Korábbi cikkemben leírtam, szerintem mennyire szeretné azt Bácsalmás népe, hogy minden változatlan maradjon. A tereken, utcákon az életekben minden maradjon a régiben. Itt a múlt a fontos. Bácsalmás tele van emlékművekkel. (kitelepítettek, magyar nyelv, határokon túl élők, háborúban meghaltak, szovjet hősök emlékei, stb, stb) Ha ma végig megy az ember a városon csoda, hogy nem kap sírógörcsöt attól a sok szomorúságtól, tragédiától, amit az emlékművek megtestesítenek. A múlt a fontos, a jövőről, a jelenről nincs szó, annak alig van tárgya, helye. Szerintem a város vezetőségének gőze sincs a jövőről. Ez nem lenne baj, de úgy tesz, mintha lenne. Nem véletlen, hogy a város vezetése kövekbe, és nem emberekbe helyezi azokat a forrásokat, amit az EU-tól megkap. Járda felújítás a park mellett, járda felújítás a főutcában, járdafelújítás az önkormányzatnál. Köves szökőkút épül. A bácsalmási ember örüljön, hogy van ahogy van, örüljön a múltjának. Igaz, hogy az áramügyeket elintézni Bajára kell bejárni, (sokaknak nincs autója, a vonat meg macera) igaz, hogy a gáz ügyeket heti két órában tudja a bácsalmási polgár elintézni. OTP még van, a K& H bank most zárta be nem olyan rég nyitott bankfiókját. Meg hát ugyan nincs ALDI és LIDL, de ott a Penny. Az is valami. Munkahelyekről, gyártásról, szolgáltatásról ne beszéljünk. Ne beszéljünk arról a méltóságról amit az értelmes munka tudata jelentett a posztógyárban, ruhagyárban, az állami gazdaságban, a fémmunkásoknál. Akkor még volt önérzetük az embereknek, büszkék voltak. Ma nincs. 

Húzd meg magad bácsalmási! Örülj, hogy élsz, a településednek nincs jövője. A gyerekeid úgyis külföldre mennek majd. Ezt mondják lépten-nyomon nekem a bácsalmásiak. S persze a fiatalok el is mennek. Most sokan Mélykúton dolgoznak, régen fordítva volt, a mélykútiak jöttek a bácsalmási munkahelyekre.

De: Legyen minden változatlan! Azért ezt a feszültséget, hogy legyen változás, de minden legyen változatlan nem lehet könnyű kezelnie a bácsalmási vezetőknek. (mondjuk szerintem nem is érzik, hogy feszültség van, azért is írom a cikket.)

Most – ezen törekvést tükrözve miszerint- ne fejlődjünk, ne csináljunk semmit, de jöjjenek ide idegenek s csodálják meg értékeinket valamiféle turizmusfejlesztés lesz a településen. Bővítik a Sós tavat és lesz valamiféle kilátó is.

Azzal nem törődnek, hogy ha jönnek a turisták pl. hol szállnak meg? Sok Bácsalmásról elszármazott ismerősöm mondja, hogy többször menne Bácsalmásra, de mivel már nincs rokona, nem tudja, hogy hol aludjon. (RBNB keresésnél is Szabadka és Érsekcsanád jön föl közeli szálláshelyekként, nincs bácsalmási kiadó szoba)

De nézzük meg, mik azok a témák, amikről nincsen szó tudomásom szerint, de kellene beszélni róluk:

• Bácsalmásnak alkalmazkodnia kell a megváltozott világhoz. Míg a hatvanas években a település 30-50 % meg tudott élni a mezőgazdaságból addig ma ez a szám 5-10% lehet maximum. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az EU-ban 4 % körül van. Valamit kezdeni kell a mezőgazdaságból kikerült munkavállalókkal helyi szinten (persze, hogy hogy, kótyavetyélték el a hajdan virágzó állami gazdaságot, azt, hogy hogyan lehetne újra felvirágoztatni, nem tudom, erről nem beszélnek, sötét üzlet volt a privatizáció) de ez tabu téma.

Javaslatom: sürgősen két irányba lehet indulni: egyrészt keresni kell egy olyan szolgáltatást, vagy témát, amiben Bácsalmás versenyképes lehet. (Pl. tradícionális a napraforgó termesztés). Bácsalmás lehetne a Napraforgó városa. Kutatással, konferenciákkal, eseményekkel, a talajlaborral való együttműködésben. Ehhez megnyerhető lenne a Bayer, a Pioneer, azok a nagy cégek, akik ebben a témában otthon vannak, bácsalmáson üzletet csinálnak. Korábban volt arról szól, hogy Bácsalmás ricinus, vagy kender gyártó központ lehetne, de lehet akár a bácsalmási sonka, vagy kolbász települése is. A napraforgó vagy más téma identitást, ráadásul új identitást adna a településnek, egy irányvonalat, amihez lehetne csatlakozni. A másik irány pedig az, hogy valamiféle modern szolgáltatás központja lehetne, valamilyen nagyon specializált területen: számítógépes grafika, idősgondozási képzőközpont, programozó iskola (ha már van gimnázium), esetleg zenei képzés, akár mulatós zenei központ, ha már ezt szeretik a bácsalmásiak.

Üresen állnak azok gyárépületek Bácsalmáson, amik a hatvanas hetvenes években települtek be. Mi lett a posztógyár épületeivel (bútorbolt), mi lett a ruhagyár épületeivel (egy szalag megy, ha megy) Mi a jövő? Mi lesz az épületekkel? Mi lett a munkaképes lakossággal?

A posztógyár épülete

Javaslatom: vajon miért nem kérnek fel tanácsadó cégeket (pl KPMG, Price Waterhaus, Deloitte, stb) vagy követségeket (Német, osztrák, brit, szlovén, stb.) vagy pl. a testvérvárosokat, vagy a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatát, hogy találjanak befektetőt? Ez nem lenne reménytelen feladat.  Úgy tudom, hogy az önkormányzatnál van olyan ember, aki azért kapja a fizetését, hogy ilyen munkát: BEFEKTETŐ KERESÉS, PARTNERKERESÉS végezzen. Elszámoltatja valaki ezeket az embereket? Ha vannak ilyen emberek, mit csinálnak? Mit csináltak eddig? Meg kénre rázniuk magukat és elkezdeni dolgozni. Ezek hatalmas lehetőségek, biztos, hogy lenne betelepülő gyártó. Hatalmas munka, hatalmas erőfeszítés és pénzbe kerül. Kockázatos. Én a bácsalmásiak helyében nem kövekbe tenném a pénzt, hanem olyan embereket fizetnék meg, akik tőkét és tudást hoznak a városba.

• Nincs szó arról, hogy jelenleg az egyik legnagyobb munkáltató Bácsalmáson Németország. Sok szerencsétlen, nem túl képzett ember, főként nő megy idős embert ápolni Németországba, Ausztriába 800-1200 EUR térítésért igencsak kiszolgáltatott helyzetbe, pl biztosítás és felelősségbiztosítás nélkül. Nem tudom, hogy erről szoktak-e beszélni Bácsalmáson. Ha már ez a helyzet, nem lehetne erre felkészülni? Nem lehetne a nincstelen kiszolgáltatottakat kicsit jobb helyzetbe hozni? Javaslatom: Kéne egy olyan oktatási központot létesíteni, ahol az ilyen emberek megkapják az a nyelvtudást, képzést, német bizonyítványt, amivel kiszolgáltatottságuk csökkenthető és 2500-3500 EUR körül kereshetnek havonta. Ha lenne erre igény egy ilyen központ létrehozására, ebben tudnék segíteni.

• Én létrehoznék egy múzeumot a Bácsalmásról Elszármazottak Múzeumát. Tegyük az emlékeket az emlékek helyére és ne hagyjuk szanaszét ránk támadni a szomorúságot. Nem csak a kitelepítettek, elüldözöttek múzeumát, hanem azokét is, akik elkerültek kényszerből, vagy önként. Ott van helyszínnek a pusztuló kisegítő iskola.

A volt kisegítő iskola

Ide lehetne a múzeumot telepíteni. Ide biztosan örömmel jönnének azok, mint én is, akik elszármazottak Bácsalmásról. Lehetnének könyvek, ereklyék (pl a tablók már nem férnek el a gimnázium folyosóin) képek, történetleírások, találmányok. Itt lehetne büszkélkedni azzal a hatalmas eredménymennyiséggel, amivel hozzájárultak a Bácsalmásról elszármazottak a világ kultúrájához.

• Apropó kultúra, kereszténység. Bácsalmás most éppen gyűlöl és fél. A gyűlölet a szeretet, mint az országban sok helyen (Budapesten nem!!) . Mindent áthat a félelem és a menekült kérdés. Nem csoda. Nincs kultúra Nincsenek fórumok, párbeszéd, A könyvtár nincs nyitva csak munkaidőben (szombaton délig itt a képen a nyitvatartás) a kultúrház kínálata szegényes (küzdősportot lehet tanulni, meg van nyugdíjasklub) nincsenek körök. A moziban a legócskább filmek mennek. Legalább egy színvonalas filmklub lehetne, ahol lehetne TALÁLKOZNI egymással. Bácsalmás halódik, ezt mondják az ismerőseim. A gimnázium igazgatója egy nyíltan uszító, sokak által megvetett pártaparatcsikkal (Bayer Zsolt)  fotózkodik és senki nem szól neki egy szót sem. Hogy lehet ez? Ez a gimnázium igazgató még arra sem vesz fáradtságot, hogy a gimnázium előtt a magyar nyelv tiszteletére ültetett emlékfát locsolja. A fa rövid időn belül kipusztult.

A kulturális halódás tervezéssel szüntethető meg. Hatalmas munkával. Úgy kell egymással tárgyalni és egyeztetni, hogy annak módszertanát közben kell megtanulni nem csak a vezetőknek, de a bácsalmási kisemmizett polgároknak is. Úgy kell közös nyelvet találni, hogy az emberek alig tudnak beszélni.

 Pedig lenne mit megbeszélni, egyeztetni. Nem másoknak, hanem a a bácsalmásiaknak egymással. Abba kéne hagyni a Ki az úr a házban? játékot. (az épít járdát, aki a pénz fölött rendelkezik) Abba kéne hagyni, hogy valaki más, akinek van hatalma, lehetősége, tőkéje kezdjen valamit az itt lakókkal. Abba kéne hagyni a kérdést: nálunk miért nem fejlesztenek? Ide miért nem jön út? Az itt lakóknak kell álmaikat megvalósulni. Félek, hogy az elmúlt évek feudálisan viselkedő urai, ezt nem szeretnék, mert ők akarnak urak lenni a házban.

Jómagam Olaszországban tanultam meg az üzleti élet csínját-bínját. Szerencsém volt. Sok olasz városban voltam, sok emberrel beszéltem. Elámultam az együttműködés sokszínűségén, és sokféle szintjén. Sokak veszekedőknek írják le az olaszokat; ez csak részben igaz szerintem. Elmondanak, ellentmondanak, egyeztetnek, megállapodnak. Sokszor hangosan, szenvedélyesen A divat ipar (textil, cipő, gomb színek, festékek finanszírozás, szervezés) olyan együttműködést igényel, amiben csak együttműködni képes cégek és emberek lehetnek eredményesek. Olaszország sok tekintetben az együttműködés hazája. (pl a középkori festőket milyen hihetetlen profizmussal látták el festékkel az akkori gyártók) Sok élményt szereztem ezen együttműködésről Olaszországban.

Egyszer egy nagy takarmánygyárat látogattunk meg Rimini közelében. Partnerünk egy szardíniai cég volt. A manager kereskedőt a szardínai gazdák azzal bízták meg, hogy jó áron vegyen takarmányt a szigeten tartott teheneknek és a tejet ő, a kereskedő adja el. Kb. 50 gazda szövetkezett és szerződött le a nyelveket beszélő, üzlethez értő kereskedővel. A kereskedő évente egyszer ezeket az embereket buszos gyárlátogatásra vitte és a gyár megvendégelte a gazdákat. Ott voltam velük. Egy szót sem tudtak idegen nyelven, de a manager képviselte őket. Volt alkalmam beleszippantani az együttműködés levegőjébe, a bizalom kultúrájába. Na ezt a bizalmat kéne felépíteni Bácsalmáson, hogy létrejöjjön az együttműködés és a kisvárosnak jövője is legyen, ne csak múltja.