szék (!), még szerencse, hogy nem tört el mégvalamije.

De előre szaladtam, nézzük sorjában!  Leírom, hogyan jutottam be.

Érkezéskor a feleségem hordágyat szerez (kerekesszékhez személyit kellene leadni, de éppen nincs szabad kerekesszék, mert az egy darab készleten levő ki van adva valamelyik szerencsésebb szerencsétlennek). A parkolóban, ahol megálltunk, ráevickélek a hordágyra (illetve a hordágynak látszó tárgyra), feleségem „beugrós” önkéntes beteghordóként igyekszik megfelelni a feladatnak, de a hordágy nehezen irányítható. Olyan öntörvényű, és hideg, mint a magyar egészségügy. Jó lenne nem leterhelni. (Ez nem Nyomor)

Nagy nehezen odaérünk az ajtóhoz. Az ajtó nem önműködő. Ahhoz, hogy be lehessen tolni rajta a hordágyat, meg kell kérni valakit, hogy támassza ki. A biztonsági őr lesz az, aki segít. (Mi van, ha el kell mennie, ne adj’ isten biztonsággal kapcsolatos dolga van?) Kitámasztja az ajtót, (nem Nyomor) önkéntes beteghordóm betol, betegfelvételnél sorbanállás, majd a 2. rendelő ajtaja előtt elfoglaljuk helyünket, és várakozunk. Jól járok, csak három órát kell várnom. Mi van azokkal, akiket mentő hoz be? Akik esetleg önkívületi állapotban vannak és egyedül vannak? Ott vannak ők is a folyosón a két műkörmös hölgy mellett. Testhőmérséklet mérésre van pénz – két főt foglalkoztatnak erre a feladatra –, arra, hogy az idős hölgyeket megkérdezze valaki: nem éhes? nem szomjas? bevette az esedékes gyógyszereit? Na, erre, nincs se személyzet, se pénz. Szokjunk hozzá ahhoz, hogy az emberi méltóság- hiába betegjog, nem szempont. (Nyomor)

Három tapasztalatomat osztom meg még innen, az OBSI sürgősségi osztályáról.

 - A WC. USA-tól Japánig, Indonéziától, Izlandig sok országban voltam, de én életemben ilyen WC-t nem láttam. Mosdókagyló van, csap nincs. Helye sincs. A fém fal a kagyló felett sima. A fém WC nincs letakarítva, ülőke nincs is. WC papírról ne is álmodozzon senki. (kibírható nyomor)

wc_obsi.jpg

Lelkiismeretes az orvos, a gipszelő, igyekeznek. Törődnek, figyelnek, gondosak, de nem kommunikálnak. Mindent kérdezni kell.

(– Meg fogjuk újra röntgenezni.

 – OK, jön a beteghordó? Hol várjak? – az orvos meg sem mukkan, a mellette levő asszisztens úgyszintén hallgat. Újra kérdem:

– Jön beteghordozó?

– Igen – nyögik ki nehezen, aztán majd egy óra múlva jön a beteghordozó. Hamar válhatok kekec, követelőző beteggé ebben a helyzetben, páciens már rég nem vagyok.)

„Károly bátyó.” Így hív a főállású beteghordozó. Senki nem kérdezi meg: Kedves Uram! Hogyan szólíthatom? Kommunikációs halálgödörben mindenki Kati néni, Károly bácsi, Erzsike. „Hölgyem, uram, hogyan szólíthatom?” – az már Nyugat, felejtsd el! Ezt a helyzetet ki kell bírni, ne fárasszon senki senkit azzal, hogy tiszteletre és méltóságra apellál. (Nyomor)

Szóval peregnek az események, kb. 4 órányi intézményben eltöltött idő után begipszelnek. Fekvőgipszet kapok. Egy hét múlva újra kell jönnöm, akkor talán járógipszet kapok.

Igen, sajnos az egy hét alatt, amíg feküdnöm kellett volna, be kellett mennem a minisztériumba, pénteken. Elmondom az államtitkár helyettesnek az OPAI ajtajáról szerzett tapasztalataimat. Az illető azt kérdezi: még mindig olyan? Most adtunk X milliárd forintot a kórházaknak a cserére!

Még mindig olyan, mondom.

Kinek a dolga az ajtó felügyelete, annak szükség szerinti cseréje, hogy legyen ott eü. személyzet, aki kicseréli? Az illetékes államtitkárhelyettes szerint az intézményvezetőnek. Ráadásul faramuci a helyzet, mert a biztonsági őr szívességet tesz, nem kötelessége nyitva tartani az ajtót.

Hát ez van.

Egy hét múlva hétfőn visszamegyek az OBSI-ba. A sürgősségi után most a járóbeteg részlegre kell mennem. Reménykedtem, hogy most itt jobb lesz. Jobb is, kicsit gördülékenyebben megy a dolog, de az ajtó! Az ajtó már modernizálva van. Fotocella érzékeli a ki/be igyekvőket, nyílik az ajtó, mint bármelyik üzletközpontban, de azért mögötte ott a magyar valóság: egy ugyanolyan, kézzel nyitandó, kitámasztandó ajtó. Az emberek szenvednek, itt is meg kell valakit kérni, hogy tartsa az ajtót, hogy a pácienst – bocsánat beteget – be lehessen tolni. (Nyomor)

 Lefényképezem itt a kép.

 ajto-2.jpg

Más téma következik, az ellenzéki egészségügyi program.

Egyeztetek „NAGY EMBEREKKEL” Vitrai József, Komáromi Zoltán, Lantos Gabriella. Ők írnak/írtak egészségügyi programot. El is készült valami.

Ilyen mondat van benne: „Ha a kormányok megbecsülik az egészségügyben dolgozókat, az jelentősen javítja majd a betegelégedettséget és növeli a páciensek gyógyulási esélyeit.”

Szóval, ha az orvos és a nővér kétszer annyit keres, akkor a páciens, jaj, mit nem írok (?!) beteg -mert az ő programjukban beteg van, jó magyar feudális módon nem ám páciens-  kétszer annyira lesz elégedett. (Hm, hm,..  hol kérdezik meg a pácienseket, mit gondolnak, mivel elégedettek és mivel nem? Mi az összefüggés matematikailag, milyen függvény mentén lehet erre extrapolálni? Háromszoros fizetés emelés háromszoros betegelégedettség növekedést jelent?)

Nézem a programot: keresem, hol van benne rész arról, hogy legyen WC papír az OBSI WC-jében? Hol van rész arra, hogy ne Károly batyázzanak és kinek áll érdekében az ajtó cseréje? És akkor a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos orvosi felelősségről nem beszéltem. (Ja, konfliktust nem akarnak, olyan nehéz azt mondani a nagyságos orvosnak, mint amit nekem mondtak, amikor jó fél évig önkénteskedtem egy idősotthonban: „Károly, azonnal mossál kezet mielőtt hozzányúlsz az ellátotthoz és fürdetni viszed!” Természetesen azonnal kezet mostam. Abban az intézményben, ahol dolgoztam, a nővérek felelős és áldozatos munkájának köszönhetően nulla, azaz 0 kórházi fertőzés történt az alatt a közel egy év alatt, míg ott péntekenként dolgoztam. De ha egy idős személy kórházba került, mindenki rettegett attól, milyen fertőzéssel ér vissza.)

Visszatérve a programhoz: Nem bírom ki, megkérdezem a program egyik kidolgozóját, Vitrai Józsefet: Kinek kellene az ajtókkal foglalkozni a jelenlegi egészségügyi rendszerben? Válasza (nem a társadalombiztosítás, nem az intézményvezető, nem a karbantartó, ó nem, a válasz): a betegjogi képviselőnek. Ő kapja a feladatot az új rendszerben, talán a régiben is.

OK, rendben. Magamba fordulva elkullogok. Én buta, miért bennem a kérdés, miért vagyok kötözködő, gaz, kekec? Kínoz a kétség, de hát betegjogi képviselők most is működnek. Eddig miért nem csináltak semmit? Jaj, tudom, ezek a gaz, tudatlan páciensek, mit páciensek, betegek, ők a felelősek az egészért. Nem szólnak a hülyék. Hát honnan is tudhatná a kórházigazgató, mi van az intézményében, ha nem szólnak a betegek?! (Nyomor)

Szóval itt van ez a program tele idegen szóval. Az, hogy páciens van és nem beteg, akit megkérdezünk, akire figyelünk, aki Úr és Hölgy, hogy WC papír, hogy elérjük, hogy az orvos nézzen rám, ha hozzám beszél, nincs benne. A méltóság, ami az egyik legfontosabb betegjog, csak mint „ún. betegjog” van megemlítve a programban. Nem mint a közös alap. A közös alap hiányzik.

Nincs közös alap, egyéni és csoportos érdekek vannak, a közjó, mint olyan nem jelenik meg, sőt annak megkérdőjelezésével folyamatos rombolása történik az ellenzéki egészségügyi program kidolgozásánál. A legfontosabb két dolog hiányzik belőle: egyrészt, hogy a kialakult embertelen állapotok azonnali változást igényelnek, másrészt, hogy egy olyan egészségügyet akarnak, ahol a középpontban a páciens áll.

Az egyeztetésen a Magyar Páciensek Kamrájának képviseletében vettem részt. (www.magyarpaciensekkamaraja.hu) Jelmondatunk a következő:

Arcunk van, méltóságunk van, érdekünk van, jogaink vannak. Partnerek vagyunk.

P.S. Hogy Magyarország milyen ország? Tegnap a Puskin Moziban voltam, előtte a Pólusban – már járógipszem van – meg lehet nézni az ottani WC-ket. Ragyognak. Ez is Magyarország.

7 tipp, ami segít az újévi tervek, fogadalmak elérésében

Milyen újévi terveink lehetnek? Munkahelyváltás, új karrier, esetleg vállalkozás indítása, új partner megtalálása, új életmód (egészségesebb táplálkozás, sport) vagy a veszteségek feldolgozása nyugdíjba vonulás, válás, munkahelyvesztés. A fogadalmak megvalósítása, az, hogy tervek ne haljanak el, nem könnyű feladat. Minden kezdetben ott a van az csoda ami boldogságot jelentheti és segít a továbbélésben. A terveknek és fogadalmaknak van realitása, van alapja, nem véletlenül bukkannak fel.  A változtatásra, újrakezdésre sokszor rá vagyunk kényszerítve és mivel nem mindig belülről fakad az igény stressz és félelem kísérheti megnehezítve az újrakezdést, változást.

  1. Tipp: összpontosíts a nyereségre. A változtatás első fázisában még nagyon bizonytalan minden. Lehet, hogy jobb lesz, lehet, hogy rosszabb, ha teljesül a terv. A nyereségre való koncentrálás segít az elbizonytalanodás elviselésében. Annyi minden rossz történhet az elején: nem jönnek a vevők, elbizonytalanodok, a körülmények nem alakulnak jól, nem fogom bírni, nem segít a környezet. Mit nyerhetsz, ha megpróbálod? Sok mindent. Például önbizalmat, új embereket ismerhetsz meg, lehet, hogy eléred azt az elismerést, amire vágysz. Az összpontosítás a nyereségre segít abban, hogy elviseld a feszültséget, hiszen vagy, nyersz, vagy tanulsz. Nyerni és tanulni is jó dolog.

 

  1. Tipp: Képzeld el a célt, azt az állapotot, amit el akarsz érni. (Özönölnek a vevők, megvan az új partnered, jól érzed magad az új munkahelyeden, nagyszerű kollégák vesznek körül) Ha ezt az elképzeld állapotot felvázolod magadnak és szem előtt tartod, az szintén segít a bizonytalanságok kezelésében

 

  1. Tipp: Találd meg cselekedeteid értelmét. Az új kezdet egyáltalán nem egyszerű, érthető a szorongás. Nietzsche, a nagy filozófus azt mondja: aki ismeri a miértet, elviseli a hogyan nehézségét. Ha szem előtt tartod, miért is kezdted el a változást, mi az értelme az egésznek az segít elviselni a buktatókat

 

  1. Tipp: Alakíts ki rutinokat. Az agyunk naplopó, lusta, ragaszkodik a korábban megismert régi rutinjaihoz. Három hetes időtartamban tudod kialakítani azt az új rutint, ami segíti céljaid elérését. Három hét kicsit nehezebben kifejtett tevékenység rutinná válik. Adj időt magadnak és légy következetes új rutinok kialakításában.

 

  1. Tipp: keress támogatókat. Támogató lehet coach, pszichológus, de lehet egy példakép is, valaki, aki már elérte azt a dolgot, amire vágysz, és meg tudja osztani tapasztalatait veled (valaki, aki melletted edz az edzőteremben). A támasz úgy segíthet a fejlődésben, mint egy karó a futónövény kivirágzásában.

 

  1. Dokumentálj és ismerd el magad. Vezethetsz naplót, de végig is gondolhatod terveid alakulását a nap végén. Nagy fába vágtad a fejszédet. Azzal, hogy végigveszed a terveid alakulását, azt is számba veheted, hogyan alakul projekted. Ismerd el erőfeszítéseidet és dicsérd meg magad.

 

  1. Tipp: Kommunikálj! Nem kell mindenkit beavatnod terveidbe, de vannak emberek, akik fontosak lehetnek azok végrehajtásában. Terveidbe beavathatod bizalmasaidat és kérheted támogatásukat. Kitől mit, azt te és a terved határozza meg.

felrep.jpeg

Miért nem végzi el egyik fontos feladatát a Magyar Pszichoterápiás Tanács Szövetség, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Pszichiátriai Tagozata, Pszichoterápiás Tagozata, Addiktológiai és Klinikai szakpszicho-

lógiai tagozata- Közöny, titok...

A COVID járvány mérhetetlen károkat okozott. A lelki egészség pozíciói Magyarországon hatalmasat romlottak. Az öngyilkossági kísérletek száma nőtt ( https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0165178121003693?dgcid=coauthor&fbclid=IwAR2l4nTx04RQMC3Nu_sb_iZV_4AHO0As1Sy2HvgC2weTlyTR0icShufCxW4)  a magyar adatok ennek megfelelőek. Kéri Szabolcs elmondja az Indexen található interjúban, hogy a COVID járványnak, hosszútávú mentális következményei vannak. Vajon mi történik itthon? Növekszik a pszichiátriai és pszichoterápiás ellátás kapacitása? Az igények szerint történik-e bővítés, vagy bármilyen kommunikáció az érintettek irányába? Szó sincs erről. Minden marad a régiben.

Alapítványunkat, a Lélekben Otthon Közhasznú Alapítványt sokan keresik meg pszichoterápiás támogatásért. Fülemben csengenek ezek a szavak: „apám halála után több mint egy évvel édesanyám még mindig meg akar halni. Nem tud túlleni a gyászon. Elmentünk a területileg illetékes pszichiátriai gondozóba és pszichoterápiát kértünk. A pszichiáter azt mondta, itt nincs pszichoterápia, a gyógyszer segít. Anyám állapota romlik, hiába szedi a gyógyszereket,” Bár az öngyilkossággal kapcsolatos adataink javulnak, az időskori öngyilkosság nő. Súlyos hiányok vannak a depresszió komplex szűrésében, kezelésében, főként az idősebb korosztály esetében. 

nyugd.jpg

Aztán Győrből keresett meg egy munkanélküli férfi, hogy segítsünk, Nem tudja fizetni a pszichoterápiát, de van tapasztalata annak jótéteményéről. Nem tudtunk segíteni, mert a férfinek nem áll módjában utazni.

Aztán ott vannak az öngyilkosságban hátramaradottak. Akik gyerekként anyjuk, apjuk, gyermekük, vagy testvérük, vagy nagyszüleik elvesztésének pillanatában sem, sem hónapokkal, sem évekkel a történtek után pszichoterápiás segítséget nem kapnak. Ha kérik, nincs, ha nem kérik akkor sincs (az öngyilkossági trauma kezelésére szerintem azonnal ajánlatot kéne adnia az egészségügyi rendszernek, kérés, felszólítás nélkül, semmi nem történik. Nem kell messzire menni nézzük meg Ausztriában hogy csinálják. (nem magyar módon, hanem azonnal segítő team lép kapcsolatba a családdal)

Megkérdeztem háziorvosokat egy konferencián, hogy alvászavarban hányan javasolnak pszichoterápiát közülük, vagy, hogy hány páciensüknek ajánlottak pszichoterápiát ilyen panaszra? A válasz: nulla.

SZOCSOMA mozgalom keretében vittem kenyeret roma rászorulóknak egy kenyérgyárból Borsod és Szabolcs Szatmár megyékbe. Vajon a társadalmilag kirekesztett romák pszichoterápiájával mi a helyzet? Nem tudom, lehet, hogy van, lehet, hogy nincs.  Persze azt mondhatják az okosok, hogy nem mindenki alkalmas pszichoterápiára, meg hogy nem kötelező, ott lesz a gyógyszer, ha kell, ha nem bírja esetleg a gyűrődést, vegyen be tablettát.

Aztán ott vannak az alkoholbetegek és hozzátartozóik százezrei, krízisben levő gyerekek, akiknek a szülei külföldön dolgoznak és ők rokonoknál, nagyszülőknél élnek túl.  Az alkoholbeteg végképp kihullik, velük senki nem törődik. De ott vannak a meddőséggel küzdő párok tízezrei, akik lelki a megpróbáltatásainak enyhítésére kiváló lenne a pszichoterápia.

pszichoterapia.jpg

 

És ott van Renner Erika ügye. Hogyhogy nem fizeti a pszichoterápiáját a társadalombiztosítás? Ráadásul őt egy orvos traumatizálta. Ő és családja vagyonokat költ pszichoterápiájukra. Ez vajon miért nem a társadalombiztosítás keretében történik.

Bár Magyarországon virágzik a pszichológia; a pszichoterápia gyógyító módszerként való elterjedtsége tragikusan alacsony színvonalú azok számára, akik a piaci árakat nem tudják megfizetni.

A tények

Mielőtt az árakba belemennénk, tisztázzuk, a pszichoterápia az Egészségügyi Törvényben (https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99700154.tv) szabályozott egészségügyi szolgáltatás. Egyetemeken, képzőhelyeken oktatják. A Pszichoterápiás Tanács Szövetség (https://pszichoterapiastanacs.hu/) felel – miért is? – a „pszichoterápiás szakma sajátosságainak, problémáinak egységes szemléletéért, a szakma képviseletéért, a módszerspecifikus egyesületek összefogásáért.” Képzésért, etikai kódexért, a rendelés segítéséért, a pszichoterápiás ismeretek szélesebb megismertetéséért, akkreditációért igen. Azért, hogy gyógyító módszerként minél többekhez eljusson, azért nem. Az etikáért igen. Azért, hogy a helyére kerüljön a társadalmi szinten, azért nem. A Pszichoterápiás Tanács Szövetségbe 15 egyesület tartozik, ők az alapítók. A pszichoterápia ügyeiért ugyanakkor a Egészségügyi Szakmai Kollégium Pszichiátriai Tagozata ( Elnök: Prof. Dr. Kéri Szabcs, Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, aki elmondta a cikk kapcsán, hogy semmit nem tehet. Őket csak véleményezésre kérik fel, illetve akkor szólalhatnak meg, ha megkérdik őket. Kéri Doktor ezen pozíciójából tiltakozásként lemondott akkor, amikor országos nagy intézményben vonták össze a neurológiát, pszichiátriát és pszichoterápiát és egy olyan embert nevezett ki Kásler miniszter aki sem a pszichiátriához, sem  a pszichoterápiához nem ért. Fontos még, hogy némi szakmai tiltakozás mellett a pszichiátriai tagozatot elkülönítették az addiktológiától és a pszichoterápiától a Szakmai Kollégiumban)  és a Egészségügyi Szakmai Kollégium PszichoterápiásTagozata (Elnök: Dr. Németh Attila, Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet a 26/2020. (VIII. 4.) EMMI rendelet  (https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A2000026.EMM&celpara=139&searchUrl=/jogszabalykereso%3Fevszam%3D%26sorszam%3D%26para%3D139%26tipus%3Dnincs%26kif%3D%26searchfor%3Don%26pagenum%3D26&goto=-1) is felelős. Sőt, ők a mellékelt jogszabály alapján tényleg felelősök azért, hogy mennyire ékelődik be a pszichoterápia az egészségügyi rendszerbe, a pszichoterápia kinek mennyire érhető el.

Ha bejön egy új gyógyszer, vagy egy új diagnosztikai módszer (hívjuk terméknek), akkor a termék tulajdonosa először is a gyógyító hatósággal elfogadtatja, engedélyezteti azt. (vegyük pl. a most jól ismert Pfizer vakcinát COVID-ra) először az OGYÉI (Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésegészségügyi Intézet) https://ogyei.gov.hu/-engedélyezte, majd a NEAK-nál megpróbálja elérni a gyártó, hogy a forgalombahozatali engedély után minél nagyobb mértékű pénzügyi támogatásban részesítse, hogy ne a betegnek kelljen kifizetni a termék árának teljes összegét (Pfizer vakciánál ez könnyen ment, ingyenes mindenki számára, 100% a támogatás). A gyógyszercégek nagyon profik a minél magasabb arányú NEAK támogatás elérésében, és megfelelő lobbi erővel is rendelkeznek (Nagy gyógyszercégeknél külön osztályok működnek a támogatás elérésére, a pénzügyi és egészségügyi döntéshozókkal való kapcsolattartásra). Jól ismerik a hivatalok útvesztőit, és igen jó kapcsolatuk van a különféle orvosszakmák vezetőivel. A NEAK egy külön bizottsága (korábban kódbizottság)  http://www.neak.gov.hu/felso_menu/rolunk/kozerdeku_adatok/tevekenysegre_mukodesre_vonatkozo_adatok/a_hatosagi_ugyek_intezesenek_rendjevel_kapcsolatos/gyogyszer_tb_tamogatas_befogadas/gyogyszer_tapszer_tb_befogadas.html#Gy%C3%B3gyszerek%20%C3%A9s%20t%C3%A1pszerek%20t%C3%A1rsadalombiztos%C3%ADt%C3%A1si%20t%C3%A1mogat%C3%A1sba%20befogad%C3%A1sa,%20a%20t%C3%A1mogat%C3%A1s%20megv%C3%A1ltoztat%C3%A1sa)  (ez 4-6 fős bizottság, az EMMI berkeiben működik) javaslatára hozza meg a döntéseit a támogatásról. A kódbizottságnak már azután, hogy a gyógyító eljárást a NEAK lajstromozta és engedélyt adott a forgalomba hozatalra egy tanulmány alapján tesz javaslatot, hogy 50-75-80-90, vagy 100%-ban támogasson egy-egy terméket. Ebben a tanulmányban költségelemzésekkel kell igazolni, hogy a termék (gyógyszer, diagnosztikai eljárás) támogatása megéri, azaz bizonyítani kell, hogy hoz annyi gazdasági hasznot, hogy megérje támogatni. A tanulmányban össze is kell hasonlítani a már piacon levő termékek költségeivel, azok hatékonyságával. Ezt a tanulmányt magától értetődően a termék tulajdonosának kell megírnia. Nem egyszerű tanulmány, a nagy gyógyszercégek szerencsések, hogy kb. ugyanazt a tanulmányt adják be minden országban.

A NEAK az egészségügyi törvény alapján 18 féle pszichoterápiás beavatkozást támogat (a legfontosabbak: krízisintervenció, egyéni diagnosztikus pszichoterápiás ülés, különféle hosszúságú pszichoterápiás ülések, csoportpszichoterápia, családterápia). A pszichoterápiáknak nincs lobbi ereje. Sőt. Igazából senki nem gondozza a szolgáltatás piaci jelenlétét, mert akik a pszichoterápiák gazdái, azok nem értenek sem a lobbihoz, sem közgazdasághoz, sem a marketinghez. Ez nem lenne baj, a baj az, hogy azt hiszik, hogy értenek hozzá.

Nézzük meg most az árakat. A csoportterápia piaci ára 4-5000 Ft/alkalom, az egyéni terápia 10.000 Ft-nál kezdődik, a családterápia 20.000 körül van. A piaci árak harmadát sem éri el az az összeg, amennyit a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) egy-egy gondozónak, vagy egészségügyi intézménynek fizet, ha pszichoterápiás szolgáltatást nyújt. A fizetés pontszámok és szorzók alapján történik, úgy nevezett német pontok alapján ambuláns esetben. Az intézményeknek így nem éri meg, hogy ezt az egészségügyi szolgáltatást NEAK keretben elérhetővé tegyék. Hiába mond mást itt a betegjog. A pszichiátriai beteget tájékoztatni kéne az elérhető gyógymódokról, és abban az esetben, ha úgy dönt, elérhetővé is kéne tenni a számára a pszichoterápiát nem csak tájékoztatni róla.

Sokszor leírtam. Magyarországon kb. 750.000 ambulánsan kezelt pszichiátriai beteg van kb. 80 féle pszichiátriai diagnózissal. (az alapítványom fizetett az adatokért – hogy hány beteg van- hányan kapnak pszichoterápiás ellátást NEAK keretben, hogy tudjuk mi a nulla pont. Kaptunk némi anyagi támogatást más egyesületektől, de a kollégiumok és a Pszichoterápiás Tanács tőlünk kapta meg a számokat, hosszú évek alatt állítólag azért nem kérték ki, mert azokat nem tartottak valósnak, de ezek folyosói pletykák. Így volt az, hogy a 280.000 Ft összegnek a felét így is az alapítványunk fizette, természetesen odaadtuk a döntéshozóknak, akik nagy örömmel fogadták és használják azóta is) A 750.000 emberből bármilyen pszichoterápiás kezelésben kb. 80.000 ember részesült ambulánsan NEAK keretben, maximum 3 alkalommal 2018-ban.  Ez a 3 alkalom véleményem szerint nem nevezhető pszichoterápiának.

A szabályozás- mi történt eddig?

A pontokat 1991 körül állapították meg, azóta nem történt felülvizsgálat. Akkoriban még egész jó értékeket jelentettek ezek a pontok. Azóta a pontszámok (1991!) tudomásom szerint nem változtak. A pontszámok elértéktelenedésével párhuzamosan történt meg a pszichoterápia egészségügyi rendszerben (azért nem írok társadalombiztosítást, mert azt a NER megszüntette) történő térvesztése. Intézményeket, osztályokat zártak és zárnak be. Nem csak a pszichoterápia pozíciói gyengültek, hanem a COVID alatt a pszichiátriáé is. Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a szakma vezetői nagyon rossz pozíciókkal rendelkeznek. Nem sorolom Szegedtől az Szent Imre kórházig milyen veszteségeket szenvedtünk el az elmúlt időszakban. Minden esetre a pszichoterápia támogatására annak ellenére nem született a kódbizottsághoz beadható kérvény, tanulmány, hogy rengeteg kutatás született a pszichoterápiák hatékonyságáról azóta világszerte és születik meg napjainkban is. A pszichoterápia költséghatékonyan működik, megéri alkalmazni. Ezeket a kutatásokat (study-kat) a kódbizottság felé senki nem kommunikálta, a pontok emelését senki nem kérte. Sem a Pszichoterápiás Tanács Szövetség, sem a szakmai kollégiumok tagozatai, sem az egyesületek. Eszükbe sem jutott, hogy kéne tenni valamit. Azok a személyek és társadalmi csoportok, akikkel a cikket kezdtem pszichoterápiához való juttatása senkinek nem érdeke. A Pszichoterápiás Tanács titkára azt mondja, nincs erre ember.

Volt olyan jelentős (ma már kollégiumi tag) szaktekintély, aki azt mondta, nincs is ilyen study. Azt mondtam neki, látom, hogy nem olvasod az általunk kiadott irodalmat. Gabbard Pszichodinamikus pszichiátria tankönyvében. (Oriold & Társai 2016, 119-121pp) fel vannak sorolva az addigi study-k a szerző azon megjegyzésével, hogy ezeket kell a finanszírozóknak beadni.

Tény, hogy egy ilyen támogatást felülvizsgáló tanulmány elkészítése nagy munka. Megkerestem egy profi céget, az Ideas & Solutions Kft. kiváló céget, akik mivel szívügyüknek tekintették a kérdést, nagyon jelentős kedvezménnyel 1.400.000 Ft-ért megírnák ezt a tanulmányt a szokásos 5.000.000 Ft helyett.

Ajánlatukat elküldtem a Pszichoterápiás Tanács Szövetségnek, akik megértették a dolog menetét, a kérdés fontosságát és Dr. Simon Lajossal együtt elküldtek Dr. Németh Attilához a Pszichiátriai Szakmai Kollégium Pszichiátriai Tagozatának akkori elnökéhez pénzt szerezni, aki azt mondta, hogy nagyon jó lenne, ha sikerülne a támogatást megemelni, és a tanulmányt beadni, de:

  • Nem fognak-e visszaélni a betegek ezzel és túl sok pszichoterápiás ülést igénybe venni? Főként a borderline betegek hajlamosak ilyesmire,
  • Jó lenne, ha megemelnék a támogatást, mert így sok kezdő terapeuta egzisztenciálisan könnyebben kezdhetné pályáját, meg le is szerződhetne a NEAK-kal (egyébként a NEAK-kal való szerződés, illetve az, hogy a NEAK támogatást el lehessen számolni a magánrendelésen külön téma- ebben is lehetne előrelépni, de erről itt nem írok,)
  • Nem is tudom, legyen talán 15 támogatott ülés mindenkinek, mondta Németh doktor.

NEKI NINCS PÉNZE. Ebben maradtunk és távoztunk. Vajon szakmai érvek vagy a rezignált lemondás mondatta-e ezt Németh doktorral? Hiszen van, akinek 10 ülés is elég míg másoknak, pl. a borderline betegeknek akár évekig is terápiába kell járnia. A leginkább a közöny és nemtörődömség visszatükröződése döbbentett le, amit amúgy is tapasztalok, de azt gondoltam magamban, hogy talán a tájékozatlanság és lustaság, de nem rosszindulat van a háttérben. Még mindig ezt remélem.

Az Ideas& Solution Kft ajánlatát elküldtem pár egyesületnek és a Pszichoterápiás Tanács Szövetségnek, nincs -e kedvük összeadni a pénzt, hogy adjunk be végre egy hivatalos tanulmányt a kódbizottságnak. Ugye nem kell írnom, hogy senki nem méltatott válaszra (semelyik egyesület) . Aztán azt is gondoltam, hogy gyűjtés szervezek. Pár nagyon ismert embert, színészeket, irodalmárokat kerestem meg, ők vállalták is volna, hogy nevüket adják a gyűjtéshez, mert a pszichoterápia életet mentett sokuk esetében személyesen, de hogy csináljuk ezt a folyamatot? Tanácstalanul elakadtam.  Álljunk ki a Nyírő Gyula Kórház elé híres emberekkel és kolduljunk? Szerveztem egy szakemberekből álló csoportot arra, hogy kitaláljuk, hogyan gyűjtsünk pénzt, hogyan kommunikáljunk. Kedves, jóindulatú pszichiáterek és pszichológusok jelentkeztek, de aztán hirtelen váratlan haláleset bénított le engem és leálltam hosszú időre. Magától meg nem halad ez az ügy. Úgy tűnik, hogy ez csak nekem fontos, mintha a környezetem azt üzenné, Károly, hogy képzeled, hogy olyasmit feszegetsz, ami 2x2. Igen, tényleg rengeteg érdek van itt, de főként presztízs érdekek.

Két egyesületnek vagyok tagja. Mindkét egyesület jelentős anyagi megtakarításokkal rendelkezik. Hogyhogy nem kérik számon a pszichoterápiák támogatását saját egyesületükön a tagok? Hogyhogy nem érdekel senkit az, hogy a szakmai kollégiumok, elnézik, hogy a gyógyító módszerük (én elolvastam több egyesület alapszabályát, az alapító okiratban benne van, hogy az egyesület célja a módszer terjesztése) kiszorul a gyógyításból, holott ezzel parányi támogatással még mindig a NEAK a pszichoterápiák legnagyobb vevője? Csak egy szám: pszichoterápiákra a NEAK összesen kb. 600 millió Ft-ot költ évente. Xanaxra és generikumaira több, mint 5 milliárd Ft-ot, Rivotrilra és generikumaira is több, mint 3 milliárd Ft-ot.

 

A pénz tabu

Körbenéztem. Hogyan állnak anyagilag az egyesületek? Lenne -e pénzük kifizetni a tanulmányt? Lenne. A legtöbb egyesület annak ellenére nem teszi ki pénzügyi beszámolóját a honlapjára, hogy elméletileg illene nyilvánosságra hozni. Pár egyesület kiteszi. A Magyar Családterápiás Egyesületnek beszámolója itt van, https://csaladterapia.hu/doc/kozhasznusagik/KOZ2018PK442.pdf) A Vikote is közli mérlegét.  (http://vikote.hu/wp-content/uploads/2019/08/OBH-besz%C3%A1mol%C3%B3-vikote-m%C3%B3dositott-2018.pdf) és a Jung Egyesület is. (https://cgjung.hu/wp-content/uploads/2020/07/2019-evi-beszamolo-es-kozhasznusagi-melleklet.pdf) és a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület is (https://mozgasterapia.net/wp-content/uploads/2019/06/OBHGEPI_PK_442_MMTE_2018-1.pdf) . Meg lehet nézni forgalmukat, tartalékaikat. Szerintem lenne miből, de nincs szervezet, ember, aki ezt intézze.

A Magyar Pszichoterápiás Tanács Szövetség, a Pszichoanalitikus Egyesület, Magyar Csoportpszichoterápiás Egyesület, a Csoportanalitikus Kiképző Társaság nem teszi közzé, a többiekét is kerestem, nem találtam, lehet, hogy rossz helyen keresek.

Azt, hogy az egyesületek, miért nem foglalkoznak azzal, hogy az általuk képviselt módszerek a gyógyítás elérhető szolgáltatásai legyenek nem csak a pénzes társadalmi rétegek számára elérhetők, nem tudom.

Nekem úgy tűnik, hogy az egyesületek saját működésükkel kapcsolatos reflektálása hiányos. Az egyesületek ugyanúgy szolgáltatnak, mint bármely más szolgáltató, de itt a legfontosabb, amit ők eladnak: az az identitás. Ezért is van, hogy a képzés a leghangsúlyosabb elem az egyesületek működésében és nagyon hierarchizáltak. Ez hozza a legtöbb pénzt az egyesületeknek. A vezetőket a tagság olyan tulajdonságokkal ruházza fel, amik szerintem nincsenek meg bennük: szolidaritás, figyelem, egyfajta szélesebb értelemben vett felelősségvállalás és társadalmi altruizmus, a közjó képviselete. Pl. volt olyan egyesületi vezető, aki a kérdésemre azt mondta, de hát a Pszichoterápiás Tanács ezt csinálja, intézi a támogatás emelését, a pszichoterápiák elterjesztését. Nem kérdezett vissza, nem gondolkodott el, a kétely legcsekélyebb szikrája sem merült fel benne. Mindent tudott. Ja kérem, a pszichoterápiák világa a fantáziák és projekciók világa. Pedig a pszichoterápiák támogatásának növelésével való elterjesztése nagyon fontos tanulmányi kérdés. Szerintem jó, ha a módszerek elsajátítóinak 40%-a dolgozik az elsajátított módszerrel, mert nincs hol dolgoznia annak, aki elvégez egy módszertani képzést. A frissen végzett tanítványok indulását is megkönnyítené a pszichoterápiás módszerek támogatásával elérhető hatalmas igény.

Az tény, hogy nem történt erőfeszítés arra, hogy a pszichoterápia a jelenlegi alacsony elérhetőségből kitörjön és százezrek számára elérhető legyen. Ilyen szándék nincs. Hozzájárulhat ehhez az, hogy a pszichoterápiák korábban a tűrt, esetleg tiltott kategóriában voltak, és akkori vezetőik értékmérője egyedül a túlélés volt. Ha túlélt a módszer, jól dolgoztak, ha nem, akkor nem. Sajnos ezek a vezetők teljesen alkalmatlanok a mai kihívásoknak való megfelelésre, az új viszonyok átlátására, megértésére. Ülnek a vártán és várják hogy alájuk tegyék a feltételeket. Ez régen működött, ma már ez nem fog menni.

Nem pontosan ismerem a külföldi viszonyokat. A németországi viszonyokat ismerem viszonylag jól, az ottani pszichoterápiás szcéna egyik, a nemrégiben elhunyt fő alakját Horst Kächelét személyesen is ismertem. Évek hosszú folyamán érték azt el, hogy az ottani társadalombiztosító támogassa a pszichoterápiákat. A német lakosságnak több, mint 5% -a jár egy időben pszichoterápiákba jelenleg, több, mint 3 millió ember. Ez a szám nálunk 500.000 fő lenne ilyen arányokkal, szerintem jó, ha most 30.000 fő jár mindenféle pszichoterápiákba magánban összesen, de lehet, hogy tévedek. Amikor Kächele utoljára Magyarországon járt azt üzente a pszichoterápiás szakmának a könyvbemutatónkon: kutassanak, publikáljanak, küzdjenek azért, hogy pácienseik pszichoterápiához jussanak. Senki nem hallgatta meg őt.

kachele.jpg

Nálunk hasított társadalom működik. A társadalmi bizalom folyamatosan sérül, erodálódik. Jómagam is hajlamos vagyok a "Fogjuk meg és vigyétek" szemléletre, arra, hogy csináljon más már valamit. A függőségnek, a felelősség másra hárításának évszázados tradícióiból nehéz kitörni. Ennek a módnak egy része a folyamatosan megjelenő romantikus hősök felbukkanása. „Tegyünk le valamit az asztatra, mert ez így nem működhet tovább.” Aztán a romantikus hősök egyedül maradnak, kifáradnak, meg el is lehetetlenítik őket. Percek alatt minden romantikus kezdeményezés véget ér. (A kétezres évek óta legalább 5 nekibuzdulást értem meg, egyikből sem lett semmi. Most is küldtek egyet, ami különalkuk mentén tervez valamit, de a kidolgozó az idevonatkozó jogszabályokat még hobbi szinten sem ismeri, nem is konzultál olyannal, aki értene hozzá, - de a demoktarikus működésre vonatkozó tapasztalata, széndéka, óhaja nulla.)  A pszichológus és pszichiáter társadalom pont ugyanolyan, mint a magyar társadalom többi része. Nem jobb, és nem rosszabb. Igy állunk itt a gőgünnkel, közönyünkkel, függőségeinkkel. Várjuk, hogy csináljon valaki valamit, de senki nem fog semmit sem csinálni. Magunkra várunk. Ilyen a rendszerünk.

Természetesen a szükséges intézményeket hivatalosan is megkerestük Itt látható a válaszuk összefoglalva. https://lelekbenotthon.hu/2016/02/ujabb-adalek-a-pszichologia-forro-temaihoz/

 „Az a véleményem, mint hozzátartozó anya, hogy a gyermekem önmagában egyik pszichiátert sem érdekli. Gyógyszert ír fel. Ennyit tesz. Amikor a gyermekem mondja a panaszt, duplájára emeli. Amikor én mondom a panaszt, láthatóan zavarban van. Nekem nem emelhet semmit. Legföljebb a hangját. Legutóbb azt mondta (a pszichiáter), hogy most a lányomnak az előre foglalt ideje van. Akinek vagyok a gondnoka. Nos, kértem új időpontot. Magamnak. Hátha akkor meghallgat, de ez korántsem ringat engem abba a hitbe, hogy érdekelni is fogja a lányom. „

Egy hozzátartozó az egyik facebook csoportból

Irodalom:

IsabellaBerardelliaSalvatoreSarubbibElenaRogantecMariarosariaCifrodellidDeniseErbutoaMarcoInnamoratieDavidLesterfMaurizioPompili: The impact of the COVID-19 pandemic on suicide ideation and suicide attempts in a sample of psychiatric inpatients in Psychiatric resarch, 2021.114072

 

Ajánló és rövid lélektani filmelemzés A beszéd c. francia filmvígjátékhoz

( Le discours , 87 perc, 2020 főszereplő: Benjamin Lavernhe, rendezte: Laurent Tirard.)

Filmvígjátékokról nem nagyon szoktak lélektani elemzést írni. Szerintem nagyon is van min gondolkodni, van mit elemezni vígjáték kapcsán is, főként, ha ilyen kiváló alkotással találkozunk a moziban.

Apropó… miért is nézünk filmeket egyáltalán, miért adunk ki nem kevés pénzt azért, hogy egy sötét teremben árnyjátékokakat nézzünk? Slavoj Žižek a The Pervert’s Guide to Cinema című filmjében valami olyasmit mond, hogy a valóság bonyolultsága, érthetetlensége és borzalma, kicsinyke létünk törékenysége miatt van szükségünk a filmekre, amelyek őszerinte modellt adhatnak annak megértésére. A valóság értelmezésének folyamata a filmeken keresztül történik, nem fordítva.

A vígjáték még rátesz egy lapáttal erre a megértési folyamatra. Olyan módon szembesít a nehéz kérdésekkel, hogy nem csak a kérdések megértéséhez kerülünk közelebb, hanem azok elfogadásához is, elfogadjuk, magunkévá tesszük nehézségeinket, mintegy felülemelkedünk rajtuk. Amikor ez sikerül, úgy jövünk ki a moziból, hogy szó szerint könnyebbnek, derűsebbnek érezzük magunkat, a földfelszín felett járunk két lépéssel, mintha súlyok kerülnének le rólunk, egyszóval megkönnyebbülünk. Ugye ismerős dologról írok? Ilyen film A beszéd.

Woddy Allen-nek is sikerül ez néhány filmjében. Például, amikor mondja, hogy az élet dolgait két részre lehet osztani: rettenetes és nyomorúságos dolgokra. Ahogyan és amikor ezt kimondja, hahotázunk, nevetünk, olyan kontextusba helyezi nehézségeinket, ami nemcsak lehetővé teszi súlyos, nyomasztó gondolataink kimondását, de meg is könnyebbülünk, egyszerre elviseljük és meg is értjük szenvedésünket. Könnyebben hordjuk keresztünket. Egy olyan fajta idézőjeles művészi működésmód szükséges ehhez az élményhez, ami az igazi művészet sajátja. Az idézőjel azt jelenti, hogy az, amit látunk nem a valóság, de mégis, a valóságnak a képe, egyfajta „átmeneti” térben történik mindez, olyan „átmeneti” szereplők megjelentetésével, akik így egyszerre valóságosak- hús vér emberek- és egyszerre képzeletünk, fantáziánk által felöltöztetett szellemek, olyan ismerős kísértetek, akik adott esetben félelmetesek is lehetnének. Ebben az átmeneti térben jön létre az az élmény, hogy III: Richárd púpja egyszerre III. Richárd púpja: a valaha élt emberé, a szerepé és a szereplőé, a miénk, szinte hátunkon érezzük és közben tudjuk, hogy az a púp nem más a hajlott hátat csak mívelő színészen, mint egy szalmával kitömött párna, amit a színész a fekete gúnyája alá rejt, úgy ahogyan Shakespeare megírta.

Visszatérve Woody Allen-re: A beszéd film kapcsán azért is indokolt őt megemlíteni, mert a rendezőnek Laurent Tirard-nak, ő a példaképe. Woddy Allen nagyon fontos számára. A beszéd kicsit Woddy Allen filmjeinek rokona. Kicsit hasonló, de mégis nagyon más, olyan mintha egyik unokatestvérünk lenne. Apánk testvérének a gyermeke.

A történet dióhéjban: a szimpatikus francia család vasárnapi ebédjét tölti. Az ötvenes házaspár mellett két felnőtt gyermekük (Adrian és Sophie) és leendő vejük (Ludo) ül az asztalnál. Adrien-től szerelme, Sonja hónapokkal ezelőtt szünetet kért. Nem szakított, csak szüneteltetni akarta éppen kifáradt kapcsolatukat. A türelmetlen Adrien pont a vasárnapi ebéd közben küldött egy SMS-t Sonjának azt jelezve neki, hogy hiányzik és szeretné a szünetet letudni és újraindítani a kapcsolatot. Az üzenetet elküldte és tűkön ülve várja, hogy válaszoljon neki Sonja. A vasárnapi ebéd a megszokott keretek között zajlik. Ugyanazok a működésmódok, ugyanazok a storyk, viccek, történetek sokadszor. Unja családtagjai megnyilvánulásait. Annak kapcsán, hogy a pár a padlófűtésről beszél, beszűrödnek korunk problémái, a környezeti katasztrófa félelmetes valósága, a tudomány átlagembertől való távolodása, a megértés és megnem értettség személyes és társadalmi szintjei, a tehetetlenség több szintje. Ebben a hangulatban fordul Adrien- hez Ludo, a leendő férj és arra kéri, hogy közelgő esküvőjükön Adrien mondjon egy beszédet. Adrien lemerevedik, szinte sokkot kap az ijedtségtől, mert nem szeret nyilvánosság előtt beszélni.

A film innentől kezdve ennek a beszédnek a kialakításáról, belső megdolgozásáról szól párhuzamosan azzal, hogy Adrien a válasz SMS-re várakozva visszaemlékszik Sonjával kapcsolatos közös életére, a szép, vidám és kedves dolgokra és azon is elgondolkodik, hogy mi az, amit hibázott. Egy olyan belső fejlődésnek leszünk tanúi, amely belül, Adrien gondolatvilágában történik, amelynek egyszerre tanúi, tárgyai és elszenvedői a családtagok. Olyan szívet melengető átalakulásnak leszünk tanúi, ami egyszerű, intelligens és nagyon ritka a filmművészetben. Egy önismereti folyamat sok buktatóval, nehézséggel együttjáró megpróbáltatás.

beszed1.jpg

Amikor Adrien elképzeli milyen beszédet is mondana, egyszerre olyan gondok, problémák sokaságával szembesül, amivel mindannyian szembesülünk életünk folyamán.

Az első kérdés mindjárt nagyon kínzó: hogyan is látunk rá magunkra? Kinek a tekintetében létezünk? Elemi szükségletünk van az intim kapcsolatra. Szükségünk van arra, hogy Ady Endre után “látva lássanak” minket és mi is látva lássunk valakit, „legyünk valakié”, s legyen miénk valaki. A gyermek a szülei tekintetében létezik; a felnőtt helyzete bonyolultabb, önmagát szülei tekintete által elnyert tapasztalatokban érzékeli és értékeli, de arra vágyik, hogy párja tekintetében létezzen. A kapcsolat jelenlétet jelent, a szülői tekintet pedig nem mindig támogató, lehet rossz is. Egy magányos, meg nem értett gyerek olyan elbizonytalanító tapasztalatokat szerezhet primer családja körében, ami a párkapcsolati bizalom kialakulását megnehezíti, mert a meg nem értettség magányossághoz vezethet. Ebből a magányosságból kapunk ízelítőt azokban a rövid jelenetekben, amikor Adrian önmagához beszél, mintegy megjelenik iker önmaga:

beszed2.jpg

Nem csak intim szinten létezünk mások szemében. Kollégák, barátok, közeli és távoli ismerősok tekintetében is létezünk. Fontos az is, hogy társadalmi szinten is elismerjenek bennünket. Aki ezt nem így gondolja, vessen egy pillantást a mai magyar valóságra. Milyen sok szenvedést okoz a társadalmi meg nem értettség, adott esetben kirekesztettség. A rokonok és ismerősök előtt elmondott esküvői beszéd sok minden szempontból jelentős: egyrészt feltételez egy olyan bizalmat, ami a honfitársakról szól, hogy meg fognak hallgatni, türelemmel fordulnak hozzánk, másrészt egy bizalmat önmagunk felé is, hogy van olyan mondanivalónk, ami értékes lehet magunk, szeretteink és távolabbi ismerőseink számára is, mindezt mások tekintetében kell megcselekedni. És van még egy harmadik összetevő is, mi szerint el tudjuk különíteni, fel tudjuk ismerni azt, hogy mi az a mondani való, ami nekünk magunknak, szeretteinknek és a tágabb társadalomnak szól. Nem csak felismerjük, de ki is tudjuk fejezni, értjük és kifejezzük.

Ennek a feladatnak a bonyolultságát is ragyogóan illusztrálja a film. Egy ilyen beszéd megírása nehéz feladat. A főszereplő többféle variációt elképzel magának, elképzeli, hogy mi lehet a siker és mi lehet a kudarc. Nagyon érdekes, hogy az ismeretlen senki, aki nézi és hallgatja a beszédet, hogyan válik fontos valakivé a beszéd sikere vagy kudarca kapcsán. A középkorú pár lelkesen rajong, vagy csalódva levonul a terepről.

 beszed3.jpg

Az önértékelés ennek a belső munkának a hullámzásával együtt változik. Ha lidérces és kudarcos események bekövetkezése a valószínűbb, az önértékelés a padlón van. Egy rossz beszéd az esküvőn, azt a fantáziát szüli, hogy Sonja már talált valaki mást magának. Egy gitározó szívtiprót, aki sármosabb, érdekesebb izgalmasabb a főszereplőnél. Amikor viszont a siker a valószínűbb, az önismeret is helyre áll.

beszed4.jpg

A másik kérdés, amire a film ragyogóan reflektál az a magány, a magányosság kérdése. Mindig, minden időpillanatban egyedül vagyunk. A magány fájdalma enyhíthető, de folyamatosan sajog. A magányosság egy illusztrációja a meg nem értettség visszatérő motívuma: minél meg nem értettebb valaki, annál magányosabb lesz. A meg nem értettség nem csak fájdalmas, de pusztító is lehet. Nem csak arról van szó, hogy hegyekben kapja Adrien azokat az enciklopédiákat, amiket utál előbb nővérétől, később barátaitól is, de akkor, amikor szerelmi bánata van és erről beszélne anyjának, az anya azzal intézi el fia világvégi élményeit: hogy „igyál narancslevet!” Magára marad meg nem értettségében.

Mindannyiunknak vannak ilyen „igyál narancslevet!” mondataink. A „bölcs anya” a gyógynövényekre esküszik, az erőtől duzzadó sportoló a futásra, a tehetetlen pszichoterapeuta „buddhista meditációra” ösztönöz.

Minden esetre a könyvben többször is visszaköszön a megnemértettség, a kitettség élménye. A film játékos teszthelyzeteiben, ezek a fájdalmas élmények elmondhatóvá és megoszthatóvá válnak. Ezen élmények puszta elmondásával elindul a gyógyulás és a megbocsátás folyamata akkor is, ha elmondásra nem kerülnek, csak elképzelik őket. Mint egy családtagnak szóló pszichoterápiás levél, ami rendkívül fontos, de soha nem kerül átadásra, feladásra, a címzetthez nem jut el.

beszed5.jpg

A problémák vígjátéki megoldásával párhuzamosan visszatér a remény. Nem lehet az, hogy a film úgy érjen véget, hogy nincs remény. Sonja válaszol egy SMS-ben, és a visszatérés lehetősége éppen elég. Éppen elég arra, hogy az említett személyes beszéd létrejöjjön és éppen elég arra, hogy életünket tovább éljük. A film azzal ér véget, hogy a beszéd megszületik. Egyszerre személyes és egyszerre közösségi. Kikristályosítva megjeleníti azokat a múltbeli élményeket, amik a szeret és összetartozás érzését erősítik,  a megbocsátás és felülemelkedés tapasztalatát. Lehetővé teszi annak a szeretetnek az átélését és megélését, ami egyszerre szól a primer családtagoknak a családi asztalnál, az esküvőn a közösség számára. Szívet melengető, okos intelligens film. Sokat fogunk még hallani kiváló alkotóiról.

beszed7.jpg

 

Végre..

A Perintfalvi Rita jelenség kritikája

 

Elolvasva a Jelen hetilap 2021. május 20-i A katolikus egyház sötét titkai c. összeállítását mondhatnám azt is, hogy végre. Végre, elindul valami itthon is. Végre tisztulhat az egyházi élet, vele a közélet. Egy lépéssel közelebb kerülhetünk egy magasabb szintű közbizalomhoz egy bízni alig tudó országban, hogy elindul egy olyan folyamat, ami megakadályozza azt, hogy a katolikus egyház berkein belül az ilyen-olyan hatalom birtokosai ne élhessenek vissza helyzetükkel, hogy a bennük bízó kiszolgáltatottak nagyobb biztonságban legyenek. Azzal, hogy leírják, hogy pszichológusokkal létrehoznak egy áldozatvédő, trauma feldolgozó csoportot, hogy jogi szakértők segítenek az ügyek feltárásában, illetve annak célkitűzése, hogy legyen feljelentési kötelezettsége a katolikus egyháznak, ha ilyen ügyek tudomására jutnak, igazán reményteljes folyamatot ígérnek. A tűhegyes hierarchiának szüksége lenne arra hazámban is, hogy kicsit ellaposodjon, kicsit emberségesebb legyen. A dolgok egyre csak durvulnak.

A magyar hatalomnak egyetlen üzenete van polgárai felé: a hierarchia fenntartásának érdekében az egyén bármikor feláldozható, legyen az NER, katolikus, egészségügy, börtön, színház vagy MSZP hierarchia. Ezt bőrünkön érzékeljük, tapasztaljuk, tudjuk, nap mint nap.

Jómagam három szinten is érintett vagyok. Alapítványunk, a Lélekben Otthon Közhasznú alapítvány a „Civilek a gyermekekért” program keretében évekkel ezelőtt prevenciós tréningeket tartott országszerte a gyermekeket érintő szexuális visszaélések megelőzéséért. Majdnem háromszor annyi tanárt, szülőt, óvónőt képeztünk ki, mint amennyire a Norvég Civil Alap keretein belül szerződtünk. Hatalmas volt az érdeklődés és nagyszerű volt a program is. Kb. 800 felnőtt vett részt képzéseinken.

Kiadóként is érintett vagyok a témában hiszen az egyik legjobb szakkönyvet erről kiadóm, az Oriold & Társai Kft adta ki: Marie Keenan: A gyermekek szexuális bántalmazása és katolikus egyház címmel. Ebben a vaskos kötetben (https://orioldbooks.com/termek/a-gyermekek-szexualis-bantalmazasa-es-a-katolikus-egyhaz/) a szerző komplex módon vizsgálja a jelenséget, 480 oldalon keresztül. Egyrészt felméri a vallási területen dolgozók szexuális életét (van nekik), másrészt vizsgálja a katolikus egyház történeti felelősségét (van neki, mert a Vatikán évtizedekig bűnrészes volt a bántalmazási ügyek eltusolásában, és ugye egyet értünk abban Perintfalvival, hogy van még tennivaló Németországban is, lásd a cikkben igencsak egyoldalúan bemutatott német helyzetet, ahol egyáltalán nincs lezárva a téma, sőt, Perintfalvi hivatkozásai szerintem nem mindig teljesen helytállóak). A könyv hosszan elemzi, kutatja azt az egyik legizgalmasabb kérdést, hogy hogyan lesznek a bántalmazottakból maguk is bántalmazók. (Arról leginkább hallgat Perintfalvi sajnos, hogy ez így van.) Ugyanis a bántalmazók körülbelül a 80 százaléka maga is bántalmazott volt korábban. Itt egy generációkon átívelő traumaátörökítésről is szó van egyházon belül.  Vajon mi kell ahhoz, hogy a korábban magára hagyott bántalmazottból bántalmazó legyen? Melyik életkor hajlamosít? Milyen helyszín? Vagy egy arra hajlamos áldozat megjelenése hozza ki a könyörtelen gonosztevőt a korábbi bántalmazottból? Egyáltalán, milyen ez az átalakulás? (Mariee Keenan említett könyvében leírja, hogy amerikai és ír börtönökben készített interjúkat a büntetésüket töltő elkövetőkkel, hogy utána járjon, hogy is van ez? Mit éltek át? Vannak-e közös pontok.)

A könyvben van egy rész a társadalom és média szerepéről. Tóth Ákos, a cikk írója és Perintfalvi Rita, a könyv szerzője mintha azt hinné, megteheti, hogy kívülről szemlélje az eseményeket. A cikk olvasójában is kialakulhat ez az érzés. Végül is Perintfalvit az események, az áldozatok találták meg és most használja a médiát, nyilván nagyon helyesen.

Itt jön a képbe az én harmadik „érintettségem”, ami nem más, mint mindannyiunk felelőssége. Ahogy beszélünk erről az egész jelenségről, a szóhasználatunk, a viccek, amiket meghallgatunk és összekacsintva továbbadunk. Hogy van az például, hogy társadalmunk egyszerre szexualizálja a gyerekeket és egyszerre kéri ki magának a szexuális visszaéléseket? Milyen nyelven, milyen módon beszélünk a szexualitásról, az egyházi (van református és evangélikus egyházi bántalmazás is, a cölibátus csak egy elem) berkekben előforduló hierarchiáról, a traumáról? Milyen szavakat formálunk, hogyan adunk lehetőséget a trauma elmondására, ha egyáltalán? Mit gondolunk, milyen a jó férfi, ha pap, ha szerzetes, ha presbiter, ha hatalommal van felruházva? Milyen a jó nő, ha apáca, ha szerzetes, ha ápoló, ha hatalom van a kezében? Az alábbi naptárat (éveken át megújuló sorozat!) százezrével vásárolták, nem csak Olaszországban. A kérdés relevanciájának illusztrálására teszem ide a képet.

Handsome Priests Featured on Roman Calendar

 priest34.jpg

Úgy tűnik, a szenzációkeltés csapdáját sem a Jelen hetilap, sem Perintfalvi Rita nem kerülte ki. Amikor ilyen mondatokat írnak:

T.Á: Ahogy Ferenc pápa mondja: a tettes „életben hagyja, de elpusztítja őket.”

P.R: Igen, a testük tovább él, de az életük egy darabja meghalt. Ez a lélekgyilkosság.

Súlyos, messze hangzó, zengzetes szavak! De mi a cél vele? Nagyon úgy tűnik, hogy a helyreállítás helyett a bosszú. A kiút keresése helyett megrekedés a gyászban. Amit Ferenc pápa mond, az a dolognak csak a kiinduló pontja, ami megrendültségében hagyhatta el a száját. Talán érthető, de ami a legfontosabb: ez fenntartja a lehetőségét a trauma újrajátszásának.

Hol van a remény, hol van a helyreállítás, hol van a megbékélés, az esetleges bocsánatkérés, megbocsátás a fenti gondolatmenetben?  

Próbálom elképzelni, hogy milyen az a test, aminek a lelke meghalt, a teste még él. Nekem nem megy, nem tudom elképzelni. Amig van test, van gondolkodás, van remény is. Kell, hogy legyen. Ijesztőek a pápa és a cikk mondatai, mert végzetesek.

A bűnösöket meg kell büntetni, ez a bűnelkövetők érdeke is, Marie Keenannak a fenti könyv szerzőjének azt mondták a börtönben levő papok, hogy sose voltak szabadabbak, mint a börtönben.  (Egyébként a Hintalovon Alapítvány, mint az egyik fő gyermekvédő szervezet, Pannonhalmán rendezett konferenciát e témában. Oda, ahol annak ellenére, hogy több szexuális bántalmazási ügyre is fény derült, egyetlen jogi lépés sem történt. Senkit sem büntettek meg, senkit sem tartóztattak le. Van olyan elkövető, aki az egyházi nyugdíjasotthon nyugalmát úgy élvezi, mintha mi sem történt volna. Alig páran tiltakoztunk a konferencia helyszíne ellen, és a média is teljes belenyugvással fogadta a helyszínt.)

De visszatérve a pápa és Perintfalvi Rita „szenzációszagú” mondataira: véleményem szerint, Marie Keenannel egyetértve, az ilyen kifejezések nagyon ártanak, mert hasítóak, megosztók és szenzációhajhászok. Nem. Nincs vége a történetnek. A tettesek, ha bűnhődtek, új életet kezdhetnek. Az áldozatoknak pedig reményt, megbékélést, helyreállítást kell kínálni. Mindent meg kell tennünk azért, hogy sebeik begyógyuljanak, és méltó életet élhessenek. (Ha én újságíró lennék, foglalkoznék azzal, hogy állami szinten milyen pszichoterápiás segítségre számíthatnak az áldozatok, a NEAK [társadalombiztosítás nincsen már] mit tud ajánlani nekik? Megmondom: semmit! Pannonhalmán az áldozatok pszichoterápiáját a pannonhalmi egyház fizette!)

A média és mindannyiunk felelőssége óriási abban a tekintetben, hogyan beszélünk a témáról. A média tipizál, formálja a narratívát a kérdésben, meghatározzák a nyilvánosság véleményét és a nyilvános vitákat, refenciakeretet ad ezen érzékeny kérdés jövőbeni tárgyalására.

Ne felejtsük el, hogy a bűnöket emberek és nem ördögök követték el. Az elkövetők nem csak pedofíliával és szexszel foglalkoztak. Volt biztosan jó cselekedetük is. Nem csak bűnözők. A rendszer, a társadalom, a szűkebb és tágabb közösség lehetővé tette a bűn létrejöttét. Nem védte meg a gyerekeket és nem védte meg őket sem. Nagyon bonyolult kérdés ez.

A média „Tényeket és igazságokat” mutat be, amely „tények és igazságok” rendkívül komplexek.

Írországban az ottani sajtó sokat tanult a „Brendan Smyth sablon”-ból. Brendan Smyth kétségkívül bűnös volt és börtönbe is került 143 gyermek molesztálásáért. Amikor letartóztatták mindent elveszített, az ír és amerikai sajtóban úgy jelent meg, mint maga az ördög. Ezt a szerepet nyomták rá és el fel is vállalta. Íme két kép róla.

brand2.jpg

brandord.jpg

Én itt egy az elkövető-sajtó összmunkát látok az ördögi szerep beteljesítésére. Tényleg aljas gazember. De! Amikor helyiek el akarták távolítani a helyéről és fel akarták függesztetni a hetvenes-nyolcvanas években, egyházjogra hivatkozva előbb az ír katolikus egyház hatalmasságai, később a Vatikán helyeztette vissza pozícióba. Később börtönbe került, ott is halt meg szívinfarktusban. A Vatikán felelősségét nem nagyon vizsgálták, az ír hatalmasságok felelősségét már annál inkább. (Muszáj lenne kommunikálni a magyar sajtóban is, hogy az egyházjog és az államjog nincs mindig fedésben, hanem eltérhet, s ez nálunk is így van. A katolikus egyház folyamatosan azzal hiteget, hogy házon belül elintézik.) A sajtóban az eset a „Brandon Smyth sablon” néven lett tananyag.

Végülis reménykedem abban, hogy a magyar ügyek közelgő kivizsgálásakor és tárgyalásakor az első érték az emberi méltóság tiszteletben tartása lesz, az a méltóság, ami mind az áldozatot, mind az elkövetőt megilleti. Aztán a remény és helyreállítás jegyében mindent megtesznek a sebek begyógyítására, a bűnösök megbüntetésére. A cikk alapján azonban nem tudom azt mondani, hogy nincs esélye annak, hogy egyesek saját ilyen-olyan céljaira használják fel a történteket. Ez a végletesség, a szenzációkeltő mondatok nem túl reménykeltőek. Meglátjuk, végülis…

 P.S. Perintfalvi Rita könyve megjelenése előtt tudomásom szerint nem olvasta, Marie Keenan könyvét. Ez a cikket, mind Perintfalvi Ritának, mint Tóth Ákosnak eljuttattam, a könyvet Tóth Ákosnak eljuttattam. Érdemi választ Perintfalvi Ritától kaptam, egy dolgot javítottam is a cikkben. Rita számára felvetéseim (a Pápa azon kijelentéseinek végiggondolása, hogy nincs halott lélek,  az elkövetők, akiknek egy része korábban áldozat volt, s ennek a szempontnak figyelembe vétele, a társadalmi szerep és a méltóság tiszteletben tartása) nem tűnnek relevánsnak. ELmondta, hogy készül egy második kötet ahol az áldozatból tettessé válás dinamikáját fogja vizsgálni. 

rain22.jpg

A másik élet - egy elfelejtett remekmű: Paterson

Jim Jarmush filmjének lélektani elemzése

Másképp is élhetnénk. Jobban a jelenben, fontosabb, lényegesebb dolgokkal foglalkozhatnánk talán. Fákról, virágokról, ívelt vonalakról, izgalmas szögletekről, a bor ízéről, tájakról beszélgetnénk.  Megmutatnák egymásnak azt, amiért érdemes, amiért megéri. Versekről, sűrített pillanatokról beszélgethetnénk. Azt a pillanatot mutatnánk meg egymásnak, amikor eggyé váltunk minden létezővel. Élnénk. Játszanánk. Mintha lenne egy másik élet.

De kapunk egy történetet, valamilyen sorsot, amit nem mindig mi írunk, sokszor el kell viselnünk terheit, kihívásait. Univerzumunk közepén mi vagyunk. Nincs másik élet.

A másik élet kérdése máshol, másoknak is fontos, nem kizárólag a diktatúra nyomorához tartozik. Hogy van valami másmilyen létezés, másmilyen vágyott élet Hamlettől Irináig, Nórától a Szecsuáni Jó Lélekig, József Attilától Petri Györgyig visszatérő téma. Az álom ismerős érzése ez, hogy tudunk repülni: ugye, megy ez nekünk, lehet ilyen. Régóta sejtettük, hogy tudjuk, és tessék. Repülünk! Megmondtuk, tudtuk. Megy ez, van másik valóság! És aztán az ébredés józansága, hogy nincsen.

Egy egyszerű kifejésbe össze tudom foglalni azt, amit én a pszichológia tudományából eddig tanultam. Egy Mérő László cikkben olvastam: „az egy másik élet”(ha jól emlékszem, Mérő egy olyan apának mondta ezt vigasztalásul, magyarázatul, akinek a fia az apa elképzeléseinek egyáltalán nem megfelelő életet élt: „de hát az egy másik élet”, mondta Mérő ennek az apának). A „másik élet” a másik ember tiszteletéről és a magányról szól, arról, hogy nem használom a másikat saját céljaimra. Akkor tehetem ezt, ha elfogadtam és megbocsátottam saját halálomat és végtelen magányosságomat. 

A másik élet „ígéretében” és annak „igézetében” reményekedve használhatjuk egymást: a szülők a gyerekeiket saját álmaik megvalósítására, a gyerekek a szüleiket, hogy újra és újra bizonyítsák ott vannak és szeretik őket, párok egymást, saját traumatikus sebeik gyógyítására, hazafinak induló lánglelkek országokat, népeket, hogy bebizonyítsák apjuknak, anyjuknak, hogy ők valakik. Aztán ezek a próbálkozások sorra elbuknak. Generációkon átívelő traumák keserítik meg azok életét, akik a titkos ám mégis nyilvánvaló tananyagot, hogy az egy másik élet, nem tudják elsajátítani. Összegubancolódások alakulnak ki, nincs elszakadás, eltávolodás, tudomásulvétel.

Lehet, hogy a másik élet nem is másik? Lehet, hogy szabadságunkban áll váltani? Észrevenni, hogy mi fontos és mi nem. Lehet, hogy lehetünk olyan kedvesek mint Paterson a város és Paterson a főszereplő ebben a filmben?

A művészet ott kezdődik, ahol a magány tudomásul vétele és az azzal járó szenvedés megbocsátása megtörténik. Lehet, hogy az alkotó életében ez nem tartósan jön létre, de az alkotás létrejöttének pillanatában igen, mert a művészi alkotás létrejöttének két feltétele van: a tökéletes elkülönülés, a megfigyelő pozíció és a tökéletes egybeolvadás azzal, amiről az alkotás szól, a tárgy pontos ismerete.

Alig van szebb ábrázolása az eggyé válásnak és az elkülönülésnek, mint az alvás állapota, amivel ez a költői film, a Paterson kezdődik. Egy szép fiatal párt látunk aludni, teljes bizalomban, egymás megnyugtató közelségében. Egy pár térben és időben, megtudjuk, hogy hétfő van. A férfi felébred megnézi óráját gyengéden megcsókolja kedvesét, aki erre felébred és elmondja álmát, hogy ikrei születtek. Megkérdezi a férfit, örülne-e annak, ha ikreik lennének, igen, mondja a férfi, mindkettőnknek jutna egy.

 pat-alvas.jpg

De miről is szól ez a film? Van egy buszvezető (Paterson), aki éli az életetét, buszt vezet, verseket ír, egy gyönyörű amerikai városban, Patersonban. Találkozik emberekkel, kapcsolatba kerül velük. Néhány napot látunk, a film talán egy hetet ölel fel, minden napot megneveznek, ma kedd van, ma szerda. Megy a napi rutin. A férfi gyönyörű verseket ír, a nő, akivel együtt él, Laura keresi önmagát. Laura kreatívan művészkedik, de nem művész, fest, gitározni akar, használja talán a párját, az ő pénzén vesz gitárt, szinte látjuk magunk előtt a jelenetet, ahogy a gitározást abba fogja hagyni. A férfi a drága gitár vétele miatt kicsit összehúzza szemöldökét, de szeretetben, békében élnek. A férfi őszi tájban jár munkába. Pont úgy gyönyörködik a fákban és színekben, mint én is szoktam. Szép város. Jóindulatú emberek.

Mindannyian az idő és a hely keresztjén élünk, pár évet élünk és meghalunk. Pont itt, pont most teljesedik ki a sorsunk, az idő, a genetika, a hely a társadalmi konfliktusok viharos szeszélyeinek kitéve. Akkor is, ha elmehetünk innen, vagy megpróbálhatunk lavírozni az időben. (múltba révedni, a jelent letagadni, álmodozni, csak a jövőbe nézni, vagy úgy, hogy „a régen minden jobb volt hazugságát” mantrázzák sokan) ez a hely és ez az idő adatott. Paterson a város itt és most Paterson a férfi itt és most. Érdekes, hogy a várost is és férfit is Patersonnak hívják. A férfi verseiben sűrűsödik össze, Paterson a város, de a város is hordozza Patersont, a férfit. A város és a férfi végtelen sokaságban tükröződik vissza egymásban, adott pillanatban adott helyen.

Mi van akkor, ha a traumáinkat letudjuk, megbékélünk a sorsunkkal, megbocsátunk mindenkinek, akinek kell és van arra képességünk, hogy otthont találjunk a világban? Örülünk, megnyugszunk, gyönyörködünk. A gyönyörködés egy-egy bizonyítéka a művészi alkotás. A szenvedés fájdalma is lehet a gyönyörködés egy formája. „Boldogok, akik sírnak, mert megvigasztaltatnak”.

A film lassan hömpölyög, mint a városi folyó vízesésekkel, kanyarulatokkal.

great-falls-paterson-new-jersey-park.jpg

Van módunk körbenézni az utcán, a buszon, a kocsmában és szobában. Nem gyors egymásutánban változnak a helyszínek. Az operatőr lencséjén keresztül mi is átöleljük ezeket tárgyakat, helyszíneket, szereplőket.

Ahogy munkába megy, elhalad a ház előtti postaláda mellett, amit mindig meg kell igazítania és egy gyönyörű parkon át folytatja útját. Mondatokat mond magában. „van itthon rengeteg gyufánk és mind kéznél vannak” s ahogy halad, egy idősebb férfi ikerpárt lát egy padon, akiket köszönt. Természet, tudatos- tudattalan, folytatódó álom játék az idővel és hellyel.

Minden egyben van. Minden a helyén.

Alkotó folyamat indul, amely egyszerre történik kívül és belül, játszik az ébredő kíváncsiság. Az álmok üzennek a valóságnak és a valóság visszatükrözi az álmokat. A buszsofőr a buszon, még indulás előtt, elkezdi írni a versét a vezető ülésen egy füzetbe. Látjuk a szépen formált betűket a hófehér lapon.

„Van itthon rengeteg gyufánk,

És mindig kéznél vannak.

Jelenleg a kedvencünk az Ohio Blue Tip”

Abba kell hagynia az írást, mert egy kollégája sürgeti, indulni kell. A busz a férfi második otthona. Elindul, a városi megállókban beszállnak emberek és elmennek. Jönnek és mennek. Van, aki nyomot hagy és van, aki nem. Gyerekek beszélgetnek arról, hogy milyen jelmezt öltsenek Halloweenkor.

Aztán  folytatja a versírást:

Szerelmes vers

Van itthon rengeteg gyufánk,

És mindig kéznél vannak

Jelenleg a kedvencünk az Ohio Blue Tip

Habár régen a Diamondot szerettük,

Mert nem tudtuk, hogy van Ohio Blue Tip

Ezek remekül csomagolt köpcös kis skatulyák

Sötét világoskéken fehér a felirat

A betűk pedig olyan formájúak, mint egy hangszóró.

Mintha csak kihangosítanák a világnak:

Itt van a világ legszebb gyufája

Négy centis szár, puha fenyőfa,

A tetején szemcsés sötét bíborfej, józan és dühös és

Ugrásra kész, hogy meggyulladjon és lobogjon

Talán, amikor először segítesz rágyújtani a szerelmemnek

A történet folytatódik, a férfi verseket ír egy füzetbe. Kész költő, nem akarja verseit megjelentetni. Laura keresi önmagát. Bizonytalan, nem lehet tudni, hogy hiányzik belőle a tehetség, vagy azért nem tudja tehetségét megjeleníteni, mert annyira fontos számára a siker. Gitározik, fest. Aztán süteményeket süt a piacra, amit mind el is ad. A sütemények formájában, szépségében visszaköszön korábbi festményeinek színvilága. A buszsofőr költő mindenben támogatja párját. A lány pedig nagyon szeretné, ha a verseket kiadnák. Igen ám, de egy baleset eltünteti a verseket. Kutyájuk széttépi a füzetet anélkül, hogy előtte lefénymásolták volna őket.

Én nem bánkódtam nagyon, hiszen a versek beleégtek a gondolatimba, mint a gyufa amiről az egyik vers szól.

Ez a lassú remekmű a művészi élmény egész tárházát vonultatja fel. Belülről kifelé, kintről befelé haladhatunk. Mégis van három téma, amit talán értelmes kifejteni:

  • Az ikrek témája. Talán mindannyiunkban van egy vágy a tökéletes hasonmásunk megtalálására, tudomásom szerint létezik egy pszichoanalitikus fogalom, az ikerkeresés fogalma. Nem az iker megtalálása a kérdés, hanem az, létezik -e valaki, aki pont olyan kívül belül mint mi, és ugyanazt éli át mint mi, de esetleg kevesebb sérüléssel? A keresés a fontos. A filmben több ikerpár felbukkan, mint olyanok, akik vagy megtalálták, vagy mindig is volt nekik ilyen testvérük. A legérdekesebb a költő lánytestvér, aki, mintha a költő buszsofőrnek lenne a testvére. Az az érdekes, hogy mindegyik ikerpár harmóniát áraszt, mintha az lenne az üzenetük, hogy ugyan van ikerpár, de nincs másik élet. Az ikrek felbukkanása mintha folyton arra emlékeztetne, hogy egyedül vagyunk, de jól is van ez így. Ahogy írtam fenn, a város és Paterson ugyan nem egyformák, de a kölcsönös hordozottság az ikerélményre hasonlít.
  • Az örömre való képesség kérdése. Mi az a képesség, ami megengedi és lehetővé teszi, hogy örülni tudjunk? Weöres Sándor, Károlyi Amy, Emily Dickinson költészetének fontos témája volt az örömre való képesség kérdése. Mikor tudunk örülni, hogyan tudunk derűsek maradni? Ha eggyé válunk, vagy ha elkülönülünk? A halál és elmúlás tudata van-e annyira szorongató, hogy megakadályozza az örömre való képességet? A szorongás könnyen eredményezhet gyilkos birtoklási vágyat, - a kocsma szerelmi vitája a halál fenyegetettségével, a szerencsejáték megjelenése- ami nagy akadálya annak, hogy örülni tudjunk. A kocsmai emberek, mintha küzdenének ezekkel a problémákkal. Paterson pedig ezen problémák fölött van.
  • Paterson higgadtsága, elkülönültsége, jelenlevése teszi lehetővé azt, hogy a féltékenység őrületében pisztollyal fenyegető honfitársát leszerelje. Fontos kérdés az, hogy miért jár Paterson kocsmába? Ha minden rendben van vele, éli az életét, akkor mit keres ezen egyszerű emberek között és miért megy el oda? Nem tudom. Nincs mindenre magyarázat. Élményszerzés, igazolása annak, hogy semmivel nem tartja magát különbnek társainál? Távolságot kell tartani a saját elkülönültségétől, és ott kell lenni, vagy csak hogy ne fülledjen be a kapcsolata Laurával? Mindez együtt is lehetséges összeadódik, de még egy fontos elem van, ami fontos: a napi rutin, a napi ritmus betartása. A napi rutin része a kutyasétáltatás és a kocsmába való betérés.
  • Mit jelent a szabadság? Választhatunk? Dönthetünk? A szabadság kérdése talán a vízesésben jelenik meg legszebben:

Vízesés

Vízesés a tágas levegőből,

Úgy hullik le, mint fiatal lány haja, ahogyan a vállára zuhan,

Pocsolyákat teremt az aszfaltra,

Visszatükrözve felhők és házak különös rajzolatatait,

Hullik házunk tetejére, anyámra, hullik rám is.

A legtöbben úgy hívják eső.

blog-rain-or-shine.jpg

Belenézek ebbe a filmbe, mint egy prizmába, ezernyi szín, játék és gondolat Lehet benne gyönyörködni és lehet ennek a filmnek örülni. Tiszta szívvel ajánlom.

A NER KOMPATIBILIS DK

kaptam egy választási levelet

Aggódva figyelem az itthoni eseményeket, bízom és reménykedem, de félek, reményeim hiábavalók lesznek, marad minden a régiben.

A minap kaptam egy levelet Dobrev Klárától. Egyszerre félve és tartva attól, újabb baklövésnek leszek tanúja, nyitottam ki. Dobrev Klára írta alá, amiben tisztelt Honfitársnak, kedves Barátomnak hív. Rendben van, legyen.

Aztán arra szólít fel, hogy támogassam Barkóczi Balázst, a DK jelöltjét az előválasztáson a körzetemben, amin legyek szíves, vegyek részt.

Ezt írja:

„Balázs odaadó férj és családapa, nem mellesleg egy igazi harcos ellenzéki, aki a Demokratikus Koalíció szóvivőjeként küzd az európai Magyarországért. Az ön körzetének jelöltjeként nap, mint nap tapasztalja az itt élők mindennapi problémáit. Mivel Balázst személyesen is ismerem, biztosan tudom, hogy ő a legalkalmasabb ember a feladatra, aki tisztességgel és kemény munkával fogja meghálálni bizalmát. Az Ön körzetében az ő győzelme a kulcs ahhoz, hogy 2022 után egy élhető, demokratikus, szabad és európai magyar köztársaságban élhessünk.”

Ennyi. Még két kártyanaptár és egy feladatokat kiosztó űrlap van a borítékban, ha a kulimunkázni akarnék.

Azért szavazzak Barkóczi Balázsra, mert Ő egy jó családapa, igazi harcos, és Dobrev Klára személyesen ismeri. Őt ismeri, és a többieket nem. Velük mi a helyzet, vajon? Szóval Barkóczi igazi harcos. Magam elé képzelem harci díszekkel, sárga zöld testfestékkel félmeztelen testén, mint Quanon harcost a Capitoliumban szőrmesisakban, dárdával kezében. Hát, ha van valami, ami nem kell nekem, ami ellen zsigerileg tiltakozom, az a harc. Békepárti vagyok és elegem van a háborúságból. Olyan embert keresek, aki furfangos észjárással békét teremt. Ezek szerint Dobrevtől és Barkóczitól erre ne számítsak, tartós háborúra készüljek.

Másrészt jó családapa és odaadó férj. Család ,vérség, rokonság. Móricz Zsigmond Rokonok című regénye és Ráhel és Tiborc jut eszembe, tisztességes ner rémképe, annak horrorja. Ez se kell. Miért ne örülhetnénk egy magányos, ám elhivatott nőnek vagy férfinak. Másrészt az is megfordul a fejemben, hogy ha harcos, tuti biztos, hogy jó családapa? Ismét elbizonytalandodom.

 Az is kérdés, hogy akar-e együttműküdni velem a levél írója. Pl. hogy lehet egyeztetni vele, összegyűlni (facebook csoport, zoom beszélgetés?)  Állítólag látja a problémáimat. Ok, melyiket? Problémáról nincs szó! De higgyem el…

Nem! Azért szavazzak Barkóczi Balázsra, mert Dobrev ismeri és hisz benne.

Dobrev épp mos hagyott cserben, dobott át a palánkon, amikor azt mondta, hogy nem hagyja a Klubrádió frekvenciavesztését és Donáth Annával órákkal indulatos nyilatkozataik után, mi szerint nem hagyják: leálltak, és hagyták. Már nem is emlékeznek. Miért higgyek Dobrev Klárának ezután?

Egyébként, hogy milyen az az európai Magyarország, az a magyar köztársaság, amit Dobrev és Barkóczi képvisel megválaszolatlan marad. Semmi nem utal erre a levélben, milyen lenne az ő általuk vezetett Magyarország.

Mindezt a XV. kerületben, ahol:

  • az útjaink kátyúsok,
  • alig van kulturális élet, nincsenek közösségi terek, sportolni nem lehet, bicikli utak is alig vannak,
  • az egyik legszemetesebb kerület, hegyekben áll a szemét a kiserdőben.
  • éveken át amortizálták az ingatlanvagyont, rosszul gazdálkodtak vele,
  • nincsenek vállalkozói fórumok,
  • két évre azért zárták le Budapest egyik legforgalmasabb felüljáróját, mert a DK-s önkormányzat Budapest közlekedési felelőseivel együtt éveken, évtizedeken át elfelejtette ellenőrizni annak állapotát, s most ránk zuhant a csődtömeg.
  • ahol csak is egyetlen dolog miatt szavaznak a polgárok a DK-ra; azért mert az nem FIDESZ, de módszereiben, céljaiban, ner kompatibilis, a közjó alig számít a DK-s helyi tótumfaktumoknak.
  • ahol a DK önkormányzati képviselői annak ellenére nem tartanak lakossági fórumot zoomon, hogy erre kérjük őket. Nem kötelező találkozni a választóval a COVID alatt, mondja DK-s önkormányzati képviselőm.

A nyílt társadalom tudás és tanulás alapú: kérdez, egyeztet, tanul. Tanulja a polgárokat. Folyamatos a kommunikáció, tisztában van az élet nehézségeivel, esendőségével. Tudja, hogy a hatalom korrumpál és folyamatos ellenőrzéssel kezeli azt. A zárt társadalom a hitrendszeren alapszik, a hit a legfontosabb ismérve. Ha Dobrev mondja, hidd el. A zárt társadalom intézmény(DK)párti, azok megkérdőjelezését tiltja és a biztonság az alapelve.

dk-2021001_k.jpg

Sajnos a DK ezen levél alapján szerintem a zárt társadalom híve. Semmivel nem jutnánk előrébb a vidámabb, derűsebb, játékosabb, békésebb Magyarországért, ha rájuk szavazunk, nem kerülünk közelebb a célunkhoz. Szerintem nem tudják, mit csinálnak.

süti beállítások módosítása