Nemrégiben egy nagyszerű természettudományi előadáson vettem részt Pécsett (Jordán Ferenc 2023. július 10.). A természetvédő biológus elmondta, hogy pár éve Észak-Olaszországban szabadon engedtek 8 medvét. A medvéket mindenféle figyelővel ellátták, s minden lépésüket követni tudták. Az érdekelte őket, hogy hogyan tudnak a meglévő lecsökkent területen túlélni ezek a medvék. Ebből a szempontból kulcsfontosságú az, hogy a medvék mivel, hogyan táplálkoznak. A medvék ugye húst is esznek, és növényt is esznek (málna, eper, gyümölcsok, ilyenek). Azt gondolták, hogy akkor a medvék már csak ilyenek, hogy húst is, és növényt is. Aztán legnagyobb meglepetésükre az derült, ki, hogy volt olyan medve, amelyik csak húst, és volt olyan medve, amelyik csak növényt evett. Nagy átlagban a medvék mindenevők, de ezek a medvék érdekes megoszlásban táplálkoztak. Volt, aki csak málnát és mézet, más medvék meg csak nyulakat, őzeket.

Ahhoz, hogy korunk legnagyobb és legsürgősebben megoldandó problémáját, a klímakatasztrófát kezelni tudjuk, fontos, hogy pár dolgot megváltoztassunk magunkban. Pl.  a rendről és a hatalomról való gondolkodásunkat. El kell fogadnunk, hogy mi nem tudjuk, mi jó a természetnek; (pl. több területet kell szabadon hagynunk hosszú, százéves időtartamra, még akkor is, ha az első években parlagfű fog rajta elszaporodni, vagy a gyepet nem két centisre kell hagyni, hanem mondjuk 15 cm hosszúra kell meghagyni nőni), le kell mondanunk arról, hogy mi tudjuk; hogy mi mondjuk meg, hogy mi a rend. Magáról a rendről is másképp kell gondolkodni. Az is fontos, hogy örülni tudjunk annak, hogy kevesebben vagyunk. (Én pl. ennek egyáltalán nem tudok örülni.)

Nemrég Münchenben csoportanalitikus konferencián vettem részt. Egy idős csoportanalitikus, Hans-Georg Lehle „Csak találunk egy utat!“ Tinik a TOK-Topie és genderfluid között címmel tartott előadást, arról, hogy ő 12-15 éves gyerekeknek tart csoportanalitikus foglalkozásokat. A német gyerekek jelentős része esetén áll fenn az identitás diffúzió, a genderfluiditás, ezen gyerekek nem bináris rendszerben fogalmazzák meg saját nemi identitásukat. Eszébe sem jutott ennek a csoportanalitikusnak lobbikról meg összeesküvés elméletekről papolni. Csoportjának tagjai: Heidi, Jürgen, Anita, Klaus vannak a figyelmének középpontjában. Traumáik sokasága találkozott az internet képi világával, ahol ezek a gyerekek több kihívással, kérdéssel szembesültek: vajon azonosak -e a képükkel? Ha a képükkel azonosak, akkor az internet omnipotens ígérete szerint együtt változhat belső világuk képi világuk változásaival. A változás és mindenhatóság ígéretében benne lehet számukra az a szabadság is, hogy bármit megtehetnek testükkel, lelkükkel, bármit, illetve a kijózanodás csalódottsága, szomorúsága, hogy mégsem. A halállal, végeséggel, veszteséggel való kamaszkori találkozásuk szomorúsága egyfajta közös álmodozással, egyfajta tiltakozással járhat együtt, ami idővel kisimul, megnyugszik."

Mielőtt az LMBTQ kérdésre rátérnék, elmesélem, hogy sok-sok éve volt egy kollégám. Nős volt, jóval hatvan fölött volt, amikor megismertem, felnőtt gyerekei voltak, s ő szeretett női ruhában táncolni. Hogy transz volt-e, azt nem tudom, hogy valamelyik skatulyába való volt-e, azt sem tudom. Azt tudom, hogy kilencvenes évek szabadabb Magyarországán ez a kiváló mérnök kollégám elmehetett olyan mulatóba, ahol női ruhában táncolhatott. Adófizető, kiváló munkaerő volt, hívjuk Tibornak, hogy legyen neve, arca. Tibor jólléte, hogy táncolhasson, nem számít a mai félelemkeltő propagandának, ő senkit nem érdekel, jobb lenne, ha nem is lenne ilyen. Tibor régen meghalt, jobb is neki. Ma komoly bajban lenne. Ma a Tiboroknak rejtőzködniük kell. Attól, hogy régen nem beszélhettünk róluk, régen is voltak. Ha beszélünk a kérdésről, előjöhetnek, mert biztonságban érezhetik magukat. A NER keltette félelemben nem tehetik meg.

Elborzaszt az LMBTQ „kérdés” utóbbi időben a magyar médiában történő megjelenése. Nem tudom, hogy a megszólalók tudatában vannak-e annak, hogy az, ahogyan erről a kérdésről beszélnek, milyen hatalmas károkat okoz a társadalom alappillérének számító közbizalom építése és fenntartása szempontjából. „Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény.”

Az, ahogyan az utóbbi időben beszélnek buzipropagandáról, elborzasztó. Mintha lenne egy fekete felhő, amiből árasztják a buzik a propagandát: „Olvassál, nézzél ilyen filmeket, könyveket és buzi leszel!”  Miért is teszik ezt? Mert jó buzinak lenni? Tényleg, isteni lehet céltáblának lenni, megbélyegzettnek, üldözöttnek lenni. Tényi Tamás (https://mandiner.hu/hirek/2023/06/gender-es-cenzura-a-pszichiater-szemevel?fbclid=IwAR2zZqLyy2XTuyh9KyBfLutUcOcthnrd8VIK9hsi-ngy4el590XdwfS58vk) és Hal Melinda érvelése sok logikai hibát vét, indulattal van tele, hiányoznak a megnyilvánulásból az emberi történetek, pedig honfitársainkról van szó. Tényleg úgy lesz valaki buzi, hogy olvas erről? „Legyél már buzi, jó, olvassál!! „Jó, az leszek, ha már így mondod’. Ha pedig a tudomány nevében beszélnek, hol vannak a kutatások, a hivatkozások. Nincsenek, Így van, mert én mondtam. Így megy ez?

Hal Melinda egyetlen köztévés riportját láttam. Elborzadtam. Nincs vita, vele egyet nem értő, egy-egy „tudományos” kérdést más szempontból vizsgáló vitapartner nincs jelen, önmagát ismételgeti, és erőből harsogó megnyilvánulásai inkább megingatják azt, hogy bármilyen témának szakértője lenne, minthogy megerősítené. El nem tudom képzelni, hogy azt mondja, ezt vagy azt nem tudom, vagy hogy lehet, hogy így van, lehet, hogy úgy van. Jómagam, aki meglehetősen tájékozatlan vagyok a témában, és ugyan a leghatározottabban elutasítom a 18 év alatti nemváltoztató eljárásokat/műtéteket, s időt adnék, hagynék, türelmet kérnék a „feleknek”, de amit Hal Melinda és Tényi Tamás propagál, az elborzaszt. Elborzasztó az az önhittség, ahogy kiállnak és úgy beszélnek, mintha tudnák a tutit, a végső igazságot. Elborzasztó és teljesen tudománytalan a kételkedés, a vitatkozás és az érvelés teljes hiánya. Egy dologra koncentrálnak, miért lesz valaki LMBTQ, az hogy ők hogyan érezhetnék magukat itthon a jelen társadalmában, hogy a környezetük is hogyan érezheti jól magát, nem téma számukra. Hal matyómintás blúzban osztja az észt a NER propaganda részeként. Tényi és Hal a diktatúra részei lettek. Felhő van, veszély van, rémes üldözés, hatás-ellenhatás van, de tudomány, na tudomány az nincsen, azért nincs, mert a tudomány lényege a vita, a kételkedés és az érvelés. Ráadásul a legalapvetőbb, legfontosabb dologról nem vesznek tudomást: Tiborról, Zsófiról, Jánosról, Erzsébetről. Ők a honfitársaink, szomszédaink, kollégáink, barátaink, mi magunk vagyunk. Ők azok, akik céltáblák lettek, és Tamás és Melinda belemegy abba, hogy legyenek céltáblák. Hal, ha tudományos szakértő lenne, maga ragaszkodna ahhoz, hogy legyen ott a stúdióban a vele egyet nem értő másik fél, akivel vitatkozhat, akivel más állásponton lehet. Hal nem teszi ezt. Az erő van vele, nem a tudomány.

Az LMBTQ téma pedig sok olyan kérdést vet vel, amikről nagyon jó lenne beszélni, vitatkozni, gondolkodni.

Milyen kérdésekről lehetne beszélni? Felsorolok párat.

- Kié a testünk? Magunké vagy a közösségé? Nem egyszerű kérdés ez. Gondoljunk csak bele, ha valaki úgy rendelkezik, hogy halála után szerveit nem ajánlja fel átültetésre? Vagy a legegyszerűbb kérdés: a társadalom előírja, hogy nők melltartóban és bugyiban napozhatnak, és a férfiak fürdőnadrágban. Nem az egyén dönt, úgy kapja a szabályokat. De mondhatnám azt is, hogy ha ma bárki kórházba kerül, eltestesül, testté válik, a méltóságát számtalan esetben megsértik. (Pl. pszichiátriára kerülő szoptató anya olyan gyógyszert kap beleegyezése nélkül, ami lehetetlenné teszi a további szoptatást.)

- Milyen a jó férfi és milyen a jó nő? A nő legyen alárendelődő – mint a diktatúrákban, nálunk – vagy aki megvalósíthatja önmagát? A férfi ossza a tutit, legyen okos, legyen ő az ész, vagy lehet bizonytalan. Igyekezzen hatalmat szerezni, vagy mondjon le a hatalom szerzéséről?

- Tőlünk nyugatra a társadalmi működés alappillére az a bizalom, ami az egyén emberi méltóságának elidegeníthetetlen tiszteletén és védelmén alapul, valamint azon, hogy a társadalomnak az a dolga, hogy az egyénben (figyelem egyénben, nem a közösségben, vagy nemzetben) működő képességeket kibontakozhass. Vajon hogyan lehet biztosítani az LMBTQ -ban érintett emberek méltóságát?

- Vajon van-e hatalma valakinek előírni, hogy milyen szexuális preferenciái legyenek a polgároknak? Ha igen, milyen módon teheti ezt meg? Hogyan jön létre a hatalmi leosztás, hogyan történik a kommunikáció, a ráhatás?

- Vajon testek vagyunk, vagy lelkek vagyunk? Lelkek találkoznak az intimitátásban, vagy testek? Ha a lelkek lesznek szerelmesek, akkor a megtestesülés másodrendű-e? Ha a testi intimitás überel mindent, akkor a lelkek találkozásáról hogyan lehet beszélni? Ha lelkek találkoznak, nem mindegy, hogy férfiak vagy nők találkoznak?

- Az USA-ban az azonos neműek házasságának jóváhagyását komoly vita előzte meg. Arra jutottak, hogy nem lehet különbséget tenni ember és ember között. Ami az egyiknek jár, az a másiknak is. Nálunk ezek szerint elfogadott tény, hogy az emberek nem egyenlőek. Hogy van ez nálunk? A joghoz nem értők osztják az észt jogi kérdésekről, a pszichiátriához hozzá nem értők pedig osztják az észt pszichiátriai kérdésekről. (https://www.youtube.com/watch?v=_gTWJTMSM0k)

Mintha elfelejtenék, hogy a hatvanas években történt az emberiség történetének egyik legnagyobb mértékű gyógyulása akkor, amikor kikerült a homoszexualitás a betegségek osztályozásából. Úgy tűnik, mi a NER hazájában visszafejlődünk, lemondunk az érvelésről, az a lényeg, hogy aki a hatalomhoz közelebb van, kit tud jobban megfélemlíteni. A félelem és hatalom az igazi kérdés, az a kérdés, hogy nincs érvelés, a hatalom megfélemlít azáltal, hogy megmondja, mi elfogadható, mi nem. Az LMBTQ nem elfogadható és kész.

Tényi azt is elfelejti, hogy a nők sok évszázadon keresztül nem tanulhattak. Nem tudom, Tényi nagymamái tanulhattak-e. Ha a nagy átlaghoz tartoznak, akkor nem, ha kivételezettek voltak, akkor igen. Vajon hogyan hat Tényire, hogy esetleg olyan nagymamái voltak, akik nőként másodrendűnek érezhették magukat, mert akaratuk ellenére nem tanulhattak? Vajon érdekli ez Tényit? Hogy ő ilyen értelemben nem egy embergyerek volt gyerekkorában, hanem a jövő ígérete, férfi, aki tanulhat, de ha lány lett volna, másként néznek rá. Van egy rossz hírem, Tamás! Ez a kérdés – ha ez számít neked – a gender tudomány része, ami a Lajtától nyugatra tudomány, még akkor is, ha te más véleményen vagy. Az ottani egyetemek legtöbbjében működik ilyen tanszék.

Pár értelmes kérdést akartam itt felsorolni. - szerintem- vita, érvelés, beszélgetés nincs, illetve nem nyugodt, tudományos hangnemben. Rettenetes időket élünk. Nem a medvék léte, játékossága, élete a fontos. Nem örülünk annak, hogy újra medvék élnek velünk, hanem osztályozunk hatalmi eszközökkel, rangsorolunk, hatalmaskodunk.