Sok elegáns és okos ember dönt az egészségügyről, magyar módra, nem kérdezve meg azokat, akikről ennek az egésznek szólnia kellene: a pácienseket, a betegeket. Számukra a magyar egészségügy azzal egyenlő, hogy hogy van az orvos, jól keres-e, hol a pénz, mert ugye, csak a pénz számít, ki, hogy találja meg benne a számítását az egészségügyben? Mondanám, hogy fittyet hánynak Kornai János gondolatára, aki, azt mondja, akkor tud hatékony lenni bármilyen rendszer, ha az információ forrásához (pácienshez/beteghez) legközelebb történik meg a döntés. A magyar egészségügyben a döntéseket a páciensektől egyre távolabb hozzák meg. Ahogyan telik az idő, a döntés mind messzebbre kerül, hozzájárulva a további zülléshez.
Az ellenzéki egészségpolitikusok látóterében nincsenek benne a következő személyek:
- Elfekvő osztályon a saját ürülékükben hosszan fekvő demens idősek. Őket nem mosdatják meg, enni, inni egyedül nem tudnak, nincs, aki kibontsa nekik a reggeli híg tea és az egy szelet kenyér mellé alufóliában kapott mackósajtot. Az ápolónők nem engednek be a kórházba olyan jószándékú önkénteseket, akik fürdetnének, etetnének. Az ápolónők azt mondják: „még félrenyel nekem az idős, nekem ne jöjjenek ide kontárok, csak megnehezítik áldozatos munkánkat”. Mindez nem csak a demens osztályokon van így. Baleseti osztályokon, belgyógyászati osztályokon mindennapos a bűzlő és éhező páciens.
- Vidéki rákbetegek, akiket 50-70 kilométerre visznek kemoterápiára. Ők reggel kelnek, 5-6 órakor. Kisbusszal összeszednek 4-8-12 főt, mindenhova elmennek értük. Ez jó, de nagyon hosszú az út. Délelőtt 10 körül érnek a kórházba. A kezelés után a rázós úton, fáradtan érnek haza este 10 után. Az egészségpolitika azt mondja nekik, az átszervezéssel, a súlyponti kórházak bevezetésével, az egynapos kezeléssel majd még többet kell utaznod. A többi (a páciens jólléte, véleménye) érdektelen.
- Sokan vannak úgy magányos rákbetegek, hogy a kezelés után hazaküldik őket. Sokukat senki nem kérdezi meg: van-e, aki gondját viselje odahaza? (nem téma: ennyi pénz van, itt tovább nem maradhat, a szociális ügyeket nem kapcsolják össze az egészségüggyel, sőt a köztudatban nincs elkülönítve a gyógykezelés és az ápolás.) Ha megkérdezné valaki őket, talán elmondanák, hogy nincs. Nincs, aki gondjukat viselje. Otthonápolásról nem is hallott.
- Alkoholbetegek és családjuk. Az egymillió alkoholbeteg ember sok magyar statisztikát ront. Nem csak a várható élettartam, a boldogság statisztikáit, de ide tartozik a máj-, a gyomor-, szájüregi rák, a veserák döbbenetes sokasága. Szenvedő beteg, szenvedő család, depressziós, tanulászavaros gyerekek. Öngyilkosságok láncolata. Tirólatok elfeledkeznek nem csak az ellenzék okos emberei, de a mindenkori kormányzat is. Szokjátok meg: ki kell bírni. Persze, bírjátok évek óta. (https://worldpopulationreview.com/country-rankings/alcoholism-by-country?fbclid=IwAR2OE438VPXENTtYyyIRfEj4w8I0kcaW6NP2Jir-iiT-c1n77Y7OWEBk7m4)
- Azok a magatehetetlenek, akik lélegeztető gépen heteket töltenek el. Elméletileg – benne van a protokollban- időnként meg kéne masszírozni őket, - ez luxus lenne- de már az is jó lenne, ha testhelyzetet, pózt változtatnának, de hát ez sincs. Nincs, aki elvégezze a beteg más pózba történő igazítását mondjuk óránként. A nővéreket meg kéne fizetni, (vajon mennyi plusz pénz lenne az, ami lehetővé tenné annyi hogy a lélegeztető gépen levők testhelyzetét megváltoztassák?). Ezek az emberek felfekvések szempontjából a legveszélyeztetettebbek. A felfekvés könnyen kialakul, aztán jön a kórházi fertőzés és a halál. Nehogy már kritizálja bárki az orvosokat – nincs idejük ilyesmivel foglalkozni- vagy a nővéreket, jaj…. Ne már!!! Inkább titkoljuk el, hogy hány ember hal meg így kórházi fertőzésben.
- Öngyilkosok hátramaradott hozzátartozói. Egy-egy öngyilkosság az új kutatások szerint több, mint száz fő számára jelent traumatikus élményt. 170-180.000 honfitársunknak jelent elviselhetetlen fájdalmat egy -egy évben szerettük ilyen képpen történő elvesztése. Hát őket a mindenkori egészségügyi kormányzat is és az ellenzék is leszarja. Nem számítanak. Mit nekik pszichoterápiás kezelés, trauma feldolgozás. Fogd be a szádat. Ja, befogod, tényleg, jól van, csak így tovább.
Folytathatnám a felsorolást, kiket nem látnak a jól öltözöttek.
És akkor nem beszéltem a tisztelettelen kommunikációról, és akkor még nem beszéltem a koszról, a takarítás hiányosságairól, azokról a kínokról, amik pénzben nem kifejezhetőek és nem beszélnek róluk az orvosok: a kiégésről, a magára hagyottságról. Mindenki szenved az egészségügyben és mindenki fél.
Az ellenzék az egészségügyet- úgy tűnik- pozíció szerzésre fogja használni. Már látom kik lesznek államtitkárok az új rendszerben, ha lesz új rendszer. Nagyon aggályos az egész. Mindenki szarik bele mindenbe.
Az első dolog a közös ellenzéki programban az önálló egészségügyi minisztérium. Elfekvő, felfekvéssel küzdő beteg, örülsz? Végre újabb jól öltözött, elegáns emberek fognak leszarni.
A pszichoterápiás kódrevízióhoz ide írok egy fontos dolgot. A szakmai kollégiumok tagjai, vezetőik sem az elmúlt években, sem most a fülük botját nem mozgatták meg, hogy a finanszírozásban változás legyen. (a tagozatok tagjai egyrészt úgy tekintenek magukra, mint valami jutalomra, hogy tagok, másrészt, mint egy nyűgre: jaj dolgozni kell és nem fizetnek, az eredmény az, hogy ők csak akkor beszélnek, ha a Kásler megkérdezi őket, különben ők is a leszarók táborát gyarapítják). Már többször leírtam, a magyar egészségügy nem jogszabályokon, hanem szokásokon, tradíciókon elvén működik. (ez, az elviselhetetlen feudális rendszer az, ami miatt elsősorban külföldre mennek az orvosok nem a pénzhiány)
Szóval a jogszabályban, a következők vannak a szakmai kollégium tagozatainak feladatairól forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a2000026.emm:
- § (1) A tagozat - szükség szerint az országos gyógyintézetek közreműködésével - szakterületi feladatában eljárva
- a) szükség szerint szakértők bevonásával szervezi és koordinálja a szakmai irányelvek készítését,
- b) javaslatot készít a szakmai irányelvek, protokollok, módszertani levelek témáira, ha jogszabály másképp nem rendelkezik,
- c) figyelemmel kíséri a módszertani útmutatók, irányelvek, protokollok bevezetését, alkalmazását és érvényesülését,
- d) szakmai irányelv felülvizsgálatot végez.
(2) A tagozatok véleményt nyilvánítanak
- a) az egészségügyi finanszírozás rendszeréről,
- b) a kapacitás elosztásokról és a progresszív ellátási szintekről,
- c) az egészségügyi szakmai irányelvek bevezetéséről, alkalmazásáról és érvényesüléséről,
- d) az egészségügyi képzések, szakképzések, szakirányú szakképzések és továbbképzések követelményeinek rendszerével kapcsolatos kérdésekről,
- e) az adatgyűjtési rendszerről,
- f) a stratégiai fejlesztési kérdésekről,
- g) az egészségügyi szolgáltatók szakmai minimumfeltételeiről,
- h) az új vizsgálati módszerekről és gyógyító-megelőző eljárásokról,
- i) az egészségügyi minőségirányítási rendszer szakmai követelményeiről,
- j) az országos tisztifőorvos megkeresésére, országos szakfelügyeleti szakmai kérdésekben,
- k) felkérés esetén az osztályvezető főorvosi, főgyógyszerészi, országos szakfelügyelői, továbbá más szakmai vezetői pályázati kiírások szakmai követelményeiről és a pályázó szakmai feltételeknek való megfeleléséről, valamint
- l) minden olyan kérdésben, amelyet jogszabály a szakmai kollégium feladatává tesz.
A jogszabály lehetővé teszi a cselekvést, megszólalást, mégsem csinálnak semmit. Öncenzúra és önkorlátozás van, elvek? Ugyan!
Itt tartunk, ki kell bírni, át kell vészelni.