Valahol itt kell lennie! Tavaly is itt volt! Gyönyörű napunk van! Június eleje. Kiszállok a kocsiból és gyalog megyek tovább. Tizenegy óra van. Itt megyek el a tó mellett, a burjánzó zöld hajtások leveleinek vadul ragyogó smaragdját visszacsillogja a tó tükre. Igen, a tóparti erdősávok nemrég még virágoztak, most hajtanak azok a levelek, amik ezt a zöld fényt átsugározzák. Ez a fény simogatja az arcomat a nyár eleji szellőben. Alig bírom nyitva tartani a szememet ebben a ragyogásban.

Egy hete nem esett, nincs még aszály, de kicsit porzik az út. Nem baj, poros lesz a cipőm. Muszáj kiszakadnom egy kicsit, ahogy tavaly is. Nekem is jár egy kis pihenés, a sofőrt hazaküldtem, csak két és fél óra. Ennyi lesz, ami jut nekem.

De hogy is kell menni?

Megkerülöm a tópartot, aztán ott, azon az úton balra. Mennyire gyönyörű itt! Bár már melegszik, de nincs kánikula. Elviselhető. Hihetetlen! Még menni kell egy kicsit. Remélem, visszatalálok az autóhoz! És még mindig nem látom a tengert! Jó, még megyek. Mindig csak balra, aztán előre. Remélem, visszatalálok. Hol is vagyunk? A tó mellett voltak már fürdőzők, páran bele is mentek, bár biztos hideg a víz, de én még megyek egy kicsit, a tengerben akarok úszni. Ott, közöttük.

Elbizonytalanodom, már megtettem, vagy két kilométert… Aha, itt lesz, mindig csak balra. Végre meglátom a tengert. Hullámzás nincs, szűk ez az öböl. Ott a sziget!  Át kell úsznom. Azt nézem, hogy több sziget is van errefelé, azért ahhoz úszni kell, hogy odaérjek. Hogy ússzak át? A ruháimat nem hagyhatom itt. Körbe nézek, közeledik egy középkorú pár a tengerparton. Kézen fogva sétálnak. Kérdezem őket: arra van a túlpart? Igen, menjen csak! Mondják. Ők ott vannak? Kérdezem. Ott, persze, biztosan várják magát.  Megyek…

A túlpart! Csak át kell jutni.

Aha, megvan! Most már ráismerek, itt voltam tavaly is. Még jó, hogy mindenemet az autóban hagytam, törölközőt hozhattam volna. Mindegy, az öltönyömet nem veszem le, mert nem hagyhatom itt, ebben úszok át, menni fog, aztán majd megszárítom visszafelé!

Belevetem magam  a vízbe, kicsit hideg, de tiszta. Halakat nem látok, az ég kék színe tükröződik a felszínen, ebben a gyönyörű időben. Egyedül vagyok, Mindenki tovább állt. Odaát, a szigeten minden csupa zöld, nem erdős, hanem ligetes, én így emlékszem rá, de még nem látom a ligeteket, még messze vagyok, csak képzelem, vagy emlékszem? Ezek a ligetek a kedvenceim. Ott lesznek ők!

Úszok, tempózok. Basszus, nem vagyok túl edzett, kicsit aggódom, átérek-e? Meg ne fulladjak!  Az utóbbi pár hónapban megint rámjött pár kiló, meg ruhában úszni nagyon rossz. Ami fürdőruhában egy tempó, az így, öltönyben három. Hány óra lehet? Lehet már fél kettő is. Kicsit kifáradtam, nem baj, legfeljebb kések. Úgysem vár senki.

Egykéthár, egykéthár…Tempózok. Megállok kicsit a vízben, megfordulok, most háttal feszülök fel a vízfelszínre, pihenek kicsit, nézem a fényeket a hűsben. Semmi hullám. Nem tudtam, hogy ez ilyen nehéz lesz. Aztán újra elindulok.

Közeledik a túlpart. Lassan odaérek. Kikecmergek a vízből, fokozatosan mélyül a part, könnyű a kievickélés. Azt hittem, várnak, de nem. Először nem látok senkit ezen a kis szigeten. Megjöttem, megérkeztem. Elsőre olyan, mint bárhol, de tudni lehet, hogy ez egy különleges hely, a TÚLPART. Meglátom őket. Mindenki ruhátlan, szép, mosolygós, felnőtt, erős és laza. Mennyire szépek! Az tetszik itt legjobban, hogy nem csinálnak semmit. Sétálnak, sétafikálnak meztelenül. Ott van egy kis csapat. Nem fognak kinézni? Mondom rám jött néhány kiló az utóbbi kemény hónapokban. Én nem vagyok olyan szép, mint ők, sőt.. Közeledek hozzájuk. Rám mosolyognak! Megjöttél? Nagyszerű! Örülünk neked! Nem hiszem el. Minek mondanak ilyeneket, nem is ismerjük egymást. Bár biztos csak úgy csinálnak, engem mindenki ismer. Nők, férfiak, úgy vannak jelen, mint az időjárás a szellőkkel, fényekkel! Jókedvűek, túl sokat nem beszélnek. Csinálják a semmit.

Jó ez így neked? Jó, hogy rajtad van ez az öltöny? Kérdezik. Nem veszed le? Dehogynem. Utálom az öltönyt, mindig is utáltam, mindig úgy állt rajtam, mint tehénen a gatya. A nyakkendőmet az autóban hagytam, de a zakó, ing, nadrág rajtam van. Le kéne venni. Otthon vagyok. Otthon szeretnék lenni. Nem találom a gombokat. Ők vetkőztetnének, ők se találják. Most azt látom, hogy teljesen rámsimul, rámfeszül ez az egész. Itt vannak négyen, s le akarnak vetkőztetni. Ők úgy meztelenek, mintha sose lett volna rajtuk ruha. Legyek olyan, mint ők!

Nem megy. Próbálkoznak, keresik a réseket, de nem találják, talán letéphetnék rólam! Nem megy. Mintha rámdermedt volna. Hogy is vettem föl ma reggel? Nem emlékszem…Ahogy így próbálkoznak, már kaparják a fekete réteget. Egyikük azt mondja, de hát ez a ruha nem ruha, hanem egy hatalmas seb, alvadt vér, var, biztos, hogy nem ma vetted fel. Nem fáj? Nem. És tényleg… eszembe jutnak a rúgások, igen apám hegyes cipője szétkaszabolta a hátamon, hasamon a bőrt, pedig nem is fájt. A cipője orra késélben végződött, tényleg akkor száradhatott rám ez a sok vér, az után. Hány éve már? Hogy nem vettem észre?!  Aztán az ingemmel próbálkoznak. Ez meg hófehér só, ami a felületén megkövült, lezárt, mint a márvány, ez se jön le. Mintha minden igyekezeted izzadtsága kövült volna rád. Leszednék, csődület támad körülöttem, jönnek a pucér nők, férfiak, és néznek, már vannak vagy ötvenen, és én meg itt állok talpig. Ez az én vérem… Mosolyognak. Meg a fiadé, a lányodé, mondják, meg a többiek vére, akiket te sebeztél meg. Sokan vannak.

Ennyire bénák vagytok? Mi nem tudunk megszabadítani téged ebből. Nem tudtok segíteni? Nem tudtok vagy nem akartok? Nem akartok! Hülyék! Hagyjatok! De ők csak mosolyognak, eltávolodnak tőlem, de bennem felmegy a pumpa! Szemetek! Utánuk megyek. Adok én nektek! Szedjétek le rólam ezt a szart! Te, te te! Gyerünk! Mindenki mozdulatlanná mered. Elmennének, de én odamegyek néhányukhoz és elkezdem ütni, verni őket! Hagyják. Pár embernek vérzik az orra, felhasad a szemöldöke, a körmöm bőröket hasít. Mi van, ezek sérthetetlenek? Élnek ezek? Emberek ezek!?  Püfölöm, verem, rúgom a szemeteket. Semmirekellők! Rohadékok! A vérük előbb csöpög, majd ömlik rám. Rámszárad egy újabb réteg.. Rosszul emlékeztem?

Könnyek közt ébredek.