közélet, pszichológia, élmény, tudomány

Agyalás

Az Országos Baleseti és Sebészeti Intézet (OBSI) ajtaja a nyomorunk szimbóluma

A magyar egészségügy, ahogy én látom 3.

2022. január 23. - Agycsavar

 

Hogy mi a nyomor? A nyomor a kirekesztettség, a külső és belső megalázottság, az elutasítottság, és az abból eredő szégyen. Testben és lélekben úgy utasítanak el, zárnak ki, hogy magányosnak és teljes valómban elutasítottnak érzem magam, de ezt sem élhetem át, sőt nem érezhetek semmit, se szomorúságot, se haragot, se fájdalmat; csírájában el kell, hogy fojtsak minden gondolatot és érzést, hogy túléljek. Amikor megsemmisülés és halál közelébe kerülök helyzetek és mások cselekedeti és megítélése által. A ledermedés az élettelenség egy formája: kilépés a helyzetből, az életből, önmagam megsemmisítése.

 

Baleset ért. Egy hirtelen vett kanyarban elestem a biciklimmel. Azt hittem, nincs komoly baj, de a XV. kerületi Vass László rendelőben végzett röntgen után már nem állhattam saját lábamra, rögtön kerekesszékbe kerültem.

–     Mi nem tudjuk önt itt ellátni, mert lehet, hogy műteni kell. Mentőt hívjunk, vagy el tudja vinni magát valaki az OBSI-ba? – kérdezte az orvos maga elé nézve, az asztálán levő monitornak brummogva, nem tisztelve meg azzal, hogy rám néz, ha már hozzám beszél. Reagálhatott volna át nem élt ijedtségemre. (Pedig nem volt sok beteg, reagálhatott volna). Kibírtam. (Nyomor)

–    El tud.

Feleségem vitt el az OBSI-ba.

Mivel nem állhattam lábra, kerekesszéket, vagy hordágyat (guruló) kellett szerezni. Igencsak kaotikus állapotok. Két alkalmazott – nem eldönthető, hogy kórházi alkalmazottak-e vagy a biztonsági személyzet tagjai –, akik láthatóan nagy hangsúlyt fektetnek megjelenésükre, legalábbis ami a műkörmeiket illeti, két kvaterkázás és mobilbámulás között méri az érkezők testhőmérsékletét. Mellettük, még a szükséges 1,5 méteres távolságot sem betartva, hordágyakon idős hölgyek (három fő), kicsit nyögdös valamelyikük, de azért el vannak, nem zavarják szerencsére a két hölgy aktív mobilozását, más meg nem érdekes. (Nyomor) Az egyik vélhetőleg törött kezű hölgy alatt összetörik a szék (!), még szerencse, hogy nem tört el mégvalamije.

De előre szaladtam, nézzük sorjában!  Leírom, hogyan jutottam be.

Érkezéskor a feleségem hordágyat szerez (kerekesszékhez személyit kellene leadni, de éppen nincs szabad kerekesszék, mert az egy darab készleten levő ki van adva valamelyik szerencsésebb szerencsétlennek). A parkolóban, ahol megálltunk, ráevickélek a hordágyra (illetve a hordágynak látszó tárgyra), feleségem „beugrós” önkéntes beteghordóként igyekszik megfelelni a feladatnak, de a hordágy nehezen irányítható. Olyan öntörvényű, és hideg, mint a magyar egészségügy. Jó lenne nem leterhelni. (Ez nem Nyomor)

Nagy nehezen odaérünk az ajtóhoz. Az ajtó nem önműködő. Ahhoz, hogy be lehessen tolni rajta a hordágyat, meg kell kérni valakit, hogy támassza ki. A biztonsági őr lesz az, aki segít. (Mi van, ha el kell mennie, ne adj’ isten biztonsággal kapcsolatos dolga van?) Kitámasztja az ajtót, (nem Nyomor) önkéntes beteghordóm betol, betegfelvételnél sorbanállás, majd a 2. rendelő ajtaja előtt elfoglaljuk helyünket, és várakozunk. Jól járok, csak három órát kell várnom. Mi van azokkal, akiket mentő hoz be? Akik esetleg önkívületi állapotban vannak és egyedül vannak? Ott vannak ők is a folyosón a két műkörmös hölgy mellett. Testhőmérséklet mérésre van pénz – két főt foglalkoztatnak erre a feladatra –, arra, hogy az idős hölgyeket megkérdezze valaki: nem éhes? nem szomjas? bevette az esedékes gyógyszereit? Na, erre, nincs se személyzet, se pénz. Szokjunk hozzá ahhoz, hogy az emberi méltóság- hiába betegjog, nem szempont. (Nyomor)

Három tapasztalatomat osztom meg még innen, az OBSI sürgősségi osztályáról.

 - A WC. USA-tól Japánig, Indonéziától, Izlandig sok országban voltam, de én életemben ilyen WC-t nem láttam. Mosdókagyló van, csap nincs. Helye sincs. A fém fal a kagyló felett sima. A fém WC nincs letakarítva, ülőke nincs is. WC papírról ne is álmodozzon senki. (kibírható nyomor)

wc_obsi.jpg

Lelkiismeretes az orvos, a gipszelő, igyekeznek. Törődnek, figyelnek, gondosak, de nem kommunikálnak. Mindent kérdezni kell.

(– Meg fogjuk újra röntgenezni.

 – OK, jön a beteghordó? Hol várjak? – az orvos meg sem mukkan, a mellette levő asszisztens úgyszintén hallgat. Újra kérdem:

– Jön beteghordozó?

– Igen – nyögik ki nehezen, aztán majd egy óra múlva jön a beteghordozó. Hamar válhatok kekec, követelőző beteggé ebben a helyzetben, páciens már rég nem vagyok.)

„Károly bátyó.” Így hív a főállású beteghordozó. Senki nem kérdezi meg: Kedves Uram! Hogyan szólíthatom? Kommunikációs halálgödörben mindenki Kati néni, Károly bácsi, Erzsike. „Hölgyem, uram, hogyan szólíthatom?” – az már Nyugat, felejtsd el! Ezt a helyzetet ki kell bírni, ne fárasszon senki senkit azzal, hogy tiszteletre és méltóságra apellál. (Nyomor)

Szóval peregnek az események, kb. 4 órányi intézményben eltöltött idő után begipszelnek. Fekvőgipszet kapok. Egy hét múlva újra kell jönnöm, akkor talán járógipszet kapok.

Igen, sajnos az egy hét alatt, amíg feküdnöm kellett volna, be kellett mennem a minisztériumba, pénteken. Elmondom az államtitkár helyettesnek az OPAI ajtajáról szerzett tapasztalataimat. Az illető azt kérdezi: még mindig olyan? Most adtunk X milliárd forintot a kórházaknak a cserére!

Még mindig olyan, mondom.

Kinek a dolga az ajtó felügyelete, annak szükség szerinti cseréje, hogy legyen ott eü. személyzet, aki kicseréli? Az illetékes államtitkárhelyettes szerint az intézményvezetőnek. Ráadásul faramuci a helyzet, mert a biztonsági őr szívességet tesz, nem kötelessége nyitva tartani az ajtót.

Hát ez van.

Egy hét múlva hétfőn visszamegyek az OBSI-ba. A sürgősségi után most a járóbeteg részlegre kell mennem. Reménykedtem, hogy most itt jobb lesz. Jobb is, kicsit gördülékenyebben megy a dolog, de az ajtó! Az ajtó már modernizálva van. Fotocella érzékeli a ki/be igyekvőket, nyílik az ajtó, mint bármelyik üzletközpontban, de azért mögötte ott a magyar valóság: egy ugyanolyan, kézzel nyitandó, kitámasztandó ajtó. Az emberek szenvednek, itt is meg kell valakit kérni, hogy tartsa az ajtót, hogy a pácienst – bocsánat beteget – be lehessen tolni. (Nyomor)

 Lefényképezem itt a kép.

 ajto-2.jpg

Más téma következik, az ellenzéki egészségügyi program.

Egyeztetek „NAGY EMBEREKKEL” Vitrai József, Komáromi Zoltán, Lantos Gabriella. Ők írnak/írtak egészségügyi programot. El is készült valami.

Ilyen mondat van benne: „Ha a kormányok megbecsülik az egészségügyben dolgozókat, az jelentősen javítja majd a betegelégedettséget és növeli a páciensek gyógyulási esélyeit.”

Szóval, ha az orvos és a nővér kétszer annyit keres, akkor a páciens, jaj, mit nem írok (?!) beteg -mert az ő programjukban beteg van, jó magyar feudális módon nem ám páciens-  kétszer annyira lesz elégedett. (Hm, hm,..  hol kérdezik meg a pácienseket, mit gondolnak, mivel elégedettek és mivel nem? Mi az összefüggés matematikailag, milyen függvény mentén lehet erre extrapolálni? Háromszoros fizetés emelés háromszoros betegelégedettség növekedést jelent?)

Nézem a programot: keresem, hol van benne rész arról, hogy legyen WC papír az OBSI WC-jében? Hol van rész arra, hogy ne Károly batyázzanak és kinek áll érdekében az ajtó cseréje? És akkor a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos orvosi felelősségről nem beszéltem. (Ja, konfliktust nem akarnak, olyan nehéz azt mondani a nagyságos orvosnak, mint amit nekem mondtak, amikor jó fél évig önkénteskedtem egy idősotthonban: „Károly, azonnal mossál kezet mielőtt hozzányúlsz az ellátotthoz és fürdetni viszed!” Természetesen azonnal kezet mostam. Abban az intézményben, ahol dolgoztam, a nővérek felelős és áldozatos munkájának köszönhetően nulla, azaz 0 kórházi fertőzés történt az alatt a közel egy év alatt, míg ott péntekenként dolgoztam. De ha egy idős személy kórházba került, mindenki rettegett attól, milyen fertőzéssel ér vissza.)

Visszatérve a programhoz: Nem bírom ki, megkérdezem a program egyik kidolgozóját, Vitrai Józsefet: Kinek kellene az ajtókkal foglalkozni a jelenlegi egészségügyi rendszerben? Válasza (nem a társadalombiztosítás, nem az intézményvezető, nem a karbantartó, ó nem, a válasz): a betegjogi képviselőnek. Ő kapja a feladatot az új rendszerben, talán a régiben is.

OK, rendben. Magamba fordulva elkullogok. Én buta, miért bennem a kérdés, miért vagyok kötözködő, gaz, kekec? Kínoz a kétség, de hát betegjogi képviselők most is működnek. Eddig miért nem csináltak semmit? Jaj, tudom, ezek a gaz, tudatlan páciensek, mit páciensek, betegek, ők a felelősek az egészért. Nem szólnak a hülyék. Hát honnan is tudhatná a kórházigazgató, mi van az intézményében, ha nem szólnak a betegek?! (Nyomor)

Szóval itt van ez a program tele idegen szóval. Az, hogy páciens van és nem beteg, akit megkérdezünk, akire figyelünk, aki Úr és Hölgy, hogy WC papír, hogy elérjük, hogy az orvos nézzen rám, ha hozzám beszél, nincs benne. A méltóság, ami az egyik legfontosabb betegjog, csak mint „ún. betegjog” van megemlítve a programban. Nem mint a közös alap. A közös alap hiányzik.

Nincs közös alap, egyéni és csoportos érdekek vannak, a közjó, mint olyan nem jelenik meg, sőt annak megkérdőjelezésével folyamatos rombolása történik az ellenzéki egészségügyi program kidolgozásánál. A legfontosabb két dolog hiányzik belőle: egyrészt, hogy a kialakult embertelen állapotok azonnali változást igényelnek, másrészt, hogy egy olyan egészségügyet akarnak, ahol a középpontban a páciens áll.

Az egyeztetésen a Magyar Páciensek Kamrájának képviseletében vettem részt. (www.magyarpaciensekkamaraja.hu) Jelmondatunk a következő:

Arcunk van, méltóságunk van, érdekünk van, jogaink vannak. Partnerek vagyunk.

P.S. Hogy Magyarország milyen ország? Tegnap a Puskin Moziban voltam, előtte a Pólusban – már járógipszem van – meg lehet nézni az ottani WC-ket. Ragyognak. Ez is Magyarország.

A bejegyzés trackback címe:

https://agycsavar.blog.hu/api/trackback/id/tr1616821816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Laci80 2022.01.24. 09:10:38

Először is. Bízom, benne, hogy mostanra már felépült és jól van. Hát igen, nem igazán tetszett, amit látott és átélt. Engedjen meg pár gondolatot, mint gyakorló orvos, hogy megosszak. Az ajtó nálunk se fotocellás, nagyon nagyot kell kerülni, hogy azon tudjon bejönni.
Nem értem a beteg vs páciensen való folyamatos javítgatását.
Mint sok helyen itt sincs elég ember, sem darabra, sem minőségre. Örülünk, ha egyátalán valaki jelentkezik munkára. A végzettség szinte nem is számít. Beteghordó, műtőssegéd: festő, 8 ált végzett, pék, cukrász soroljam. Szakképzettség?! Sehol. De nem is lehetne találni sehol. Vagyis nem. A hanyatló nyugaton igen. Konkrét embereket tudok több munkahelyemről is, akik kimentek, és köszönik jól vannak. 4 óra alatt az itthon megszokott munkatempóval végeznek a munkával (8 órában dolgoznak). Mert annyi van kijelölve neki. Itt már pénzzel nem nagyon lehet segíteni. Ebben igaza van.
A magyar ember szeret orvoshoz járni. A nagy közös, minent mindenkinek mindig elv nem jó. Igenis kellene valamilyen felelősségérzetet a betegekbe is plántálni. Az orvos fordulásnak nincs kultúrája. Itt a fizetem a tb-t, kuss, akkor megyek amikor akarok elv dívik. Szeretem a magánrendelésemet: mert kiszámítható, van idő, kulturált környezet, nyugodtság. És a társadalom szinte minden rétegéből jönnek. Az államiban mi van: a tiszta falra teszik a lábukat, összefirkálnak mindent, a rágó a kapszkodón... Páciensek?!?! A WC papírt ellopják. A plázában látottra nincs pénz. A leggagyibb, legócskápp WC papírt kapjuk, mást nem is tudunk rendelni.
Sok sebből vérzik ez az egész. Nyilván nem akarok mindent leírni, de benne lenni se mindig könnyű.
Igen, nincs közös kollektív tudatunk, hogy ez a mienk, illik mindenkinek a közösre vigyázni. Legyen szó felújított tèrről, vagy frissen átadott egészségügyi intézményről.

Agycsavar 2022.01.24. 13:37:40

Én elhiszem, hogy nem könnyű benne lenni. SŐt, azt hiszem, hogy benne lenni legalább olyan nehéz, ha nem nehezebb, mint igénybe venni. Ha bankba megyek és szolgáltatást veszek igénybe, nem fognak arról beszélni azok az emberek, hogy milyen rettenetes viszonyok vannak, akik az ablaknál fogadnak. Általános a lezüllés. A bátyózás ,a Mari nénizés a feudális viszonyok illusztrációja. A rendszer fennmaradása ebben a feudális formában, mindenkinek érdeke. Hát nem jó, lemariznénizni? Hát nem könnyebb nem nézni az ott levő másik EMBERRE? Nagyon megerőltető lehet emberszámba venni. AMikor az ápoló és az orvos kimegy nyugatra, az első: - tudom, mert voltam- az ottani értékek étvétele. Ott a bátyózás azonnal önkéntelenül felejtődik. Itthon kutya nem szól sem a műkörmös nemtörődöm nőre, sem meg a pocsékul kommunáló kolléra sem. Gondolom.
süti beállítások módosítása