Nehéz idők jönnek. Azok, akik most arról beszélnek, hogy 10-15 év, vagy még hosszabb idő lesz, hogy az orbáni diktatúrát kiszenvedjük, egyben ki is jelölik a reménytelenség útját. Alkalmazkodnak a diktatúrához. Elfogadnak, beülnek, elfogadunk beülünk. Nem lesz itt semmi, mondják. Úgy vannak, mint sokan az országban, akik, mint a két öreg (Statler és Waldorf) a Muppet showban a felső páholyból dumálnak. Kívülről kritizálnak, mondják a tutit nekünk, hülyéknek. (Jó példa erre Tölgyessy Péter és László Csaba. Személyes ügyeikről - hogy jártak a FIDESZ-szel parlamenti képviselőként, (Tölgyessy) , hogy jártak a pártelitekkel, (László), aki nagyon kínos dolgohoz adta pénzügyminiszterként a nevét) - nem tudunk meg semmit. Ők is okosak és én is okos vagyok. És, aztán? Semmi.

Diktatúra van, ebben nincs vita, diktatúrát pedig nem lehet választáson leváltani. Ahhoz hatalmas szerencse kellene, nekünk magyaroknak meg szerencsénk nem szokott lenni. Lebénultunk, lemerevedtünk; nincsenek think thankjaink, nincsenek agytrösztjeink, ha belegondolunk, valamelyik nagy külföldi média cég jöhetne ide és lehetne úgy objektív, hogy valami NER független hírügynökséget gründol, de ide nem jön a Bloomberg, se a CNN, se az AFP.

A bénultságban hajlamosak lehetünk még jobban elveszteni a józan eszünket, pedig most nagyon szükség van rá, szükség lenne rá, hogy ha a bénultságunk elmúlik, tudjuk milyen értékek mentén van esélyünk közeledni egymáshoz, újfajta szövetséget kötni.

Személyes véleményeimet írom ide, mi az alternatíva, mi lehet az új szervező elv, milyen értékek mellett tudunk igazából kijönni ebből a ránk ragadt, pókháló szerű ragacsból, ami körbefon, lehúz, megfojt, legjobb részeinket elpusztítja.

• Az élet szeretete, egyáltalán "Az életet" szeretni kell. A NER a félelem kormánya. A félelem kizárja a szeretetet. Az élet pedig él és élni akar. A félelemben az erek összeszűkülnek, megnövekszik a stressz és kortizolszint, a szeretetben ellazulunk, otthon vagyunk. A szeretet mindent legyőz, állítólag.
• Sokan gátlás és komoly kutatás nélkül állítják, hogy a magyarok ilyenek, a diktatúrához vannak szokva, az kell nekik. Pesszimizmusuk igazolhatatlan. Ha így lenne, a magyaroknak most boldogoknak kellen lenniük. Ahogy megyünk bele a diktatúrába, a magyarok egyre boldogtalanabbak. A lakosság többsége átadja magát a NER szorongásának, gyűlöletének, annak, hogy a magyarok ellen tör a fél világ. Mit tehetnének? A NER ármányokodása sokba kerül, 2-300 millárd Ft megy arra a gyűlöletpropagandára évent, aminek eredménye a rossz közérzet. Szarul vagyunk. Ha az ellenzék azzal foglalkozna - nem azzal foglalkozik - hogy milyen lenne a NER mentes Magyarország, mondhatná egyszerűen: LEHETSZ BOLDOGABB!
• Kereszténység. Az, amit a NER csinál - mindenki tudja - nem keresztény cselekdedet, hanem bálványimádás. Az igaz keresztény értékek tartási és menekülési lehetőséget jelentenek főként háború idején. Könyörületesség, irgalom,megbocsátás, humanizmus, felebaráti szeretet, mint írtam, ilyenek. Kommunikálhatná ezt az ellenzék (de hát az ellenzéket is csak a zsebe vezérli). Nem teszi. Ha ellenzéki propagandát nyomnék azt mondanám: a keresztény felebaráti szeretet olyan érték, ami tartást ad még a XXI. század emberének is
• A magyar ember kibír. Mindent kibír. Akik kimennek külföldre, már nem bírják. Mennyi teremtő, alkotó, csodálatos erő borul, borult virágba külföldön! A NER okozta félelem gúzsba köti az alkotó tehetséget. Nem tudom, hogy ezt hogyan lehet kommunikálni, de észrevenni érdemes. Milyen lehet egy olyan Magyarország, amit nem kibírni kell, hanem lehet benne élni? Nem ilyen mogorva, erőszakos, hanem kedves Magyarország, ahol a képességeket ki lehet bontakoztatni? Egy kedves Magyarországon, ahol a képességeket ki lehet bontakoztatni, boldogabbak lehetünk. Ezt mondanám: olyan országot hozunk létre, ahol kibontakoztathatod a benned levő képességeket. 
• Igazság. Mindannyian tudjuk, hogy a lopás az lopás. Az elnyomás, az elnyomás, a diktatúra diktatúra. Az EU jogállami vizsgálata olyan aljasságokat tárgyal, ami mindannyiunk szégyene. Tiszta pókháló. Hozzányúlsz egy helyen és az egész bemozog, ragad, koszol. Hogy hagyhatjuk ezt? A NER Magyarországán az igazság és a szégyen kéz a kézben jár. Szégyelljük magunkat az igazságért, amiért hagytuk, hogy így legyen. Így vannak ezzel a fideszesek is. A fő fidesznyik celebpolitikusok nem mehetnek normális emberek közé Budapesten, nem nyilatkozhatnak szabadon, mert ők is tudják, mi az igazság, s félnek, hogy elszólják magukat. Ezért vannak agyon ellenőrizve. Ha ellenzéki propagandát nyomnék azt mondanám: Többet ésszel! Az igazság ideát van!
• Nem csak Orbán az ellenség, hanem azok az apparatcsikok, azok a cselédek, szolgák, akik elvesztették méltóságukat és belegörnyedtek a szolgaságba és félelembe. Sok ilyen embert ismerek. 5 kg krumpliért, vagy kettőért (egy tál lencséért) megírják, aláírják, megteszik azt, amit egy méltóságának tudatában levő ember soha nem tenne meg. Ők írják a diktatúra rendeleteit, a diktatúra emberei biztonságra vágynak, de elveszítik méltóságukat. Ha ellenzéki propagandát nyomnék azt mondanám: Méltóság és biztonság kéz a kézben jár. Ne szolgáld ki a diktatúrát! Ne csinálj "méltóságosurat, méltóságosasszonyt" saját emberi méltóságodból! Novák Katalin állítólag így nevezeteti magát. Ne hagyd!
• A NER polgára nem csak méltóságát veszti el, de szabadságát is. A szabadságot önként adja fel. A szabadság pedig fontos a méltóság megőrzéséhez és az alkotó képesség kibontakoztatásához.  Ha ellenzéki propagandát nyomnék annyit mondanék: Szabadság! (mint a szlovén párt, ami pár héttel a választás előtt alakult ezzel a névvel és nyert)
• Idő: A NER a múltjában él. Hamis múltban. Az önmaga által meghamisított és folyton meghamisító, így változó múltban. Beszéljünk a jövőről! Mi várható? Hogy is lesz itt?  Szóval, mit kínáltok a gyerekeiteknek, unokáitoknak honfitársaim? Jó kis alávetett, a tehetséget lekorlátozó életet? Hajlongó bólogatójánosokat nevelünk? Ha ellenzéki propagandát nyomnék azt mondanám: Le a szexizmussal! Gendertudományokat mindenhova! Éljünk a jelenben! Gondolkozzunk a jövőről!
• Mindannyian kis orbánok vagyunk, amikor nem tudunk egyeztetni, megegyezni, szövetséget kötni, együttműködni. Ha demokratikusan választunk egy főnököt, nem bízunk benne, ott gáncsoljuk el, ahol tudjuk.  Mi vagyunk a világ közepe, nekünk nincsenek ügyeink. (A "Váltsuk le a főnököt" nem ügy). Jó példa volt erre az ellenzék egészségügyi munkacsoportja, amely csoport Komáromi Zoltánnal, Szabó Tímeával, Lantos Gabriellával, Pusztai Erzsébettel nem tudott egészségügyi programot írni, egyetlen épkézláb gondolatuk nem volt a választók felé arról, hogy miért lenne jobb az ellenzéki kormány egészségügye. Picit beleláttam mi történik. Ilyen önző, tehetetlen, ellenségeskedő csoportot nem láttam még életemben. Gondoljátok el! Meghalt több, mint 40.000 honfitársunk: apák, anyák, nagypapák, nagymamák, szeretett testvérek, szeretők COVID-ban, s erre azt mondja Lantos Gabriella, hogy Pintér jó egészségügyi miniszter. Ránkdől a rákbetegek hatalmas száma, velük hal jó részünk,  10%-kal nőtt az öngyilkosság, pszichiátriai betegek ellátatlanul maradnak, rákbetegek nem kapnak megfelelő ellátást, mert azt sem tudják mi az, rehabilitációról nem beszélek, mindannyian olyan elfekvőben végezzük majd, ahol a nővérek nem bontják ki nekünk a Mackó sajtot, mi pedig demensen nem tudjuk majd kibontani, és nem fognak megfürdetni sem és kórházi fertőzést kapunk a felfekvésektől. (És akkor azt mondja Komáromi: csinálok nektek egészségügyi minisztériumot és kikérem az adatokat. Ez volt az üzenet, semmi más!) Hát igen, nem csoda, hogy nem oda húzták az X-et a választópolgárok, ahol az ellenzék volt. Én is ledöbbentem és vissza is fogtam magam. Nem kritizáltam, nem kiabáltam, pedig kellett volna. Ha ellenzéki propagandát nyomnék azt mondanám: Lehet jobb egészségügyünk!
• A médiában nem csak a demens, maga alá csináló ember nem jelenik meg, nem jelenik meg a közmunkás és általában a szegény, kiszolgáltatott ember sem. Mindenki beszél róluk, de őket senki meg nem kérdezi. Danó Anna sem betegekkel csinál interjút, amikor az egészségügyről tudósít a Népszavában. Á nem, nagyfőnökökkel csinál. (Mit neki cukorbeteg, rákbeteg, mit neki COVID-ból kijött ember, ápolónő, orvos!) Mi, suvernyákok nem jelenünk meg. Nincs hangunk, arcunk. Pedig hát mi suverányok vagyunk az egészségügy és nem a zseniális Velkey György, (basszus, legalább egy szülőt, vagy gyereket megkérdezhetett volna Danó Anna, arról, hogy hogy van, mit tapasztal a kórházban, de nem kérdezett). Kósa Istvánt megkérdezi. A beteg idejével kapcsolatban nem a páciens szólal meg,hanem Kósa István beszél a beteg helyett. Szóval nem csak a demens, a beteg, a közmunkás hiányzik a magyar médiából és közbeszédből, de sok más személy is. Pl. sehol, de sehol nem készítenek interjút olyan emberekkel, akik szegények, akik egymásra vannak utalva. Akik keresik az olcsó árut. A német közszolgálati tv híradójában mutatnak olyan kétgyermekes nőt, legyen a neve Stefi, aki sok km-re viszi a gyerekeit iskolába. Muszáj megfizetnie a drága benzint, mert tömegközlekedéssel nem érne időben munkába miután a gyerekeit iskolába vitte. Egyszerre aktivista és rászoruló: egy gyűjtőhelyre viszi az összegyűjtött, lejárat előtti élelmiszereket a hozzá közeli boltból – és  rászorulóként pedit a gyűjtópontban mások által is odavitt élelmiszerből  vesz magához  (pl látjuk, ahogy a gombát tartalmazó kosárból kiszedi a szottyadt gombák mellől a még épeket). Szóval a magyar közbeszédben, sajtóban a gyengék, a rászorulók nem jelennek meg. Velük senki nem beszél, róluk sokan. Ha ellenzéki propagandát nyomnék azt mondanám: Drága, nagyszerű honfitársaim! Mutassátok meg magatokat! Együtt vagyunk, egymásért vagyunk!

De nem vagyok ellenzéki propagandista. Itthon semmiért nem vállalunk felelősséget, csak akkor szólalunk meg, ha kérdeznek- („Ki kérdezett? Senki”) és imádjuk, hogy nekünk  nincs felelősségünk. Az a szar ami van, nem az én saram. Tetszenénk forradalmat csinálni, de nem én, hanem megmondom nagy okosként, hogy ki és hogyan. Én vagyok orbán. A gyerekeink elátkoznak minket- ha még nem tették meg- hogy ilyen elcseszett országot csináltunk nekik tyúkszaros életünkkel és 15 év múlva Albánia, Szerbia, és Moldávia lesz a kivándorlási cél, mert a fejlettebb világba be se tesszük a lábunkat. Nem csak a szégyentől, dehogy, hanem azért, mert 700 HUF lesz egy EUR.  Korábban ha megérkeztünk Frankfurtba, Firenzébe, Trogirba, Stockholmba, Berlinbe, az EU tagjaiként kicsit otthon éreztük magunkat. EU az otthounk, amellett, hogy szégyenkezünk is,  amiatt hogy kormányunk az ajtajába szarik.