A MAGYIPETT 42. kongresszusán, májusban Galyatetőn két előadás hangzott el a gyermekszegénységről, illetve arról, hogy a gyermekszegénység hogyan betegíthet meg. John Oates  professzor, aki a Biztos Kezdet gyermekházak elindítója, és L. Ritók Nóra az Igazgyöngy Alapítványt alapítója tartottak előadást. Nemcsak maga a téma, de a megközelítésbeli különbség is nagyon izgalmas volt.

Ouates professzor a jogi környezettel kezdte. Elmondta, hogy mind hazája, Nagy-Britannia, mind Magyarország aláírt olyan egyezményeket, amelyek alapján számonkérhetőek az államtól a gyermekjóléti intézkedések. Még idézett is az egyezményekből. Arról is beszélt, hogy a szegénység hogyan kumulálódik, miként hatnak egymásra a szegénységből következő hátrányok. Például a szülői stressz által a gyermek is stresszes lesz, s a megnövekedett stressz-szint kihat a kommunikációs képességek kialakuláslára, a tanulási képességekre. Azt is elmondta, hogy a szegény családok számára az adományozási aktus meglehetősen ellenszenves. Nem elég, hogy szegények, de a „charity” még további szégyent is jelent azoknak, akik azt igénybe veszik, mert ez által hangsúlyt kap szegénységük, megkülönböztetettségük. Oates professzor újra behozta a jogi alapokat, miszerint a jóléti intézményekre és gyermekellátásra mindenkinek joga van, s ha a jogosultság mentén fogják fel a nyújtandó szolgáltatást, talán könnyebb a helyzet.

Az összeadódó, egymást erősítő negatív hatások eredményezhetik azt, hogy az EU-ban Magyarországon a legrosszabb a helyzet a szociális helyzetek rögzülésében: a szülői, otthoni viszonyok a legmeghatározóbbak az iskolai előrejutásban. A magyar iskola a hátrányos helyzet javításában, a szociokulturális hátrányok felszámolásában, vagy legalább csökkentésében semmit nem segít. Pl. szegregál, így a hátrányos helyzetet tovább erősíti.

1. Ritók Nóra előadásában konkrétan, fényképekkel mutatta be azokat a döbbenetes harmadikvilágbeli viszonyokat, amelyek jobbításán dolgozik. A falu- és városközpontoktól távolabbi helyeken, a falu szélén, a düledező viskókban nincs se víz, se áram. A csak egyetlen helyiséget fűteni képes családban nincs személyes tér, a félelem és nélkülözés rontja a családi kapcsolatokat. Ha leteszel egy személyes tárgyat, pár perc múlva már nem lesz ott. Nincs személyes tér, minden közös. Egy aggódó, önmagát érteni nehezen tudó család nehezen tud erős családi kötődést kialakítani, nincs mese, (a szó szoros értelemben), nincsenek játékok. Dughagymával játszott egy hároméves gyerek az egyik képen. Nincs fűtés, néhol a gyerekeknek kell fát lopniuk az út mellől, ott, ahol nincs erdő, és a gyerek így közvetlenül tapasztalja meg, hogy mi a társadalmi kirekesztettség, félelem és bűn. Tél végére néhol jobb híján eltüzelik az ágylábat, a szekrényajtót, és téglára állítják matracot. Egy ilyen helyzetben, ha valaki megbetegszik, nem tudják kiváltani a gyógyszereket, s csak az a beteg, aki vérzik és lázas. Szemüvegre nem futja, éveken át szenvedett és bukdácsolt több olyan gyerek, akiről kiderült, hogy nem lát: 5 dioptriás szemüvegre volt szüksége, s miután megkapta, már tudott tanulni. A mínuszról eljutott a nulla szintre.

Hatalmasok a társadalmi szakadékok, s szinte kezelhetetlenek. Ezekről a mélyszegénységben élő emberekről az állami intézmények lemondtak, azt mondják csak akkor lépnek velük kapcsolatba, ha van fogadókészség részükről. Ám a családgondozás vagy korai fejlesztés ezen célszemélyek számára ismeretlen, értelmezhetetlen kategóriák. Az eredmény: az út szélén maradnak!

Ahogyan hallgattam L. Ritók Nórát először tehetetlenséget éreztem. Nem jelentek meg arcok. Nem jelentek meg személyiségek. Ágy, nyomorúságos szobák, kopár falak, sötétség, ahogy eljön az este s nincs mit csinálni, néznek ki a gyerekek az ablakon, de csak kontúrok látszanak. Hogy lehet egy ilyen helyzetben létezni? Itt csak helyzet van, arc, személyiség nincs. Nem is voltak látható személyek, nem jelentek meg beazonosíthatóan azok, aki itt élnek, nyilván nem is szívesen vállalták volna arcukat, mutatták volna pőre kiszolgáltatottságukat.

Szégyen.

Aztán, ahogy haladt tovább az előadás, a köszönet érzése jelent meg bennem. Köszönöm neki. Helyettem csinálja. Én nem tudok ott lenni, én dolgozom, adót fizetek, s az adóm pont azt a célt szolgálná, hogy oda juttassák az erőforrást, ahova kell, s az állam nem végzi el ezt a feladatot. Ezeken a helyeken nincsenek állami intézmények, az iskolák is a züllés állapotába süllyednek. A focistadionokba épülnek be a gyerekkönnyek, meg azok a gyógyszerek, amiktől ők jobban lehetnének.

S aztán jön az Igazgyöngy alapítvány. Odamegy. Szóba áll, odahat: épít, kapcsolatba lép és megjelenik a személyesség. Ha jól láttam, pl. a művészetek által nyílnak ki és fejlődnek a gyerekek. S azáltal jelennek meg az arcok és nevek, ahogy a kapcsolat létrejön.

Bár nincs kimondva, a kategóriák celláiba zárt embereket (szegregáció, gyerekszegénység, halmozott hátrányos helyzet, SNI) csak a kapcsolat változtathatja személyekké. Ahogy kapcsolatba lépnek, jelennek meg a nevek: Józsi, Pista, Rózsi, Edit.

A túlélési alapképletet, az élet vagy halál dilemmáját, a,vagy-vagy helyzetet lassan a közösség váltja fel. Ha már vannak közös célok, akkor a közös cselekedetek szövetségeket hoznak létre és létrejön az együttműködés.

Az előadás végén a pozitív példák ismertetésével megjelent a remény. De a szégyen és tehetetlenség letaglózó érzése mégis megmaradt.

Mit tehetek én? Semmit..? Adhatok néhány olyan könyvet, aminek remélhetőleg hasznát veszik. A hatalmas szakadékot át nem léphetem, esetleg pénzt adományozhatok.

Talán pár tapasztalattal és ötlettel mégis hozzá tudok járulni ahhoz a gondolati körhöz, amiben ez a munka folyik.

1. Jogszabályok. Sajnos újra és újra azt látom, hogy még a művelt és képzett emberek is lemondanak a jog erejéről. Oates prof. a jogi környezet ismertetésével kezdte mondanivalóját és elmondta: a jogi környezet bizonyos mértékben adott ahhoz, hogy lépéseket lehessen tenni. Itthon a jogállamiság leépülésével a különalku intézménye erősödik: „Intézkedj most, pályázz most (a pályázat maga is külön tészta a szó szoros értelmében), figyelj rám, alkudjunk meg! „Jogszabályok? Nevetséges! Senkit nem érdekelnek.” Nem tudom, hogy végig van-e gondolva az, hogy milyen jogszabályok vonatkoznak ide (gyermekvédelem, családellátás, egészségügy, járványügy?). Amikor pár mondatot tudtam váltani Nórával, megosztottam azt a benyomásomat, hogy szerintem ők állami feladatot látnak el. Egyetértett. Jó lenne tudni, hogy konkrétan milyen állami feladatot látnak el, majd kiszámítani, hogy mennyivel segítik az állami feladat megvalósítását és azt bevasalni az államtól. Jogi környezetben kell működni, a jogszabályok betartása és betartatása kulcskérdés szerintem.
2. A jogi környezet másik fele, hogy rosszak a jogszabályok. Mit kéne változtatni a jogi környezeten a sorsok könnyebbé tételéhez? Melyik jogszabály rossz, kell-e új jogszabály? Nincs más hivatkozási alap – még ha ez sokak számára komikus is –, mint a jogszabályok betartatása. A jogszabályok jobbátételéhez képviselőkre és társadalmi megmozdulásra lenne szükség, és talán, ha látnánk, értenénk, milyen jogi változtatás kellene, lenne hozzá akarat (pl, ne lehessen az áramszolgáltatást kikapcsolni télen, lehetne egy állampolgári „elektromos minimálcsomag”). A jogszabályok L. Ritók Nóra munkakörnyezetében „élesednek”, és ott kérdőjeleződnek meg. Meg kellene kérdezni őket a jogalkotóknak, a jogi környezet alakítóinak, hogy mik azok a tételelek, jogi intézmények, amik változást követelnek. Nem az alapítványnak kellene kéréssel fordulnia az államhoz, hanem tőlük kellene tanácsot kérniük – és megköszönve munkájukat – azoknak, akiknek az állami intézményeken belül ezen feladatok ellátása, jogszabályok korszerűsítése lenne a dolguk. Ma azt hiszik és akarják elhitetni velünk, hogy mi – L. Ritók és többiek – vagyunk őértük. Tévedés! Ők vannak miértünk. A jogaszabályi környezet megváltoztatását ki kell követelnünk!
3. Van egy javaslatom. Mivel a mi alapítványunkak is sok kapcsolata van, külföldi mintára létrehozhatnánk egy olyan zsilip intézményt, amelyik képzéssel és tréninggel felkészíti a nehéz helyzetben levő munkavállalót (hátrányos helyzetű, problémás régióban levő, pszichiátriai beteg, rokkant stb.) a munkába lépésre. Ebben a zsilipszerű intézményben lehetne szakmákat tanulni (pl. akár honlapkészítést, internetes marketing, esztergályozás, kertészkedés, szakács, pincér stb.), lennének megbízó cégek (akik vállalnának foglalkoztatást), valamint tanárok, képzők. Lehetőség az, hogy a nagyobb termelő vállalatok saját képző helyeket hoznak létre, mert a jelenlegi iskolai oktatás nem az elvárásuknak megfelelő szakembereket bocsát ki.
4. Ideteszek egy képet. Marokkóban készült. Marokkóban a lányokra nem vonatkozik a kötelező oktatásban való részvétel. Francia jószándékú emberek létrehoztak és működtetnek két 25-25 fős lánykollégiumot. A legjobbak – legalább azok – tanulhatnak. Nagy a verseny. A kollégiumnak szüksége volt egy sarokgarnitúrára. Nem valami puccos bútor. Ezt kérték az intézmény fenntartói, néhány jószándékú francia ember összeadta azt a pár száz EUR-t, amibe a sarokgarnitúra került. Meglátogattam az intézményt az adományozók megbízottjával, aki megnézhette, hogy tényleg arra fordították a pénzt, amire kérték. A célzott jótékonykodás, a célzott támogatás szerintem idehaza ismeretlen, s lehet, hogy nem lenne rossz. „Csak úgy” nem biztos, hogy adnak pénzt az adományozók, célzottan hátha könnyebb, nem tudom.
5. Nem tudom, hogyan lehetne ezekben a kérdésekben együttműködni. Nem tudom, mik a fórumai a demokratikus eszmecserének, talán pont ez a konferencia, de tartok attól, hogy ez nem elég. Nekünk Civileknek kell összefognunk! Valahogy úgy, mint az Igazgyöngy Alapítvány, a halmozottan hátrányos helyzetben levő emberekkel. Megismerni, kapcsolatba lépni, álmodozni, óhajtani, tervezgetni, tervezni, cselekedni, visszacsatolni, újra tervezni, és megint csak cselekedni.

Az Izlandi Gyermekház Intézmény megalkotója azt mondta, neki 5 évébe került Izlandon ennek az intézménynek a bevezetése. Nagyon „aláment” a döntéshozók érdekeinek, mosolygott szépelgett. Kerülte a konfliktusokat. Azt mondta, ma sokkal több konfliktust vállalna. Összefogva szerintem nekünk is ezt kell tennünk.