Hosszú ideje diktatúrában élünk. 10 év sok idő, s úgy tűnik, nincs remény a felszabadulásra a nép hősiesen állja a próbát. Friedrich August von Hayek és Karl Popper a két kiváló tudományfilozófus szerint a diktatúrának egyetlen ismérve van, az, hogy a diktátorok csak a saját törvényeiket tartják be. Fékeknek és ellensúlyoknak immár látszata sincs.

Az ellenzéki pártok egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy az átlag polgárnak miért rossz diktatúrában élni, a választókat nem kérdezik meg, nincs velük kapcsolatuk, fantáziabeli választóknak politizálnak úgy, mintha nem diktatúra lenne itthon. Olyan, mintha az egyetlen bajuk az lenne, hogy nem ők kormányoznak. Nem véletlen, hogy nem tűnnek kormányképes alternatívának.

Senki nem foglalkozik azzal, miért rossz nekünk a diktatúra (a diktatúra a legrosszabbat hozza ki belőlünk, a diktatúra saját célra használ minket, nincs szabad sajtó, nincs szabad választás, igazságosság, asszisztálunk a lopáshoz, félelmet és megosztást ébresztenek mindenütt, azt hitetik el velünk, hogy állatok módjára semmivel nem rendelkezünk, aki csak kapni akar (EU pénzek). Olyan, mintha a diktatúra ólmelege jó lenne. Orbán perverz, bántalmazó apává vált sokak fantáziájában, aki tényleg felelős, de arról hogy képtelenek vagyunk mi az ellenzékben szót érteni egymással, megállapodni, megbeszélni, hogy nem tudunk a kaotikus zavaron túllépni, arról nem ő tehet.

Ahogy durvul a diktatúra, úgy nő demokrata ellenzéki barátaim körében a tenni akarás az Orbán rendszer leváltására. Ahogy egyre frusztráltabbak, ahogy a helyzet egyre elviselhetetlenebb, úgy nő a tettvágy. Gondolataikat, ötleteiket nincs hova becsatornázni, nincs remény arra, hogy elképzeléseikből szándék, terv, akarat és tett legyen. Maximum Bolgár György betelefonálós műsorában kaphatnak néhány másodperc figyelmet, mielőtt a süllyesztőben végzik azok a javaslatok, amelyeknek egy demokráciában további megvitatásra nagyobb plénum előtt lenne helyük. Hiába, demokratikus hagyományok híján ez a sorsa a legjobb szándékoknak, a legkreatívabb ötleteknek is. Mi nem tudunk egyeztetni, szövetkezni, tárgyalni, megállapodni. A pártok lezártak, vezéreik királycsináló kiskirályokként viselkednek, nem szolgálnak, nem egyeztetnek, szerintem ugyanaz a helyzet, mint sok száz éve a feudalizmusban: seggnyaló hűbérurak birtokain szolgálnak a cselédekké degradált kiszolgáltatott szavazók.

Talán ennek problémának a megoldására javasolta a minap Lengyel László az ATV-ben, hogy ideje lenne annak, hogy a pártok végre álljanak szóba a választókkal. (http://www.atv.hu/videok/video-20200811-veszelyben-az-ellenzeki-egyuttmukodes)

Itthon összesen nincs százezer párttag, akik nevében ez az iszap- és trágyadobálás történik. Külföldön sokkal nagyobb a párttagok aránya, így nagyobbak a társadalmi beágyazottság, az ellenőrzés és számonkérés lehetősége. Ausztriában több, mint kétmillió párttag van, Svédországban is 7-800.000. Nálunk nem pártok vannak, hanem pártelitek, akik néhány száz vagy ezres tagsággal legitimálják magukat. Arról az arcátlanságról nem is beszélek, hogy a pártocskák állami támogatásból élnek, Csak jelzem, hogy 100.000 tag havi 2000 Ft tagdíja havi  20 millió Ft, ami már jelentős összeg sajtóra, irodákra, stb. De nekik nem kellenek a párttagok.

Szerintem a belorusz helyzet mentén újra kell értelmezni a hazai viszonyokat. Elképzelhető az, hogy az utca fog dönteni abban az esetben, ha szintet lép a felháborodás, s mivel a felháborodott emberek indulatai nincsenek a pártokba csatornázva, félő, hogy teljesen új formációk alakulnak, ha a düh idehaza is elszabadul. Márpedig a járvány okozta elszegényedéssel, az egzisztenciák elvesztésével egyre nő az utcai politizálás esélye.

De térjünk vissza miránk, hogy is gondolkodunk? A mindennapi szörnyülködésen (úgy se merik megtenni, de mégis megteszik, jaj, illetve ne bántsd az ellenzéket, ne bírálj), és az ellenzék kormányképtelenségének tudomásulvételén kívül, halványan megjelent egy harmadik megközelítés is, amit talán még senki nem nevezett néven. A megosztott országban a Fidesz gyengülésével elképzelhető az átállás, az, hogy a szélkakasok átállnak a másik térfélre. Ha a széthasított országban én és az enyéim a jók, a másik fél a patás ördögök gyülekezete, akkor bizony nagyon nehéz lesz a váltás az egyik csapatból a másikba. Hogy tudtad pocskondiázni azokat, akikhez most csatlakozni akarsz? Bizony be kellett volna tartani – de máshol tartanánk, ha betartották volna (!) – azt a marketing alapszabályt, hogy csak a saját pozitív üzeneteimet kommunikálom a piacon, a versenytársat nem pocskondiázom. Ha ezt a szabályt az amatőr politikai elit tagjai betartották volna, nem szakadt volna ennyire szét az ország, vidámabbak, elégedettebbek lennénk.

Az, hogy az emberi méltóság tiszteletét a NER sárba tiporta, most fog szerintem visszaütni. Nekünk demokratáknak azonban ez kell, hogy az alapértékünk legyen. Tisztelni kell magunk és ellenfeleink emberi méltóságát.

Ebben segíthet egy mértéktartó, intelligens médium, ami most jött lére az általam ajánlásra érdemesnek ítélt Jelen hetilap, amely nevéhez híven részleteiben ismerteti és elmezi a jelen magyar valóságot. Bátran ajánlom a lap előfizetését.

Az újságban a közelmúltban két interjú jelent meg a Dobrev Klárával és Donáth Annával, az Európai Parlament képviselőivel, Dobrev egyben a parlament alelnöke is. (Itt: https://jelen.media/interju/eljott-a-szembenezes-pillanata-389?fbclid=IwAR2xEqneGfHo17hqz_0S0W_z8ZgnBGHyvQ6HIQtoQtyrQrWxwCX1SPnjscA és itt https://jelen.media/interju/kitorni-a-facebook-buborekbol-390?fbclid=IwAR1Y1CZMItol48qcZpiJ7sGNLdUvPDO3VRli-kTfmCjtLKWn5410X0yswT4)

Ebből a két interjúból az derül ki, hogy a magyar demokraták nem sok jóra számíthatnak a két párttól, mondhatnánk, mindketten Orbán Viktort támogatják kb. úgy, mint amikor Pilátus előtt a nép tagjai egyenként Jézust kiáltanak a kérdésre, hogy kit engedjen szabadon a római vezér, de együtt egyértelműen az hallatszik a sokaságtól, hogy Barabás az, akit szabadon kell engedni.

Mindketten az Európai Unió hívei és ez jól is van így, de az, hogy hívek, azt is jelenti, hogy bírálni ők is félnek. Évek óta folyik a 7-es cikkely szerinti eljárás, évek óta folyamatosan kerül egyre lejjebb a magyar sajtó szabadságindexe az EU tevékeny közönyével, sőt anyagi támogatásával, nem beszélve a civilek és a bírók vegzálásáról és a többi problémáról. Nem arról van szó – mint amit sok értelmiségi honfitársam gondolni vél –, hogy esetleg megmenti Magyarországot az EU a diktatúrától, hanem jelenleg egy olyan intézmény vizsgálja (ha egyáltalán…) a magyar jogállamiságot, ami a saját jogszabályait nem tartja be, cselekedetei nincsenek szinkronban saját jogelveivel. Magasabb szempontok vannak itt: USD és EUR milliárdos (fegyver)üzletek teszik lehetővé azt, hogy az EU, és konkrétan a német kormány, Magyarország kapcsán támogatóan hallgat. Németországban, ha ugyanazon jogsértéseket a Fidesztől amúgy kevésbé szélsőjobboldali AFD elköveti, azonnal jogi lépéseket tesz az ottani kormány. Csak emlékeztetném az olvasót arra, hogy Ursula von der Leyen telefonját egy korrupciós ügyben a német bíróság nem sokkal az EU vezetővé választása előtt lefoglalta, s mit ad isten, a német rendőrség véletlenül az első nap letörölte a telefon minden adatát. (Elég hamar napirendre tértek az ügy felett Németországban).

Hiába minden, tudni kell, hol vagyunk. Szerintem Dobrev és Donáth minden reménykeltése az EU irányába felesleges, csak a magyar választókat téveszti meg.

Az interjúkban mégis ezt teszik.

Mielőtt belemennénk az interjú részleteibe, fontos elmélkednünk a szabadság kérdésén Hayek és Popper gondolatai mentén. Mark Amadeus Notturno könyve (Hayek és Popper a racionalitásról, az ökonomizmusról és a demokráciáról) hosszan taglalja az ökonomizmus kérdését. Ez konkrétan annak a vizsgálatát jelenti, hogy mi a fontosabb: a pénzügyi hatékonyság vagy a szabadság? Manapság közpolitikai döntéseknél elsődleges és meghatározó szempont a pénz, a gazdasági tényező. Nem gondoljuk végig azt, hogy a szabadság eszköz a jólét eléréséhez, vagy feltétel ahhoz, hogy szabad döntések révén kitartó munkával megteremtsük a jólétet? Az a közgazdasági redukcionizmus, ami kiviláglik a két interjúból. (Nem a diktatúra legyőzése a cél, hanem hogy jöjjön-e a pénz az EU-ból, s nem a szabadság elérése az elsődleges szempont, hanem a jólét, illetve az – bár nincs kimondva, de ott van az interjúban –, hogy az EU pénzek megnyirbálása esélyt adhat az Orbánhoz folyó EU pénzek megkurtítására és így a diktatúra gyengítésére. Sajnos ez az gondolatmenet hiányzik, nincs levezetve, holott evidenciaként kezelik az interjúkban.)

Dobrev leginkább a jogállami szankciókról beszél. Reméli, hogy felfüggesztik a kifizetéseket, vagy a Brüsszelből történő közvetlen kifizetést sikerül elérni. Elmondja, hogy az alap a pénz. Nem a szabadság, nem megbékélés, nem az, hogy kicsit oldódjon az egymáshoz feszülés görcse idehaza, hanem a pénz, mert a megvonás lehet a legjobb eszköz Orbán megállítására. Beszél még arról is, hogy az EU a jóhiszemű országok szövetsége, ami nincs felkészülve arra, hogy valamelyik tagállam visszaél a jogokkal és a lehetőségekkel. (Magyarországon nem ez a helyzet? A mi demokratikus hagyományokban szűkölködő társadalmunk fel volt készülve erre diktatúrára? A diktatúrákhoz vagyunk szokva? Újabb téma.)

Szó esik a munkanélküliségről. Ezt mondja Dobrev:

„eljött a szembenézés pillanata. Itt van például a munkanélküliség. Magyarországon a munkavállalók többsége a fekete vagy a szürkegazdaságban dolgozik. Ők most nagy tömegekben veszítették el a munkájukat. De még csak a szándékát sem látom a valós helyzetet felmérésének.”

Tehát Dobrev Orbánnak üzen: tessék felmérni a valós helyzetet! És egy kicsi hang, pici üzenet sincs azoknak, akik elveszítették munkájukat, akik nehéz helyzetbe kerültek. Semmi. Ők nem olvasnak újságot, vagy nem tudom, ők nem érdeklik sem Dobrevet sem az Európai Parlamentet. „Veletek vagyunk, tartsatok ki, odamegyünk, segítünk” – na ez nem hangzik el egy önmagát szociáldemokratának mondó pártvezetőtől.

Megkérdezi a riporter, hogy hogy lehet az, hogy a kormány hibáiból az ellenzék nem tudott profitálni? Semmi önvizsgálat, semmi elgondolkodás, csípőből jön a válasz: a sajtószabadság hiánya miatt nem jut el az üzenetük a választóhoz. Illetve nem tisztességes a szavazás. Ezt mondja:

„Mert a tisztességes szavazás nem reggel hét órakor kezdődik, hanem már jóval előbb. Az októberi önkormányzati választások megmutatták, hogy ahol hanghoz jut az ellenzék, ott a Fidesz kisebbségben marad.”

Értem, nincs tisztességes szavazás, de ha nincs, akkor miért mennek bele? Miért kampányolnak, miért fogadják el Orbánék szabályrendszerét? Mit is üzen ez a magyar demokrata választónak? Egyszerű: Orbán rendszere van és kész. Érzi a riporter is, hogy itt valami nem stimmel. Elmondja, hogy Orbánék bázisa pont az a szegény réteg, amelynek tagjaihoz az ellenzéki pártoknak nincs szava (a „szavazz rám”-on kívül.) A DK-nak és az MSZP-nek nem volt fontos az ózdi, nyírségi, alföldi kisemmizettek feje felől FIDESZ együttműködésben kilopott állami gazdaságok, tsz-ek ügye.) Dobrevnek nincs üzenete a fideszes nélkülöző választók számára: azt mondja, a közös lista eredményt hoz majd. Pont. Mikor a riporter nem hagyva magát, rákérdez a közös vízióra, Dobrev két dologról beszél, arról, hogy 18%-on van a pártja, és hogy közös lista. Empátia, a választó megszólítása sehol.

Érdemes vetnünk egy pillantást az interjúhoz tartozó képre, amit ide teszek: (Fotó: Bazánth Ivola)

Nagyon fegyelmezett, visszafogott nagyasszonyt látunk, aki a klasszikus polgári ízlést képviseli.

Azon kívül, hogy 2001-től az ELTE ÁJK Pénzügyi Jogi Tanszékén tanársegéd, majd egyetemi adjunktus, mindig családi kapcsolatok révén érvényesült. Amit ő az asztalra letett, éppen olyan családi rendszerben tette le, amitől Orbán esetében viszolygunk.

Sajnos semmi jóval nem kecsegtet Donáth Anna interjúja sem.

Az interjú elején ő is megerősíti, hogy Isten bizony most már tényleg fog lépni az EU. Megtévesztő, mert mintha azt mondaná, hogy hagyjuk abba az összefogás mantráját, már reménykedsz, hogy hátha mondanak neked valamit, magyar demokrata választó, de nem. Jön itt is az Európai Parlament, hiszen ő ott dolgozik fiatal forradalmi hevületű kollégákkal. Nem hagyják, megvédik, lépni fognak az új ambiciózus képviselők. Remek. Megint ugyanaz, majd ők elintézik, a magyar választó maradjon csendben, Donáth elintézi, hogy nem fogják a nagy erőfeszítéssel létrehozott szerződést megszavazni. (Erre más szakértők nagyon kevés esélyt adnak, mert a francia, spanyol, olasz gazdaság sürgős pénzinjekció nélkül bedől). Donáth elismeri az EU lassúságát a magyar civil szféra, bírói függetlenség, sajtószabadság védelmében, de ha jól értem, akkor a hatékony eszköznek ő is az EU pénzek felfüggesztését, illetve a magyar kormány megkerülésével, közvetlenül Brüsszelből történő elosztását gondolja. Ne vádolják már a magyar ellenzéket azzal, hogy kevesebb forrást akar a magyar választóknak. Tóth Ákos minden esetre rákérdez az EU enyhén szólva is elégtelen ráhatására. Donáth az EU 60% -ban lecserélődött fiatal képviselői elszántságát hozza fel reménykeltő ellenérvnek. A továbbiakban elmondja, hogy a fukar négyek szeretnének a saját választóiknak megfelelni azzal, hogy a Brüsszelben politizáló képviselőik nem hagyják Orbán által ellopni a befizetett holland, svéd, osztrák, dán adóösszegeket, illetve, hogy ebben az értelmetlen csatározásban a visegrádi négyek is felbomlott, a csehek és szlovákok kiléptek.

A riporter a hazai helyzetre is rákérdez. Donáth ragyogó tekintettel mondja, hogy a Momentum centrista párt: se nem jobboldali, se nem baloldali. (Virágnyelven ez azt jelenti, hogy nincsenek elveik. Nem is állnak a kisemmizettek mellé, nem is képviselik a szakmákat – nincs is velük kapcsolatuk és kerítéspártiak, támogatják a határzárat. A Momentum vezetői önmagukat marketingelik, nem érdekli őket a választó.)

Érdekes, hogy a pártok közötti együttműködés kapcsán megjelenik a végső cél: Orbán leváltása, tehát itt végiggondolja Donáth, hogy az összefogás a kormányváltás eszköze lehet. Itt megjelenik a pártérdek, miszerint nem támogatják a közös listát, egyéni közös választó jöhet, közös lista nem feltétlenül.

És itt egy letaglózó gondolat. Szó szerint idézem:

„Föl van adva a lecke, össze kell szednünk magunkat, megállapodni és össze kell rakni közös víziónkat arról, hogy milyen országban akarunk élni. Az ugyanis bebizonyosodott, hogy nem elég azt mondani, hogy elegünk van Orbán Viktorból.„

Tehát majd a pártelitek összedobnak valamit, milyen Magyarországot szeretnénk. A párton kívüliek intelligens ötletei meg kit érdekelnek! Hogy milyen Magyarországot akarunk, az a pártelitek ügye.

Jó példa erre az előválasztással kapcsolatos véleménye: nem kell mindenhol, mert van, ahol lehet tudni ki lehet esélyes, és hát nem sikerült mindenhol megoldani az internetes szavazást. Úgy látszik, Donáth nem érti a demokrácia lényegét: hogy olyan fórumokon történjen meg a képviselő választása (aki a választót és nem a pártot képviseli, nem az agyhalottakat), ami nyilvános. (A MOMENTUM vezetői is lehetnek Fidesz-képviselő szinten agyhalottak, ennek már látjuk jeleit.) Az előválasztásnak pont az a lényege, hogy legyenek összevethető programok, módszerek, egyeztetések, hogy mennyire van összhangban a képviselőjelölt Magyarország víziója azzal, amit a választó vizionál. Szóval szerinte erre nincs szükség mindenhol.

Aztán az interjú végén éppen a moziszék szimbólumot hozza fel, amit én pont az ő kapcsán éreztem végig az interjúban. A Momentum vetít, mi meg nézzük, s ha tetszik, megvesszük. Egy olyan moziban ülünk, ahol a végén vesszük meg a jegyet. A vetítés nem együttműködés.

Itt van Donáthnak az interjúban szereplő képe. A fiatal, ártatlan, tapasztalatlan lánglélek, bár jól ismeri a hierarchiát, mégis rendelkezik a romlatlanság üdeségével, így fel van hatalmazva arra, hogy ha hibázik is, azt nem vesszük nagyon zokon tőle. (Fotó: Bazánth Ivola)

Hayek és Popper más-mást gondolt a demokráciáról. Hayeket a népképviselet izgatta, az, hogy milyen mechanizmussal kerülhet a legrátermettebb, legbecsületesebb, az embereket legjobban megértő, megvesztegethetetlen ember képviselői pozícióba. Popper realistább volt. Ő tudomásul vette, hogy a demokráciában nincs tökéletes képviselet, csak kevés ember szólhat bele a dolgok menetébe. Neki egyetlen kritériuma volt a demokráciára vonatkozóan: el lehet-e küldeni békés eszközökkel, vérontás nélkül a kormányon levőket a hatalomból. Szerintem nálunk már nem lehet, de az ellenzék úgy tesz, mintha lehetne.

Sajnos nekünk nincsenek demokratikus hagyományaink (gondoljunk bele: a háború előtt a magyar lakosság kb. 10%-ának volt szavazati joga), s úgy tűnik, hogy nem is nagyon lesznek, hiszen nem is akarunk tanulni másoktól. Pártjaink, képviselőink legalábbis ilyen hagyományok megteremtésére nem tűnnek nyitottnak (alkalmasnak?). Sem helyzetértékelésre, sem tervek egyeztetésére nincsen dialógus.

Itt van például ez a videó az oligarchák balatoni térnyeréséről, Orosz Anna kampányfilmje.

https://www.youtube.com/watch?v=yM3xgbEsaLA

Az hagyján, hogy Orosz Anna nem mutatkozik be (sehol, senkinek),

de nem tudjuk meg, hogy milyen szakmák érdekeltek a problémában:

• Környezetvédő?
• Építész?
• Régész?
• Idegenforgalom?
• Közlekedés?
• Melyik önkormányzat? Mit szólnak az ő képviselőik? Ők nincsenek a videóban, azaz a szakmaközi kommunikáció nulla.

A nagyobb baj, hogy nem tudjuk, hogy minek írunk alá? Mi a terv, a cselekményfolyamat, ami az aláírás után következik?

Ez nagy baj, mert nem látszik a remény és a várható hatás az aláírással, a tetterő, hogy lesz valami következmény és végre tényleg nem hagyjuk. Pedig de jó lenne újra átélni, hogy oda tudunk hatni, mint az Olimpia esetén. Erre Orosszal semmi remény. Mi választók nem vagyunk megszólítva. Maximum, nyaralókként vagyunk, lehetünk jelen, a cselekvő, ha jól értem, kizárólag a Momentum. A választópolgár passzívan áll, mint a hajón az emberek, az ügyeket a Momentum viszi. Az is nagyon nagy baj, hogy csak aláírásgyűjtés van, nincs tiltakozásra felhívás, nincs élőlánc, nincs adománygyűjtés pl. a hatástanulmány elvégzésére: aláírhatsz, punktum ennyi.

A másik oldal, Orbán és sleppjének az ereje túl van hangsúlyozva. Ők mindent megtehetnek, iszonyú mennyiségű pénzük és hatalmuk van. Orbán szemben Orosszal választópolgárok nélkül teljesen reménytelen helyzetben találná magát, kormányra kerülés esetén. Orosz romantikus magányos hőse már az induláskor vesztes pozíció. Ilyen amatőr, a felelősséget mismásoló videót és kampányt én biztosan nem támogatok.

 A magyar választó a DK és Momentum számára kb. ugyanolyan helyzetben van, mint a beteg a magyar egészségügyben: zavaró tényező. Pedig dicséretet érdemel, hogy mennyi mindent kibírt a diktatúrában. Ha én felelős politikus lennék, úgy lelkesíteném a választókat, hogy sok sok olyan kiváló tulajdonságára ébreszteném rá, amire égetően szükség lesz egy esetleges kormányváltás esetén. A kamarillapolitizáló, személyes marketing építéssel elfoglalt ellenzéki pártokkal erre most még nagyon kicsi az esély.