Két célja van ennek a cikknek. Egyrészt, hogy rávegyem az embereket, hogy nézzék meg ezt a szépséges,  egyszerre vidám és egyszerre szívmelengető vígjátékot, s hogy egy kicsit elmélkedjek róla, elemezzem.

Állítólag az emberek egyre magányosabbak manapság. Millió honfitársunk él egyszemélyes háztartásban. Egyedül is vannak, és magányosnak is érzik magukat. A helyzet annyira súlyos, hogy az Európai Unió következő hét éves ciklusában a lelki egészség tekintetében a magány elleni küzdelem kiemelt feladattá vált.

Ebben a remek filmben nem magányosak az emberek, hiszen találkoznak egymással, sokan, sokféle módon. Olyan szívet melengető találkozásokat látunk, amik által a résztvevők ezekben a találkozásokban jobban megszeretik azokat is, akikkel találkoznak és magukat is. A találkozásokból nem mindig lesz kapcsolat, de attól még a találkozás találkozás.

Francia filmeket nézve az az érzés kerít hatalmába, hogy a francia filmek örök témája sok-sok éve változatlanul a Szabadság Egyenlőség Testvériség hármasa. Három olyan kulcsfogalom, ami mind a mai napig nem csak a francia művészeket, de a francia társadalom széles rétegeit foglalkoztatják. Ez a film a testvériség témájára koncentrál, de a szabadságot és egyenlőséget is tárgyalja. Néhány példa francia filmekből.Mennyire lehetek másokkal egyenlő és szabad, testi-lelki korlátokkal(Életrevalók, Különleges életek) Áldozattá válva, van-e szabad döntési jogom (Belier család, Az arcuk mindig előttem lesz)?  Mennyire lehetek független és szabad az adott életkor és az adott társadalmi helyzet problémái által meghatározottan, testem öregedésének korlátaiba zárva (Cache, Szerelem)? Testvérem-e a metrót megállító kényszeres beteg, mi minden kell eltűrnöm tőle? (Különleges életek)  Ez az idegesítő, fazon tényleg a testvérem? Szóval ilyenek a francia filmek.

Kedvenceim, ha jól belegondolok mind ezen témák körül forognak. Mennyi remek, egyszerre szórakoztató, és egyszerre elgondolkodtató filmek! A magyar valóságtól elrugaszkodva más szférába repítenek fel, a kellemes landolást hosszas utómunka követi, sokáig elgondolkodtatva, bevonzva a film világába azok nézőit.

Ráadásul nagyon jól is szórakozunk ezeken a filmeken. A Váratlan dallamok is ebbe a sorozatba tartozik. Adott egy szimpatikus, tehetéséges párizsi karmester, Thibaut, aki a francia elit tagja. Világpolgár, aki, ma itt lép fel a zenekarával, holnap ott. Mindenütt otthon van. Egy nap – pont az Egmont nyitány próbáján-  rosszul lesz. Kiderül, hogy leukémiája van, s őssejt beültetésre van szüksége, donor kell neki. Apja pár éve meghalt, anyja és húga van. Adott a megoldás, hogy a testvére legyen az őssejt donor, de kiderül, hogy Thibout örökbefogadott gyermek, testvére nem vérszerinte testvére. Csecsemőként a kórházból hozták haza szülei, akik az örökbefogadás tényét eltitkolták előtte. Vérszerinti édesanyja nem tudta felnevelni, lemondott róla módos örökbefogadó szülei javára. Genetaikai vizsgálattal derül ki, hogy van egy Franciaország szegényebb részén élő vérszerinti öcse, Jimmy, aki alkalmas lenne sejtdonornak. Az öcs egy idősebb hölggyel él, aki örökbefogadó anyja lehet, elvált, Jimmynek van egy lánya. Először hallani sem akar arról, hogy kapcsolatba lépjenek egymással, vagy hogy őssejtet adjon, aztán mégiscsak beadja a derekát és belemegy a donációba. Kapcsolatba kerülnek, mind közelebb egymáshoz. Az öcs szegény, a francia társadalom vesztese. Anyja halála után, amikor három éves lehetett, őt is örökbe akarták adni, meg is keresték Thibaut családját, de a család őt már nem akarta örökbe fogadni, mert pár évvel az örökbefogadás után nevelőanyja terhes lett. Kedves, szerető húga született. Jimmy és Thibaut vérszerinti anyja Jimmy születése után pár évvel meghalt, sokféle problémája volt, Jimmyt a az a hölgy nevelte fel, akiről én nem tudtam megállapítani, hogy örökbefogadó idegen, vagy rokon. Jimmy a film cselekménye idején egy gyár üzemi éttermében dolgozik szakácsként.

Thibaut veszteségként éli meg, azt, hogy örökbe fogadták. Veszteség, hogy másnak hitte magát, mint aki, de a veszteség más értelemben is végig jelen van a filmben. Húga könnyei, amikor közli Thibaut vele, hogy leukémiás, előre vetíti a veszteséget. A veszteség következményekén Thibaultnak új identitást kell felépítenie, magában, legalábbis ezt gondolja. Ehhez is szüksége van testvérére, Jimmyre.

Jimmyt megismerve kiderül, milyen sok a hasonlóság köztük, hogy neki is abszolút hallása van, ő amatőr szinten lett zenész, aki Thibaut szintjén nem tudta kibontatkoztatni a tehetségét. Munkások között nőtt fel, egy fúvószenekari harsonásságáig futotta tehetségégből. Neki is vesztesége van, nem lehetett az, aki lehetett volna. Thibaut számára lottó ötös, hogy egy jó családba került, ahol négyévesen kezdhetett zongorázni.

Egy kis pszichológia: mindkét férfit eldobta az anyja. Mindkét férfi életében megjelenik az eldobhatóság, - elég jó vagyok-e, esetleg nem undorodnak-e tőlem, meg kell szolgálnom azt, hogy befogadtak, hogy élek - kérdése. Illetve az, hogy mit kezdjenek a bennük levő tehetséggel. Jimmy szerencsétlen az ő közege nem alkalmas a tehetség felvirágoztatására, túl kell élni. Ez a dinamika mindkét férfiben felerősíti a bűntudat érzését (mit vétettem, hogy az anyám eldobott magától?) , amely bűntudat összehozza őket. Olyan ősi mitológiák jelennek meg a filmben, mint a folyóba tett Mózes, vagy Oidipusz, akit elűztek és magára hagytak. A kitaszítottság, magára hagyottság több szintje jelenik meg a filmben. Pl. Jimmy is elhagyja lányát, alig van kapcsolata vele, de közösségi szinten is az egész kisváros kerül ki a gondoskodó állam keze alól, a helyi polgármester is magára hagyja a zenekart.

Egy kis zene: a filmben hangsúlyos a zene témája. A két főszereplő a zene szárnyán bontakozik ki, illetve képtelen a kibontakozásra. A zenében találkoznak, ami egyszerre a legnagyobb szabadság és egyszerre a legalázatosabb szolgaság. Benne van a felelősség, a kitettség és az önként vállalás témája, és az, hogy azokat a belső tartalmakat, fájdalmakat, örömöket úgy fejezik ki, hogy a zene szárnyán kapcsolódnak egymással.

Találkoznak, itt a mai divatos kifejezéssel élt boborékoknak ellene megy a film. Thibaut, ahogyan meg ismeri testvérét, szolidaritás, mondhatni testvéri érzés alakul ki benne nem csak Jimmy irányába, de Jimmy környezete, barátai, rokonai felé is. Otthonává kezd válni a szegény vidék. Találkozásai kapcsolatokká válnak.

Kedvenc kortárs filozófusaim egyike Michael J. Sandel a Demokrácia és sérelmei c,( =https://www.youtube.com/watch?v=Um017R5Kr3A&t=3s) frissen megjelent könyvében elmondja, hogy az elmúlt 4 évtizedben a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenség minden korábbi szintet felülmúlt. Az egyenlőtlenség azt is jelenti, hogy nincsenek közös társadalmi terek az eltérő társadalmi helyzetben levő emberek találkozására. A gazdagok teljesen elkülönülnek a szegényektől. Mindenféle buborékok alakulnak ki. Nincsenek kultúrházak, már alig van működő könyvtár, a kulturális helyek (színházak, mozik) jelentősége csökken. Nem csak azt kapja a leszakadó, hogy csakis önmaga felelős a kudarcáért („mindenki annyit ér, amennyije van) de nem is találkozik a leszakadó a jobb helyzetben levőkkel. Sandel szerint az amerikai és EU beli társadalom alsó rétegéhez tartozó embereket korunkban az elit nem csak úgy alázza meg, hogy a globalizációval elveszik az egyszerű emberek munkájának méltóságát, de azzal is, hogy azt üzeni a leszakadóknak az elit, hogy sanyarú sorsodról te magad tehetsz, ha nem tanultál tovább, lúzer vagy. Sikertelenségedért okold magadat, és ha magadat okolod, akkor ki szakíttatsz a nemzet testéből.

Ebben a filmben a leszakadó embereket is szimpatikusnak ábrázolja a rendező, pusztán azért, mert méltósággal mutatja be őket. Jimmy munkahelye megszűnik, Romániába, vagy Ukrajnába költöztetik a gépeket a kisváros lakóinak többsége, akik ebben a gyárban dolgoztak, elvesztik munkájukat. Frusztrálttá, magukra hagyatottakká, számkivetettekké válnak, kollektív élményét adva Thibaut és Jimmy személyes számkivetettségének. Elgondolkodtató ki itt a számkivetett igazából. Egyszerű embereket ilyen méltósággal ritkán lehet filmekben látni. A fúvós zenekar mindegyik szereplője egyéniség. A testvériségnek olyan mintáját adják, ami manapság véleményem szerint elég ritka. (Jut eszembe magyar filmben nem lehet látni kiürített gyárakat, pedig elment innen a Stollwerck, az Electrolux és sorolhatnám a gyárakat, amelyek megszűnte honfitársaink sokaságának az életét tette tönkre.)

A gyár munkásai egy olyan fúvószenekart működtetnek évek óta, aminek karmestere a gyár költözésével a zenekart is magára hagyja, Romániába megy betanítani az ottani munkásokat.

Ki legyen a karmester, ha eltávozik a fúvós zenekar vezetője? Thibout segítsen vagy ne? Induljon -e a zenekar a megyei fúvósfesztivál versenyén, vagy ne? MI legyen a magukra hagyott egyszerre szerethető és kissé ügyetlen zenészekkel? Thibault segít, ahogy tud.

A film mesterien tárgyalja összefüggéseiben a legbelső személyes kérdéseket és az adott idő, adott kor azon feszültségeit, amelyekbe a kor minden szereplőjét akaratuk ellenére kitették.

A film legnagyobb erénye mégis a két férfi főszereplő kapcsolatának alakulása, egymás megismerése, kapcsolatuk szeretetteljessé válása.

Ahhoz, hogy ennek a kapcsolatnak a fejlődését megérthessük tudnunk kell, hogy mindannyiunkban létezik egy fajta ikerkeresési vágy. Megkérdeztek olyan felnőtt, már partnerkapcsolatban élő egypetéjű ikerpárokat, akik nagyon összetartozónak mondták magukat, és akiket a környezetük is nagyon összetartozónak tart, akik magzati koruktól kezdve nagyon összehangolódtak, hogy mit gondolnak a szerelemről. A kérdés az volt, hogy ők, akiknek részük volt egyfajta tökéletes egybeolvadásban, olyan kapcsolatban, amiben mindenki „ismer” mindet, s amiről azt gondolnánk, hogy sokan erre vágynak, hogy ez a fajta kapcsolat hasonló-e ahhoz, amit a szerelmükkel élnek át. Egyértelmű válaszuk az volt, hogy a vágyakozás, az erotikus vonzalmon alapuló kapcsolat teljesen más, mint az ikerkapcsolat. A szerelmet semmi nem pótolja a testvérek számára a boldog szerelem teljesen más, mint a testvéri harmónia. (Alessandra Piontelli: Ikrek a világban c. könyvében lehet erről olvasni. https://orioldbooks.com/termek/ikrek-a-vilagban/)

A testvéri egymásra hangolódás mégis fontos. A filmben ennek az összehangolódásnak, egymásra találásnak leszünk tanui.

Érdekes, hogy hiányzik az apa, aki idejkorán lelépett (Thibaut örökbefogadó apja is meghalt). A két férfi, akik váratlanul válnak, váltak testvérekké felelősséget vállalnak egymásért. Itt apára nincsen szükség. Ezt a felelősséget bonyolult interakciók, a találkozások finom momentumai hozzák, hozták létre. Csodálatos emberi gesztusokat látunk, olyan kiváló színészekkel akikről még sokat fogunk hallani

A filmet nagyon ajánlom. Mindenki menjen a moziba, aki nevetni és szórakozni szeret és nézze meg a Váratlan dallamok c. filmet, mert félő, hogy hamarosan leveszik a műsorról, és a filmben még sok minden másról is szó van. Azért is ajánlom a filmet, mert a Váratlan dallamok világa, azok a zsigeri érzések, amiket kelt, tökéletesen nem írhatók le, hanem át kell élni őket.

Egyébként a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség eszméinek megvalósításával nekünk magyaroknak komoly problémáink vannak. Fel adva a lecke. Újra, és újra feláldozzuk szabadságunkat a biztonságot bálványozva, az egyenlőségről egyfajta feudalisztikus agymenés mentén teljesen lemondunk, a testvériségről pedig fogalmunk sincs. A hit oltárán feláldozzuk a tudás és felvilágosodás értékeit. Tűrünk, tűrünk egy darabig aztán robbanunk, jön a felháborodás és forradalom, aztán kezdődik megint az egész elölről. A szabadság – egyenlőség- testvériség témájával nem foglalkozunk olyan módon, hogy nekünk is, és a gyerekeinknek is jobb legyen. Persze nehéz téma ez, amikor azt írom, hogy a gyerekeinknek jobb legyen, szembesülök azzal a gyávasággal, ahogy a felelős magyar felnőttek az utódjaikra tolják ezen hármas fogalom problematikáját. Oldják meg ők. A szabadság a felelősség- irgalmatlan fájdalmával és magányával jár, a felelősség elszomorít. Az egyenlőség utáni vágy enyhítheti ugyan a szabad döntések esetleges hibás következményeit. A testvériség hidat képezhet a szabadság magánya és az egyenlőség kényszerítő ereje között azzal, hogy kapcsolatba hoz. A testvériség illúziója annyira fontos mindenkinek, mint egy falat kenyér. Jó példa erre a facebook buborékjainak zártsága. Az emberi társadalom itt a nyugati végeken folyamatosan próbálkozik a hármas realizálásával, bár mi magyarok inkább lesajnáljuk ezt a hármast: „baromság” mondják rájuk sokan, s így nem kell gondolkodni, cselekedni, kiállni ezen eszmékért . Inkább éles hierarchiában élünk- ez a feudalizmus- és így nem kell küzdeni sem magunkért, sem gyerekeinkért.

Szerintem nekünk ez közös gondolkodás, vita azért sem megy jól, mert túl komolyan gondolkodunk. A franciák lazán tudják megvitatni a legkeményebb, legdurvább kérdéseket is. Könnyű nekik, azt hiszem, hogy ők Európa kultúrnépeivel együtt magukba szívták azt az alaptudást, hogy a társadalom két alappillére az emberi méltóság feltétel nélküli és elidegeníthetetlen védelme és hogy az állam dolga az, hogy az emberekben szunnyadó képességek kibontakoztatását segítse. Ez a két alaptudás tud biztonságot adni, ezzel könnyű lazának lenni.