S: De jó újra látni! (mosoly az arcon)

K: Én is nagyon örülök! (mosoly az arcon). Már olyan rég beszélgettünk!

Biztos sokat beszélgettek nélkülem is, nem kellek én ehhez!

K: Azt hittük mi is, de képzeld nem. Az derül ki, hogy nem megy. Vannak előadások, blog, meg igen, így barátok között erősítgetjük egymást, dumálgatunk, de beszélgetni, nem könnyű. Inkább beszélünk, előadunk, megmondunk, meg ülünk az üléseken. Veled könnyű volt. Neked könnyű volt. Ez is… Elég hideg lett itt.

S: Itt is elég hideg van, azt hittem könnyű lesz beszélgetni nélkülem is, pont ezt akartam, hogy könnyű legyen nektek nélkülem is.

K: Talán a hideg miatt van. Nem is tudom, hogy azért lett hideg, mert nem beszélgetünk, vagy azért nem beszélgetünk, mert hideg van…

S: Sokat foglalkozol ezzel, közben meg megy az élet. Mikor fiatal voltam, akkor is volt hideg, aztán együtt beleheltük a hideg szobákat.

K: Hűlünk kifelé.

S: Azt hittem, csak én vagyok így ezzel.

Csönd egy darabig. Még egy kicsit csönd aztán még egy kicsit. A beszélgetők szeme, hol összetalálkozik, hol nem.

K. Van egy dolog, hogy nem megy. Megfeszülünk, és ellehetetlenítenek. És azt tanuljuk meg mi is, hogy mi megfeszítünk, és mi is ellehetetlenítünk…Mint ahogy Ferenczi mondta, azonosulunk, de totál.

S: Mit mondasz? Miről van szó?

K: Azt hittem, tudod. Ez a helyzet a diktatúra. Amikor az uralkodó közösségek csak a saját törvényeiket fogadják el, amikor más nem érdekli őket.

S: Túlélitek.

K: Túlélni? Unom, mást se teszünk, mint túlélünk. Ehhez vagyunk szokva. Bírd ki ezt, bírd ki azt, aztán a szakma is jól betesz, ad az is kibírni valót.

S: Mi a bajod a túléléssel? Mi a gond ezzel?

K. Nem vagy itt. Igazából, ha túlélsz, agyalsz azon, hogy mi is kell ahhoz, hogy kibírd, meg számolsz, hogy múljon az idő. Ez van most is…Nem vagy itt, nem a te életed telik, közben mégis a tied.

S: Nem tudsz számolni? Mi sokszor ugyanezt csináltuk.

K: De nem mindig, mikorra beleheltétek a szobát, már észre se vettétek és éltetek.

S: Honnan tudod? Hát, leheljetek ti is. Tudod, a mécses, amiről beszéltem néha. Az a mécses azért segít nem?

K: Igen, segít. A mécses az tényleg jó. Te is egy mécses vagy. Mennyi mindent kibírtál!

S: Észre se vettem. Mit is bírtam ki?

K: Hát azt, pont azt, amiről beszéltél.

S: Lehet.

K: Úgy panaszkodnék valakinek. Panaszkodhatnék, arról, hogy közöny, meg, nemtörődömség, meg megosztottság van, meg hogy megvesznek embereket és elárulnak, téged, engem, Méreit, Ferenczit, Kézdi-t, sokakat.

S: Értem…

K: Legalább te érted, én nem értem….

S: De hát ott van a fény a szemedben. A mécsessel együtt nem mentek valamire?

K: Talán.

Csönd, aztán megint csönd.

K: Egyébként neked milyen?

S: Mi milyen?

K: Hát ott.

S: Itt?

K: Ott.

S: Nincs itt semmi. Hiányoztok. Nagyon hiányoztok.

K: Azt hittem, hogy ezzel csak mi vagyunk így.

S: Nem, nem. Dögunalom…

K: És kis olvasás, elmélkedés, séta?

S: Az van, az megvan, nem olyan rossz. De itt már nincs túlélés. Hideg sincs, meleg sincs. Ez a teljesség. Tudod, AZ A teljesség.

K: Az a teljesség?

S: Az.

K: Ezt nem értem mi az a teljesség? Igaz régen sem értettettem mindent, amit mondtál. Persze, akkor visszakérdeztem. Jó, nem mindig kérdeztem vissza, mert féltem, kiderül egy-egy visszakérdezésnél, hogy hülye vagyok, hogy esetleg azt mondod, hogy hülye vagyok. Mondjuk, ez az ismeretségünk elején volt ez a félelem, később megnyugtattál, hogy nincs miért félni, nem vagyok hülye. Ezt kaptam tőled, azt, hogy nem vagyok hülye. Ezt jól odatetted. De ezt a teljességesdit nem értem.

S: Én sem. Hát itt ez van. Ez a teljesség vagy mi fene. Kellek még? Én ráérek, de neked, el kellene kezdened.

K: Mit?

S: A lehelést.

K: Aha, na jó. Megyek, Szia!

S: Szia.

K: De visszajöhetek? Néha visszajönnék hozzád ide?

S: Azt sem tudom, hogy vagyunk.

K: Az emlékeidben, nem?

S: Nem a tieidben? Azt hittem, hogy ott vagyunk.

K: Lehet. Na, visszajöhetek?

S: Gyere, szívesen látlak bármikor.