Tisztelt Ascher Tamás úr!

Elolvastam az önnel készült interjút a Magyar Narancsban (2020. április 2). Mindenekelőtt leírom, rokonszenves és számomra fontos az ön rendezői munkája. A Katona József Színház törzsközönségének egy tagjaként szinte az összes bemutatóját láttam és továbbra is járni fogok színházába.

Az interjúban elhangzottak, csak úgy, mint a színházi és egyéb (családi és munkahelyi) erőszakkal kapcsolatos megnyilvánulás nagyon elszomorító és ijesztő.

Nagyon elszomorító, már-már reménytelenséget sugárzó interjút olvashattunk öntől.

Nem hinném, hogy szándékos megtévesztésről vagy nemtörődömségről van szó. Egyszerűen hozza a kényelmes kívülálló szerepét.

Kívülálló, aki nem hall, nem lát, s ezért cselekednie sem kell. (Ascher Tamás Háromszéken c. darabban a szerep attitűdjei szinkronban vannak az interjú hangvételével.) Az interjúból, bár explicit nem hangzik el, az derül ki, hogy nem tudja, mi történt a Vígszínházban.

 Azt mondja az interjúban: „Adomázó színészek, talán védekezésül maguk is felülemelkedve az ügyeken, meséltek ezt azt, legalábbis olyan tónusban, ami nem utalt mély fájdalmakra. Humorral, vagy fintorral tértek napirendre az esetek felett, aztán egyszer csak elszerződtek.”

Igen, Ön kívülálló, aki nem hall, nem akar hallani. Mert azért lássuk be: macerás lenne beavatkozni, az embernek felelősséget vállalni, a „szívét lelkét kitevő”, a „színházért élő” vezető kollégákkal szembe menni. Nem kellene legalább rákérdezni (Mit csinálsz, miket hallani rólad? Hogy képzeled?!), esetleg számonkérni? (Én is bizonytalan vagyok, hogy mik is lehetnek a megfelelő kérdések, mondatok ilyenkor… Van ötlete?) Vagy meghallgatni az áldozatokat? (Tényleg, mit is kellene csinálni ilyenkor? Ha kitaláltak valami eljárásrendet, protokollt, akkor szerintem érdemes lenne megosztani más színházak, más szakmák számára is.)

 Számomra úgy tűnik, hogy ön kívülállóként elken. Úgy beszél az eseményekről és az erőszakról, mint olyan valaki, akinek az egészhez semmi köze. Nem csak arról van szó, hogy a bántalmazásokról (nem csak a) Vígszínházban tudnia kellett, hiszen közszájon forogtak az események, még én is, akinek semmi köze a színházi szakmához, tudtam róluk, 

 Stressz és félelem szükségszerű velejárója az oktatásnak – az interjú szerint.

 Van egy másik, még kellemetlenebb probléma is az interjúval. Színházában, ahol ön a főrendező olyan erőszak történt, aminek következményei lettek. Az egyik következmény, hogy Gothár Péter távozott, a másik, ami mégiscsak egy következmény aminek szemtanúja voltam, hogy Rezes Judit a „Csak neked mondom” előadásában megkönnyezte a rendező távozását a közönség előtt.

Igaz, a Magyar Narancs riportere nem kérdezett rá arra, hogy mi van a Katona József Színházban, de szóba hozhatta volna. Mintha nem hangzott volna el a Klubrádióban Szirtes Ágitól a mondat: „Rossz oda bejárni!”. Semmilyen adomázó tónus nem volt a művésznő hangjában a rádióinterjúban. Ha a színésznő ilyen mondatot oszt meg, akkor ott cselekedni kellene, ráadásul úgy, hogy erről a közönséget is tájékoztatni kell valamilyen mértékben, valamilyen formában. Lenne mit megbeszélni! Kinyitották az ajtókat.

 A kívülállás itt már nem működik.

 Lehet, Ascher Tamás karaktere, személyisége a vak, süket és lusta, de hát lehet egy főrendező vak, süket? Az interjúban – amikor arról van szó, hogy milyen felvételiző alkalmas a bekerülésre, mi alapján válogatnak – elhangzik egy másik fontos mondat: „A puszta stabilitás azonban elégtelen, érzékenynek is kell lenni. Valami igazi: lendület, energia, vagy épp kizökkenthetetlen nyugalom, csendes derű, bármi, ami nem felvett póz.”

A színész legyen érzékeny, a rendező ne? A passzív kívülállónak nagyon fontos szerepe van a bántalmazásban. Jól ismert magyar szerep. Mondhatni felvett póz. Pont olyan póz, amit a felvételizőnek nem enged meg, de önmagának simán megenged.  (Soroljam a történelmi eseményeket, amikor egyeseknek jól jött, másoknak nem? Most is ezt éljük) A nemtörődöm, közönyös szerep is aktivitás: folyamatosan zárni kell a fület és szemet, s a zárás, bezárkózás egy nagyon is aktív dolog. A kívülálló hitelesít és szentesít. Ez teszi lehetővé a folyamatos erőszakot. Az erőszaktevővel játszik össze.

Ha kinyitná a szemét és a fülét, Ascher Tamásnak át kéne éreznie a helyzetet, meg kellene hallania a nyögés, a tehetetlenség hangjait, s bizony sírnia kellene.

Ha kiáll a Magyar Narancs nyilvánossága elé, jobban tenné, ha a könnyeit is megmutatná, megoszthatná. Ránk tartoznak.

Hol vannak Ascher Tamás könnyei? Hol maradnak az ön könnyei?

Üdvözlettel őszinte csodálója:

Oriold Károly

 A képet a wikipediáról vettem át.