Tettesek vagy áldozatok vagyunk mi, akik aktív vagy passzív szereplői vagyunk a helyi eseményeknek? Amikor külföldön megkérdezik, honnan jöttünk, sokan úgy valljuk be szorongva, hogy Magyarországáról, mintha valami bűnt követtünk volna el. Abból a diktatúrából jövünk, aminek vezetői ma már csak az EU zsarolására képesek, építő, innovatív gondolatokra nem. Itt élünk, várjuk a változást, le vagyunk bénulva, alig hisszük, hogy bármi is múlna rajtunk, vagy tehetnénk valamit, de a kényelmünkhöz és biztonságunkhoz nagyon ragaszkodunk. Lehet, hogy azért hangsúlyozzuk túl a tehetetlenségünket, hogy ne kelljen konfliktusba kerülnünk, hatni, képviselni, összefogni, szövetkezni.

Itt van ez a kép.  

A Szent Család: Mária, Jézus és József kérnek bebocsátást a fénylő, ezer ígérettel kecsegtető városba. A biztonságot keresi a család, menekülnek Heródes katonái elől. A szeretet biztonságát keresik, az elfogadást és befogadást, de a város lezár, kirekeszt, nem enged be, nem fogad el. A négylábúval együtt négyen vannak. Két egymástól elválasztott valóság. A város otthonos, befogadó, biztonságot adó valósága le van zárva a nem kívánatos kirekesztettek előtt. Kik vannak a két oldalon? A kirekesztettek halálra vannak ítélve. a kapun, a közösségen, a társadalmon kívül csak zuhanás van, maga a pusztulás. A kirekesztettség megöl. Joggal fél minden áldozat azzal kapcsolatban, hogy a semmibe hullik, ha kirekesztik. Hazánk évszázados háborúiban ez méginkább így van, azt tanultuk meg, hogy csak a beilleszkedés garantál békét és biztonságot hazánkban. 

Tegyük fel, hogy a kép három szereplője három magyar híresség. 

József szerepében a meleg, sok férfival kapcsolatba került Szájer József lehetne, aki itt nagyon segítőkész, aki kábítószerrel kapcsolatos és politika „bűnei” miatt befogadásra és elfogadásra vár. Mária pedig az évekkel ezelőtti Novák Katalin, az a Novák Katalin, aki fiatal anyaként inkább dolgozni akart, de bűntudata odaláncolta a gyerekeihez, az a nő, aki szeretett volna csukott ajtó mellett pisilni. Ez a Novák Katalin szerinem jó anya volt, Máriaként óvta és dédelgette gyerekeit, hiába volt sokszor elege.

A kis Jézus Lévai Anikó, egy álmokkal teli, sugárzóan tehetséges fiatal egyetemista, aki szerette volna megvalósítani önmagát, aki hitt az igazságban, az egyenlőségben, a testvériségben, a krisztusi eszmékben, az a Bibó szakkollégista, aki akkoriban még demokrata volt, aki nem félt, s aki ennek az egész családnak a legfontosabb szereplője. Miatta történik itt minden. A jövőért, a gyerekeinkért. Ő az az ígéret, akit a legszörnyűbb módon árultak el.

Mi van a másik oldalon, a kerítésen túl? Ott sokan vagyunk. Én is ott vagyok, de szintén itt van a mostani családügyi miniszter, aki hamisít, aki nem érti a kétszerkettőt, aki elhiteti, hogy ablakot pucol, aki nem csak önmagát árulta el miniszterként, hanem elárulta lánygyermekét, akinek személyes sorsába olyan akadályokat tett oda előítéletekből, gyűlöletből, amelyek felszámolására ifjúként még szövetkezett. Elárulta lányát, ha lány vagy, pucolj ablakot, fogadd el az odatett recepteket.

Ott van az alkotmányozó Szájer József, aki önmaga és sorstásai számára egy élhetetlen országot csinált.

És szintén ott van az önmagát kirekesztő, „egyszerű háziasszony” Lévai Anikó. A felszabadult, öntudatos, igazságpárti tehetség átadta helyét egy hazug, senkivel szóba nem álló háziasszonynak (Én egy egyszerű háziasszony vagyok https://www.youtube.com/watch?v=4NBMVdxy-tU ), akik beszáll férje maffiaügyeibe szolnoki haverjaival. Ott vannak szülei, barátai, ismerősei, akik mindegyikének talán van egy-egy olyan ikerönmaga, akikre a kerítés innenső oldaláról ránézhetnek, akiket a szent család alakjában kirekesztenek. Mindannyian kirekesztettek és kirekesztők vagyunk.

A legújabb értékkutatások azt mutatják, hogy a magyarok függetlenül attól, hogy hol élnek: városban, vidéken, netán tanyán, függetlenül attól, hogy milyen vagyoni helyzetűek, gazdagok-e vagy, szegények és hogy hány évesek, egy dologban nagyon egyetértenek, mondhatnám, hasonlítanak egymásra: készek arra, hogy valamilyen magasabb cél érdekében meghaladják önmagukat, lemondjanak rövid, vagy hosszabb távú „önös” céljaikról érdekeikről, vagyis a magyarok képesek arra, hogy áldozatot hozzanak valamiért.

Ez egy igazi magyar tulajdonság. Mit jelent ez? Ha adott egy személy, vagy egy olyan érték, akiről vagy amiről az illető azt hiszi, hogy számára végtelenül fontos, akkor a vélt érték vagy személy érdekében kész arra, hogy akár önnön érdekei, szempontjai ellenében is fellépjen, képviseljen, de leginkább lemondjon rövid távú érdekeiről. Nehéz munka külföldön, csöndben lenni egy pártban, beállni, nem szólni, stb.

Több helyen leírtam, mennyire fontos volt nekem két nagymamám, Szvoreny Veronika és Tüske Etelka. Mindketten nagyon tehetségesek voltak, szerettek volna továbbtanulni, de csak hat elemiig jutottak. Nem tanulhattak tovább. A papok és apácák nem engedték, mondták ők. Anyai nagyanyám napszámba is járt a papokhoz, valamelyik csuhás ki is akart kezdeni vele. Gyűlölte a papokat, úgy mondta, hogy imádkozni a szabad ég alatt kell, nem szabad az egyházat összekeverni a vallással, ne menjetek templomba imádkozni. Apai nagyanyám nem volt vallásos, a papokat úgy emlékszem, ő is megvetette. Egy biztos, nem nyomult nálam, hogy csináljak vagy gondoljak ezt, vagy azt.

Mindketten áldozatot hoztak, legalább is úgy gondolták, hogy a helyes magatartás: nem lázadni, a feszültséget nem szítani, a konfliktusba nem belemenni, a tanulás lehetősége számukra csak délibáb. Szövetkezni nem volt kivel a női jogokért a múlt század húszas éveinek Bácsalmásán. Ez jutott a lányoknak: kuss. A gyerekeik már továbbtanulhattak, behatárolva, nagy áldozatok mellett, de az már az ötvenes évek ideje. Hogy volt-e a két nagymamámban harag, csalódottság, irigység, nem tudom. Vajon az ő beteljesületlen álmuk, hogy tanulhassanak, hogyan befolyásolta azt, ahogy a gyerekeikhez viszonyultak? És azok, a gyerekek hogyan viszonyultak a nemi szerepekhez? Ha férfi vagy, bármit megtehetsz, ha nő, akkor be vagy határolva. Tanulni nem tanulhatsz, de a gyerekszülésből, ami igazán a nő hivatása, abból a férfi kimarad.

Meggyőződésem, hogy az, hogy nagyanyáim nem dönthettek sorsuk felől, az én szüleimre, nagynénéimre, nagybátyáimra és rám is hatással volt. Az, hogy az önmegvalósításra vágyó szegény nőket kirekesztette az akkori társadalom, nem előzmények nélküli. Zsidó, cigány, „más” honfitársaink megalázását, elpusztítását megelőzte a nők, a szegények, nincstelenek folyamatos megalázása alacsonyabb hőfokon.

Azok a NER agyhalottak, akik most a gender tudományok ellen vannak, azok helyzetének javítása ellen vannak, akik a ráerőltetett nemi szerepektől szenvednek, akiket hátrányosan érint az, hogy a társadalom hatalmas szigorában ráerőltet, beoszt, irányt mutat és behatárol. Kire milyen hatással van ez, mi a megoldás, az enyhítés, ezt kutatja a gender tudomány. Többek között ezekről szól, nem melegbulikról, a meleg bulik reklámozását megteszi most a FIDESZ.

Ebben a nagyon indulatos országban, ahol hatalmas erők feszülnek egymásnak, ahol az ítélkezés és az egymás fölötti pálcatörés könnyen, a dolgok megvitatása, a párbeszéd egyáltalán nem megy, nézem Lévai Anikót, Szájér Józsefet, Novák Katalint.

Mindannyian úgy kezdték, hogy majd szembe szállnak a feudális rendszerrel, de ma már nem csak azt látják, hogy a feudális hagyományok legyőzhetetlenek, hanem újra- és újrateremtik a hűbéri viszonyokat.

A NER-nek és az agyhalott FIDESZ-nek, az anyai szerepéből ki-kikacsintgató anya, az ambiciózus ügyvédasszony, a meleg Szájer József nem kell. Megtagadja őket.

Szerintem hármójuk közül nem mindenkinek van egyenlő felelőssége abban, hogy ez így alakult. Lévai Anikót hatalmas felelősség terheli.

Anikó, szólhattál volna! Szólhattál volna sokaknak! Szólhattál volna tankörtársaidnak, hogy feladtad a hitedet az igazságban.

Szólhattál volna nőtársaidnak, hogy nem érdemes küzdeni, nem érdemes itt nyugati szelek feminizmusát fújni, mert nem fog sikerülni! Vissza a konyhába, gyerekhez, templomba!

Szólhattál volna azoknak, akiknek nagy csinnadrattával sütöd a karácsonyi csillagocskákat az általatok kirekesztett nincsteleneknek (pl. az ellátás nélkül maradt munkanélküliek gyerekeinek) hogy csak biodíszletek a háttérben! Csak azért csinálod ezt a kutyakomédiát, hogy fensőbbségedet kifejezd. Hogy tudasd, a csípési rangsorban a megnyomorítottak fölött állsz több szinttel, és mindent megteszel azért, hogy ez így is maradjon, maradjanak a cselédek cselédek.

Persze elsősorban magadnak szólhattál volna, magadban kellett volna úgy helyre tenni a dolgokat, hogy ne veszítsd el a hiteledet, a vágyat egy igazságosabb, egyenlőbb, gazdagabb országra.

Szólhattál volna Szájernek a Bibó szakkollégiumban, hogy mindenképp barátként számítasz rá, ha meleg, ha nem meleg. Szólhattál volna neki, biztosíthattad volna szeretetedről, kedvességedről, mondhattad volna neki, hogy ne féljen, minden rendben van!

Szólhattál volna nekünk, hogy neked nagyon fontos a pénz és hogy meggondoltad magad, amikor álmaidat feladva úgy döntöttél, hogy a hatalom lehetőségeivel visszaélve és nem munkaalapon zsebelsz be adóforintokat, EU-tól, tőlünk, ilyen olyan földekre, birtokokra, bármi áron.

Szólhattál volna lányodnak arról, hogy rátestálod azt a feladatot, amit te nem végeztél el, hogy „sikeres” nő legyen. Ha te elvégezted volna a feladatod, talán megmented a lányodat attól a szégyentől és megaláztatástól, ami most vár rá, vagy az ő gyerekeire, attól az arcpirító szégyentől, ami a tolvaj felmenők miatt az unokákat fogja érni, hacsak el nem határolónak tőlük, tőletek. Nem fognak tudni arcpír nélkül végig menni a szolnoki főutcán. Talán azt hitted, elbuksz, ha küzdesz, ha hű vagy önmagadhoz. A bukás szégyenét most a lányod fogja megélni, ha nem élte már meg.

Sokat gondolkodtam, miért is fontos a kirekesztettek, menekültek, nyomorultak segítése, amellett, hogy keresztényi kötelesség. Ma rájöttem, hogy akik határterületre tévedünk, akik új dologgal próbálkozunk, akik kilépünk a komfortzónánkból, akik lázadunk, akik fittyet hányunk a családi értékekre mintákra, mindannyian valahogy segítségre és támogatásra szoruló, tétova menekültek vagyunk. Mindannyian ott vagyunk a bebocsátást kérő szent család valamelyik tagjában.

Mindannyian lehetünk migránsok, sőt mindannyian azok is vagyunk két nem lét közötti rövid életünkben. Mindannyian támogatásra és szeretetre szoruló bizonytalanok vagyunk.

Ők hárman a feudális hagyományok ellen nem lázadtak, nem szóltak. Egyedül voltak, magukra maradtak.

Három ember. Egy kristályosodási rendszerben a befagyás gócpontjai, a befagyás forrásai. 

Szájert  kedveltem volna meleg képviselőként sőt bírtam volna, ha a FIDESZ-ben marad, miért nem lehet tétova, hibázó ember a FIDESZ-ben? Viszont Szájer hatalmas szenvedést hozott és hoz a melegekre, sokat árt nekik. És ha a melegeknek árt, ne feledjük, minden magyarnak árt.

De a legnagyobb felelősség Lévai Anikóé. Önmaga megtagadásáért, fiatalkori értékeinek szembe köpéséért, visszatérve a feudális hűbérúrság mintáihoz szűk és tágabb értelemben sokat ártott és még mindig sokat árt.

Anikó! Szólhattál volna a többi tévelygő magyarnak, szólhattál volna nő és párttásaidnak, Bibó unokáinak, mert mégiscsak Bibó István szakkollégiumba jártál, hogy elárulod őket. Hogy elárulod az emberséget.

Szólhattál volna Anikó, de nem szóltál.

Ezt a mondatot majd férjed fogja mondani neked a bukás után, de lehet, hogy már most is, kimondta, hiszen megbuktál. „Egyszerű háziasszonyként” is és first ladyként egyaránt.

Persze most is szólhatsz. Sosincs késő, szóba állhatnál velünk.

Fontos lenne azért is, hogy ne gondolhassák rólad azt, hogy áldozatnak lenni egyszerűbb. Megszólalni nehéz, főleg, ha áldozat voltál. Áldozatnak lenni bonyolult.  Mostanában a NER-be beágyazott, az azt kiszolgáló emberek áldozatnak hiszik magukat, s olyan cselekedeteket hajtanak végre, amikről azt mondják, hogy ha ők nem teszik meg, megteszi más, s egyébként is, ha nem teszik meg üldözik őket, vagy munkanélkülivé válnak. Ők tartják életben a NER-t nem Orbán. Ők és Anikó. Nekik készült ez a cikk, akik inkább cinkosok, mint áldozatok, pont úgy mint a fasiszta Németország kiszolgálói.

Nekünk is szólnunk kell. Át kell értelmezni az alávetéssel, áldozathozatallal kapcsolatos meggyőződéseinket és másképp kell áldozatot hozni, konfliktust felvállalva „önzőnek” lenni, fellépni. Megvédeni magunkat és a gyerekeinket. Lépjünk be pártokba, támaszkodjunk egymásra, végezzük el a piszkos munkát. Nem lesz könnyű, mert ott vagyunk a kerítés mindkét oldalán. Mindannyian bűnösök vagyunk és be kell fogadnunk Lévai Anikó, , Szájer József, Novák Katalin alakjain keresztül őket is és önmagunkat is. Európában keresztény megbocsátónak kell lennünk, a békéért, a kerítés mindkét oldalán levőkért és önmagunkért. https://www.youtube.com/watch?v=AcKTk8wiTk4&t=133s