közélet, pszichológia, élmény, tudomány

Agyalás

14 dolog, amit a koronavírus és a karantén tanított a magyar demokráciáról és diktatúráról

Vér és részvény (MOL/RICHTER)

2020. május 11. - Agycsavar

jeremy-perkins-7fosjvtutac-unsplash.jpg  

  1. Félünk, hiszen sérülékenyek és halandók vagyunk. Nagy adagban kapjuk a halálról, elmúlásról szóló híreket, s megijedünk. Leginkább idősek halnak meg, s mindez az arcunkba vágja: nincs kegyelem. Ezzel a félelemmel mi mást tudunk kezdeni, mint hogy elmondjuk, kifejezzük azoknak, akiknek lehet, s igyekszünk megnyugtatni egymást. Hogy sikerül ez? Nem könnyű feladat.
  2. A NER nem tud megnyugtatni, békességet hozni. A félelmet, frusztrációt gerjeszteni könnyű; megnyugtatni, megbékélni nehéz. Mi az érték? A NER szerint a harc, a háborúság, a félelem. Többünk szerint viszont a béke és a nyugalom az érték. Az otthon melegsége, egy-egy mosoly, elégedettség. Országos igény a megnyugtatás és a szelídség, a NER megfélemlítősdije - amihez pedig nagyon értenek - most értéktelen, haszontalan és értelmetlen.
  3. Testi, vagy lelki síkon létezünk? Persze mindkettőn, de most ezt a kérdés még inkább kiéleződik. Vágyjuk az ölelést, kézfogást, közben testünk a járvány ideje alatt egy ketyegő vírusbombává alakult. A testi korlátozások a lélek szárnyalását eredményezik.
  4. Életbevágóan fontosak vagyunk egymásnak. Megnövekszik a saját jelentőségünk. Megnövekszik egy-egy ember, egy-egy személy fontossága. Egy séta a parkban, egy idős ember meglátogatása, vagy csak találkozás valakivel: sokkal nagyobb jelentőséggel bír most, mint korábban.
  5. Egyenlőek vagyunk. Ahogy mindannyian félünk, féltünk, s ahogy egymás nyugalmának, biztonságának letéteményeseivé váltunk, látjuk, megtapasztaljuk, mennyire hasonlóak is vagyunk. Ez az egyenlőség egészen új megvilágításba kerül a zoomon. Egy arc vagyunk a képernyőn a sok közül. Egyenlőek. Beszélhet Orbán, Kövér nemzettestről, meg ilyen baromságokról, tudjuk, mert megtapasztaljuk az egyenlőséget – most jobban, mint korábban.
  6. Felértékelődik a szabadság. Fontossá válik és egészen különleges megvilágításba kerül a döntések lehetősége, a választás. Mi az én feladatom, mi az én lehetőségem? Milyen rengeteg dolog közül választhattam korábban! A karantén börtöne édesebbé teszi a szabadság korábbi ízét. Bár most is több lehetőség közül választhatunk, de azért gondolom mindenki érzi a különbséget!
  7. A bizalom fontos, most még jobban, mint korábban. A bizalom magamban, szeretteimben, másokban, a kormányzatban. Ha megölelem azt, akiben megbízom s ez által megfertőződök, elvesztem. Szeretnénk hinni és bízni. A bizalom szelíd dolog. Egy háborúkkal sújtott ország soha nem fog a katonákban, a katonai erőkben bízni, hinni nekik. Itt a kormányzat azáltal, hogy szakkérdéseket, emberéleteket katonákra bíz, elvesztette a bizalomért folytatott csatát.
  8. A tudományban bízunk. A NER a hitre épít, a vérségre. A jó magyar vérre. A vér keveredésének tilalmát zengi. Aztán itt a vírus helyzet, amikor az egész világ, benne velünk magyarokkal, árgus szemekkel vizslatjuk a tudósokat, nem csak a virológus kutatókat, de az orvosokat, statisztikusokat, gyárakat tervező mérnököket, mikor lesz már meg a vakcina, mikor indul meg az oltóanyag tömeggyártása? A megosztó vakhit itt ma semmit nem ér, a tudomány menthet meg minket a tömeghaláltól. A NER elárulja a tudományt azzal, hogy az egészségügyi intézmények tudós vezetőit az erőszak közvetítőire, a katonákra bízza.
  9. A tudás az, ami megnyugtat. Itt hazudni tilos. Persze lehet, de a hazudozót kinevetik, ahogy Müller Cecíliát is sorra röhögik ki a különböző vicces mémekben. Amikor bizalomra, nyugalomra, tudományos hitelességre vágyunk, s közben a jószándékú Müller Cecíliát kapjuk, nem feltétlenül a személye bukik meg szemünkben, hanem a stílus, a katonai körítés, az egész cirkusz. Azzal válik hiteltelenné, hogy két, a tudományhoz abszolút nem értő katona között hamis nyugalmat akar sugározni, nincs benne bizonytalanság, humor, kétely, félelem, féltés honfitársai iránt, illetve, ha van is, a katonai körítés legátolja annak kifejezését. Ide teszem a német Robert Koch intézet – mint a legfőbb népegészségügyi intézmény – vezetőjének, Lothar H. Wielernek a képét. A folyton aggódó, néha örülő, de érzelmeinek sokszor helyt adó szakember az egyik leghitelesebb személlyé vált a német közéletben. A lenti képen ott az aggódás, a féltés, bizonytalanság az intézményvezető tekintetében. Érzelmei kifejezésével válik hitelessé. lothar.jpg

 

  1. A NER diktatúrája rombolja a nyugalmat, a bizalmat és az emberi méltóságot, mert azzal is feszültséget kelt, hogy leköpi a tudományt, a szabadságot és azt az egyéni felelősséget, ami a járvány megállításának záloga. Az, ahogyan a koronavírusban elhalálozott honfitársainkat egy selejtes, „amúgy is” többféle betegségtől sújtott lúzerré alázza a kormányzat, sokféle üzenetet küld. Csak a férges hullik, de az hadd hulljon. Itt nincsenek anyák, testvérek, nagyanyák, apák, nagyapák. Itt veseelégtelenségben, krónikus gyomorgyulladásban, májbetegségben, kóros soványságban, vérszegénységben szenvedő öregek és lúzerek vannak, akiknek nincs méltóságuk, illetve azáltal veszítek azt el, hogy ilyen adatokká válnak. De mivel a kormányzatban azt hiszik te függsz tőlük és nem ők függnek tőled, tovább aláznak. Ha bajban vagy, nem segítenek meg. Ha most leszel munkanélküli, a te bajod. Nem érted van a kormányzat, hanem egy problémává, megoldandó feladattá váltál, egy zavaró tényezővé, amivel csak gondot okozol.
  2. A diktatúrát saját célra használják. Történt valami az elmúlt napokban, amit nem vettél észre, valami komoly és jelentőségteljes. Megloptak téged és te észre sem vetted, talán nem is vagy tudatában. Mindannyiunk vagyonát lopták ki a szemed előtt s és senki meg nem mukkant. Talán azért, mert történt már ilyen, de nem ilyen hatalmas mértékben. (https://bet.hu/newkibdata/128173540/MOL20190311ER01H.pdf) Korábban is kaptak vérségi alapon ennek a feudális rendszernek a heréi a te vagyonodból. 10-30 Milliót évente. Most, megnőtt a nagyságrend, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 380.000.000.000 (380 Milliárd) forintnyi Richter és MOL részvényt (mindkét társaságban 10-10% os tulajdonrészt jelent ez a mennyiség) odaadott annak a Maecenas Universitatis Corvini (MUC) alapítványnak, aminek nem más, mint Hernádi Zsolt MOL vezér az elnöke. Az összeférhetetlenség kézenfekvő. A részvényárfolyamokkal való nyerészkedést és manipulálás lehetőségét tálcán kínálták fel. Már az illetékes hatóságok sem szólnak semmit. Mindezt április 22-én, a korona karantén diktatúrája alatt jelentették be. Hogy mi köze a vérnek a részvényhez? A NER vérségi elv alapján működik. A vérség azt jelenti, hogy a vér köti össze az uralkodó összetartozókat és a te véred, aki kívül vagy a NER-en, rosszabb, mint az övék. A fasizmus idejét éljük ebben az értelemben. Emberiességi elvek nem számítanak, humánum, logika, tudomány sem. Pusztán azért veszi el a Nemzeti Vagyonkezelő ezt a részvénycsomagot és nem adja neked, mert a te véred silányabb.
  3. Egyenlően elszigeteltek vagyunk egymástól - nem tudunk szövetséget kötni egymással. Képtelenek vagyunk hatékonyan kommunikálni, megállapodni egymással. A „tisztázni végre közös dolgainkat” nem megy nekünk. A NER és az előző rendszer elitje elhitette veled, hogy a párt szar dolog, értelmetlen. Egyik oldalról ezzel hülyítenek, közben pártszínekben történik a kirablásod, vérségi alapon. Persze mindezt határozottan hagyod, engeded, támogatod. A pártelit nem keresi a társaságodat. Itt is zavaró tényező vagy. Pártba bevenni nem akarnak, mert itt a párteliteknek van pártjuk, nem a párttagoknak elnökségük. Legfeljebb nemecsekernő lehetsz, csupa kisbetűvel.
  4. Az elitet, beleértve az ellenzéket is, csak a saját zsebe érdekli. Még most is azt hitetik el veled, hogy a két oldal harcol egymás ellen, holott csak a zsebükkel foglalkoznak. Gondold el, hogy az az MSZP-s főmufti, aki az egyik nap azt kiáltja, hogy félfasiszta rendszer kiépítése zajlik, (https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/mszp_a_fidesz_posztfasiszta_rendszert_epit.678823.html), másnap úgy tesz, mintha mi sem történt volna, s a saját zsebére gondolva megy be azokba az intézményekbe, amik ennek a félfasiszta rendszernek az alapját képezik, s adja arcát, s építi az általa félfasisztának gondolt rendszert. Nincs lázadás, felháborodás, a félfasiszta rendszer építése zajlik minden szintem. A politikusaink várnak. Lehetne összeállítani árnyékkormányt, lehetne csinálni árnyék parlamentet, el lehet indítani a képviselői visszahívhatósági törvény bevezetését. Itt az ideje a munkának. De itt erről van szó. Ide teszek két grafikont. Ez a felső 10% (piros) és az alsó 50% részesedését mutatja az idők folyamán, a Világ Egyenlőtlenség Adatbázisából ( https://wid.world/country/hungary/?fbclid=IwAR1r85ZnzsDPBf9j318IHx8fzpZCaoqoUJW5P-o_bsmX4VSgIqCF6gL2UFc )grafikon2.jpgEz a másik pedig ugyanannak az adatbázisnak azon mutatója, ami a felső 1% részesedését mutatja az összjövedelemből. 1_grafikon2_002.jpg
  5. Ugyan most nagyon szégyelljük magunkat, mert hagytuk, hogy így legyen és tanácstalanok vagyunk, de úgy vagyunk a gondolatainkkal, mint a bebábozódott pillangó, dolgozunk belül, talán elhatározzuk magunkat, s valamikor cselekedni fogunk.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://agycsavar.blog.hu/api/trackback/id/tr4615680446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása