Sok elegáns és okos ember dönt az egészségügyről, magyar módra, nem kérdezve meg azokat, akikről ennek az egésznek szólnia kellene: a pácienseket, a betegeket. Számukra a magyar egészségügy azzal egyenlő, hogy hogy van az orvos, jól keres-e, hol a pénz, mert ugye, csak a pénz számít, ki, hogy találja meg benne a számítását az egészségügyben?  Mondanám, hogy fittyet hánynak Kornai János gondolatára, aki, azt mondja, akkor tud hatékony lenni bármilyen rendszer, ha az információ forrásához (pácienshez/beteghez) legközelebb történik meg a döntés. A magyar egészségügyben a döntéseket a páciensektől egyre távolabb hozzák meg. Ahogyan telik az idő, a döntés mind messzebbre kerül, hozzájárulva a további zülléshez.

Az ellenzéki egészségpolitikusok látóterében nincsenek benne a következő személyek:

• Elfekvő osztályon a saját ürülékükben hosszan fekvő demens idősek. Őket nem mosdatják meg, enni, inni egyedül nem tudnak, nincs, aki kibontsa nekik a reggeli híg tea és az egy szelet kenyér mellé alufóliában kapott mackósajtot. Az ápolónők nem engednek be a kórházba olyan jószándékú önkénteseket, akik fürdetnének, etetnének. Az ápolónők azt mondják: „még félrenyel nekem az idős, nekem ne jöjjenek ide kontárok, csak megnehezítik áldozatos munkánkat”. Mindez nem csak a demens osztályokon van így. Baleseti osztályokon, belgyógyászati osztályokon mindennapos a bűzlő és éhező páciens.
• Vidéki rákbetegek, akiket 50-70 kilométerre visznek kemoterápiára. Ők reggel kelnek, 5-6 órakor. Kisbusszal összeszednek 4-8-12 főt, mindenhova elmennek értük. Ez jó, de nagyon hosszú az út. Délelőtt 10 körül érnek a kórházba. A kezelés után a rázós úton, fáradtan érnek haza este 10 után. Az egészségpolitika azt mondja nekik, az átszervezéssel, a súlyponti kórházak bevezetésével, az egynapos kezeléssel majd még többet kell utaznod. A többi (a páciens jólléte, véleménye) érdektelen.
• Sokan vannak úgy magányos rákbetegek, hogy a kezelés után hazaküldik őket. Sokukat senki nem kérdezi meg: van-e, aki gondját viselje odahaza? (nem téma: ennyi pénz van, itt tovább nem maradhat, a szociális ügyeket nem kapcsolják össze az egészségüggyel, sőt a köztudatban nincs elkülönítve a gyógykezelés és az ápolás.) Ha megkérdezné valaki őket, talán elmondanák, hogy nincs. Nincs, aki gondjukat viselje. Otthonápolásról nem is hallott. 
• Alkoholbetegek és családjuk. Az egymillió alkoholbeteg ember sok magyar statisztikát ront.  Nem csak a várható élettartam, a boldogság statisztikáit, de ide tartozik a máj-, a gyomor-, szájüregi rák, a veserák döbbenetes sokasága. Szenvedő beteg, szenvedő család, depressziós, tanulászavaros gyerekek. Öngyilkosságok láncolata. Tirólatok elfeledkeznek nem csak az ellenzék okos emberei, de a mindenkori kormányzat is. Szokjátok meg: ki kell bírni. Persze, bírjátok évek óta. (https://worldpopulationreview.com/country-rankings/alcoholism-by-country?fbclid=IwAR2OE438VPXENTtYyyIRfEj4w8I0kcaW6NP2Jir-iiT-c1n77Y7OWEBk7m4) 
• Azok a magatehetetlenek, akik lélegeztető gépen heteket töltenek el. Elméletileg – benne van a protokollban- időnként meg kéne masszírozni őket, - ez luxus lenne- de már az is jó lenne, ha testhelyzetet, pózt változtatnának, de hát ez sincs. Nincs, aki elvégezze a beteg más pózba történő igazítását mondjuk óránként. A nővéreket meg kéne fizetni, (vajon mennyi plusz pénz lenne az, ami lehetővé tenné annyi hogy a lélegeztető gépen levők testhelyzetét megváltoztassák?). Ezek az emberek felfekvések szempontjából a legveszélyeztetettebbek. A felfekvés könnyen kialakul, aztán jön a kórházi fertőzés és a halál. Nehogy már kritizálja bárki az orvosokat – nincs idejük ilyesmivel foglalkozni- vagy a nővéreket, jaj…. Ne már!!! Inkább titkoljuk el, hogy hány ember hal meg így kórházi fertőzésben.
• 
• Öngyilkosok hátramaradott hozzátartozói. Egy-egy öngyilkosság az új kutatások szerint több, mint száz fő számára jelent traumatikus élményt. 170-180.000 honfitársunknak jelent elviselhetetlen fájdalmat egy -egy évben szerettük ilyen képpen történő elvesztése. Hát őket a mindenkori egészségügyi kormányzat is és az ellenzék is leszarja. Nem számítanak. Mit nekik pszichoterápiás kezelés, trauma feldolgozás. Fogd be a szádat. Ja, befogod, tényleg, jól van, csak így tovább.

Folytathatnám a felsorolást, kiket nem látnak a jól öltözöttek.

És akkor nem beszéltem a tisztelettelen kommunikációról, és akkor még nem beszéltem a koszról, a takarítás hiányosságairól, azokról a kínokról, amik pénzben nem kifejezhetőek és nem beszélnek róluk az orvosok: a kiégésről, a magára hagyottságról. Mindenki szenved az egészségügyben és mindenki fél.

Az ellenzék az egészségügyet- úgy tűnik- pozíció szerzésre fogja használni. Már látom kik lesznek államtitkárok az új rendszerben, ha lesz új rendszer. Nagyon aggályos az egész. Mindenki szarik bele mindenbe.

Az első dolog a közös ellenzéki programban az önálló egészségügyi minisztérium. Elfekvő, felfekvéssel küzdő beteg, örülsz? Végre újabb jól öltözött, elegáns emberek fognak leszarni.

A pszichoterápiás kódrevízióhoz ide írok egy fontos dolgot. A szakmai kollégiumok tagjai, vezetőik sem az elmúlt években, sem most a fülük botját nem mozgatták meg, hogy a finanszírozásban változás legyen. (a tagozatok tagjai egyrészt úgy tekintenek magukra, mint valami jutalomra, hogy tagok, másrészt, mint egy nyűgre: jaj dolgozni kell és nem fizetnek, az eredmény az, hogy ők csak akkor beszélnek, ha a Kásler megkérdezi őket, különben ők is a leszarók táborát gyarapítják). Már többször leírtam, a magyar egészségügy nem jogszabályokon, hanem szokásokon, tradíciókon elvén működik. (ez, az elviselhetetlen feudális rendszer az, ami miatt elsősorban külföldre mennek az orvosok nem a pénzhiány)

Szóval a jogszabályban, a következők vannak a szakmai kollégium tagozatainak feladatairól forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a2000026.emm:

7. § (1) A tagozat - szükség szerint az országos gyógyintézetek közreműködésével - szakterületi feladatában eljárva
8. a) szükség szerint szakértők bevonásával szervezi és koordinálja a szakmai irányelvek készítését,
9. b) javaslatot készít a szakmai irányelvek, protokollok, módszertani levelek témáira, ha jogszabály másképp nem rendelkezik,
10. c) figyelemmel kíséri a módszertani útmutatók, irányelvek, protokollok bevezetését, alkalmazását és érvényesülését,
11. d) szakmai irányelv felülvizsgálatot végez.

(2) A tagozatok véleményt nyilvánítanak

1. a) az egészségügyi finanszírozás rendszeréről,
2. b) a kapacitás elosztásokról és a progresszív ellátási szintekről,
3. c) az egészségügyi szakmai irányelvek bevezetéséről, alkalmazásáról és érvényesüléséről,
4. d) az egészségügyi képzések, szakképzések, szakirányú szakképzések és továbbképzések követelményeinek rendszerével kapcsolatos kérdésekről,
5. e) az adatgyűjtési rendszerről,
6. f) a stratégiai fejlesztési kérdésekről,
7. g) az egészségügyi szolgáltatók szakmai minimumfeltételeiről,
8. h) az új vizsgálati módszerekről és gyógyító-megelőző eljárásokról,
9. i) az egészségügyi minőségirányítási rendszer szakmai követelményeiről,
10. j) az országos tisztifőorvos megkeresésére, országos szakfelügyeleti szakmai kérdésekben,
11. k) felkérés esetén az osztályvezető főorvosi, főgyógyszerészi, országos szakfelügyelői, továbbá más szakmai vezetői pályázati kiírások szakmai követelményeiről és a pályázó szakmai feltételeknek való megfeleléséről, valamint
12. l) minden olyan kérdésben, amelyet jogszabály a szakmai kollégium feladatává tesz.

A jogszabály lehetővé teszi a cselekvést, megszólalást, mégsem csinálnak semmit. Öncenzúra és önkorlátozás van, elvek? Ugyan!

Itt tartunk, ki kell bírni, át kell vészelni.