Szeretnél jobb egészségügyet? A jó hír az, hogy lehet jobb egészségügyünk, a rossz hír az, hogy csak akkor ha ezért te is teszel valamit.

Gyerekként sokan sokféle traumát élnek meg. Bántalmazás, elhanyagolás, rettenetes parentifikált szerepbe kényszerítés, amikor a gyerek gondoskodik a szülőről és nem fordítva. Kisfiúk, akik arra kényszerülnek, hogy apjuk helyett ők legyenek a gondoskodó felelős pótapjuk anyjuknak és testvéreiknek mondjuk 9 évesen, amikor az apa részegen tombol, tör és zúz, vagy kislányok, akiket vagy megvernek a szülők, vagy arra kényszerítenek, hogy nézzék, ahogyan egymást bántják. Nincs védelem, nincs remény. Túlélték, kibírták, hősök voltak, - a trauma sokféleképpen beépül a személyiségbe, túlél a felnőtt életben is. Amikor ezek a kisfiúk és kislányok felnőttek lesznek egy dologban biztosak, hogy ők nem akarnak olyan szülők lenni, mint amilyen nekik adatott, rettenetes élményeikről soha senkinek nem beszélnek.  Mikor azt mondom, hogy OK, ön megküzdött, túlélt, mégis vajon mit szólna ahhoz, ha a gyerekeinek ugyanazokat az élményeket kéne átélnie, mint önnek. akkor jön a jeges rémület és döbbenet részükről, hogy azt nem, azt nem engedném, hogy a gyerekemet úgy bántsák, ahogy engem akkor.

A magyar egészségügy sok része traumatikus élményt jelent az azt igénybe vevőknek. Konkrétan a demens és egyéb magatehetetlen betegek helyzetére gondolok, akiket nem tesznek tisztába, nem mosdatnak meg, felfekvések alakulnak ki rajtuk, nem kapnak, nem, hogy egy jó szót, de megfelelő táplálékot sem, mert meg sem etetik őket, nincs, aki kibontsa nekik a mackó sajtot. Ez bizony trauma, mi magunk vagyunk a traumatizáltak, mert mi ők vagyunk. Bácsalmási ismerősömnek most született unokája. Ő a politikába nem szól bele, sok fényképet kitesz az unokáról és magáról a facebookon. Cuki, aranyos a gyerek, ő az életünk, írja. Bizony ez az unoka, ha te, nagyszülő nem teszel valamit olyan, vagy rosszabb ellátást kap majd, mint te. Te még kibírod, de ezt akarod az unokádnak, a gyerekednek? Persze a sunnyogáshoz ez az ismerősöm nagyon ért. Testvére szerencsejáték függő, óriási szenvedéseket él át, ő pedig fülét farkát befogja, együtt tagadják a rettenetes betegséget. Mindannyian tudjuk, hogy milyen sors vár ránk itthon. Emberi méltóságunkat nem tisztelik, a társadalom eltiporja a bennünk szunnyadó képességeket, nem segít azok kibontakoztatásban. Én próbálkozom, ha mást nem, legalább tiltakozom, ő semmit nem tesz. Nem áll ki senkiért. Nem szolidáris, nem segít a sztrájkoló tanároknak.  Nem tudja, hogy ha minden így marad, az unoka ugyanolyan rettenetes egészségügybe kerül időskorára, mint amilyenben nekünk is részünk lesz. Arra gondolni sem merek, hogy mi van, ha gyerek hamarabb megbetegszik, depresszióba esik, vagy gyerekként addiktológiai problémái lesznek, netán szerencsejáték függő lesz ő is, mint nagybátyja, vagy daganatos beteg. Ő is, a gyerek- a szülők is, és a nagyszülők is egyedül maradnak ebben az esetben. Pont az olyanok vonják meg majd a vállukat, mint az én vidéki ismerősöm.

A magyar médiában nem jelent meg, de érdekes dolog, hogy a hazánkban dolgozó derék japánok 2010 előtt beperelték a magyar államot, hogy miért kell nekik társadalombiztosítást fizetniük, amikor a pocsék magyar egészségügyi ellátást ők nem veszik igénybe. Elegük van abból, hogy protekció kell, hogy nem emberhez méltóan fogadják őket az egészségügyi intézményekben, szóval rövid időn belül megtanulták, hogy plusz biztosítást fizetnek Ausztriában és vagy hazamennek, ha betegek, vagy átmennek Ausztriába kezelésért. A lényeg: szerintük a magyar kórházakban nem tisztelik az emberi méltóságot és ez számukra elfogadhatatlan. A pert elvesztették, de az érdekesség az, hogy 2013-ban született egy jogszabály Japán és Magyarország között a nyugdíjjárulék és az egészségügyi biztosítás szabályozására, ami bizonyos embereknek, bizonyos feltételekkel lehetőséget ad arra, hogy Japán szabályozást alkalmazzanak itthon is, (ha jól értem,) Itt a jogszabály https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1300152.tv. Szóval van lehetőség a változásra, de nagyon bele kell állni, nagyon akarni kell.

Nemrég meghalt egy honfitásunk a magyar egészségügy rettenetes állapota miatt. (https://blikkruzs.blikk.hu/aktualis/kistarcsai-korhaz-meghalt-ferfi/434jn8n?fbclid=IwAR33wJK5hIt1QbspTsNxMXMJyCaYWtyujyahgZ4vAebkJ02Mtv-8SKFdUxU ) Ott halt meg a kórház előtt és azt akarják bemagyarázni nekünk, hogy halálért a kórház részéről senki nem felelős. A szervi bajoktól szenvedő autista magyar férfit a pszichiátriára szállították, holott tüdőverőér rögösödése és tágulásos szívizomproblémája volt, amit hozzátartozói szerint az orvosoknak észre kellett volna venniük, és ennek megfelelően kellett volna kezelni a férfit.  Rosszul működött a diagnosztika, vélhetően a pszichiátriai beteget övező megbélyegzés is szerepet játszott abban, hogy napokig nem foglalkoztak a pácienssel a kistarcsai Flór Ferenc kórházban. Nincs egyedül a gyászoló család, sokan veszítik el a rendszer hanyagsága miatt hozzátartozójukat, de valahogy mégiscsak egyedül vannak, mindannyian egyedül vagyunk. Sok-sok ezer honfitársunk gyászol magában a rossz diagnózis, a félrekezelés, a megelőzhető halálokok (pl. kórházi fertőzés,) miatt elhunyt hozzátartozója, kollégája, barátja halála okán. Már rég elfelejtettük, hogy COVID halálozásban is világ elsők voltunk. Nem háborgunk, nem tiltakozunk, tudomásul vettük, tudomásul vesszük, aztán elfelejtjük.

Az egészségügy romokban, a magyar kormány mit csinál? Semmit. Sőt reálértéken elvon a magyar egészségügyre fordított összegekből, hulljon a férgese. Persze ezt a rendszert fenntartani változtatások nélkül nem biztos, hogy érdemes. Azt még nagyjából megértem, hogy mit akar a kormány- az egészségügyi kormányzatból rég elüldözték a tenni akaró tehetségeket, maradtak a semmirekellő, sehova nem való aparatcsikok, akik ehhez az egészhez a nevüket adják, de mit tesznek az intézmények, pl. a Flór Ferenc Kórház, mit tesznek a benne dolgozó emberek?  Behódolnak, alkalmazkodnak, a nehézségeket nem kommunikálják, azokat tagadják, mismásolnak, nem érdekli az adott intézményt saját, a kórház és dolgozóinak a jó hírneve. Például ebben az esetben legalább elnézést kérhettek volna, vagy kifejezhetnék együttérzésüket a gyászolókkal, de tudomásom szerint semmi ilyesmi nem történt.

Mi a mindennapi pökhendiséggel találkozunk, azzal hogy most már nem csak a kórházakban nincsenek olyan osztályok, amik a gazdálkodással, hatékonysággal, betegelégedettséggel foglalkoznának, hanem kormányzati szinten is úgy döntöttek, hogy az egészségügy egy adótéma, befizetik a polgárok az erre vonatkozó adóikat, a NEAK meg homályos elvek szerint ilyen olyan szempontok és lobbi érdekek mentén osztja szét, hogy a rendszer fő eleme nem a páciens vagy a beteg, hanem a feudális hatalommal bíró orvos, az ő és intézményének túlélése. Ebben cinkos az OKFŐ is. Belemegy abba a szerepbe, hogy a döntések az információk forrásától messze szülessenek meg. A betegjogok nem érvényesülnek, nem véletlen, hogy ebben a káoszban az ellátás színvonala süllyed és tovább fog süllyedni. A mostani jelmondat az, hogy menj magánegészségügybe, örülj, ha bármikor valamikor kapsz valamit állami ellátásban. Szomorú, hogy ebben cinkosan együttműködik a feudális előjogait féltő orvostársadalom is és a parlamenti ellenzék is. Az ellenzék egyetlen üzenete a rettegő honpolgároknak az, hogy ha ők kerülnek hatalomra, akkor egészségügyi minisztériumot hoznak létre. Csoda, hogy senki sem támogatja ezeket a lila ködben fürdő agyhalottakat, akiket pont azok nem érdekelnek, akiket képviselniük kellene? Az ellenzéknek egyetlen épkézláb gondolata sincs az egészségügyről, mert ők is félnek, nem mernek az orvosok érdekeivel szembe menni, de nem tudják, hogy az ellenőrzés és a tiszta gyógyító elvek betartatása az ő érdekük is. Holott nagyon egyszerűen és gyorsan lehetne javulást elérni, csak hát olyan rendszerszintű beavatkozásról van szó, ami sokak érdekeit sérti és sok konfliktust generálna. A társadalombiztosításnak társadalombiztosítóként kéne működnie, ami azt jelenti, hogy szerződést köt a biztosítottakkal, és az egészségügyi intézményekkel is definiálva az ellátás alapjait és védve a biztosítottak érdekeit. (kizárólag az államtól független intézményekben) Az ellátás alapelvét olyan finanszírozási és terápiás irányelvek jelentik, amik lehetővé teszik azt, hogy minden páciens hasonló minőségű ellátást kapjon függetlenül attól, hogy hol él, mennyi a jövedelme, milyen az ismeretségi hálózata. Jelenleg nincsenek guideline-ok, képzeljék el, hogy pl. a pszichiátriában (kb. 100 db BNO kód van, azaz ennyi betegség) csak egyre, a major depresszióra van érvényes, a közlönyben megjelent guideline (irányelv) nincs nem csak a szkizofréniára, nem csak a szorongásra, amiben a legtöbb honfitársunk szenved, de nincs irányelv az öngyilkosság krízisének kezelésére és egyetlen addiktológiai problémára sem, vagyis a gyógyítás módja az adott intézmény felelőssége, ami nagyon esetleges.

Szükség lenne egyrészt az adatok összegyűjtésére, nyilvánosságra hozására. Fontos lenne olyan emberek alkalmazása, kórházi osztályok létrehozása, ami az adott intézményben beszélget, információt gyűjt és apró módosításokat hajt végre. Megnézi, hogy a baleseti osztályon van-e elég kerekesszék, hordágy, hogyan beszélnek a páciensekkel az orvosok, nővérek, betegszállítók. Egyáltalán, mi van a folyosókon, kapnak -e egy korty vizet a magatehetetlenek a várakozás alatt. Ilyen emberek jelenleg nincsenek foglalkoztatva a magyar kórházakban, egészségügyben. Az itt dolgozó japánok pl. azért is pereltek, mert a japán egészségügy alapvető láncszeme a pácienseket fogadó udvarias nővér, aki tisztelettel kalauzol, elmondja, hogy mi hol van, az épület melyik részén, mikor, mi fog történni, elkíséri a pácienseket.

Nálunk mintha a félelem igazgatná a magyar egészségügyet. Jelenleg az egészségügy az embereket a cinege cipője vershez hasonlóan három részre osztja. (Móra Ferenc: A cinege cipője versét lásd lejjebb). Igazán félelmetes helyzet. Vannak a szerencsétlen cinegék, akik tehetségtelenek, pénztelenek, senkit nem érdekelnek, vannak a bölömbikák, daruk, gólyák, akik puszta létezésüknél fogva jogosultak, feljogosultak bármire és vannak a vargák, akik felismerik és definiálják, hogy ki a cinege és ki a daru-gólya-bölömbika és annak megfelelően viselkednek. Anyám mesélte ezt a verset nekem meg a nővéremnek gyerekkoromban, ott sírtam az ölében, hogy a cinege miért csak cinege és hogy miért nincs esélye semmire sem, főleg cipőt kapni nincs. Belém égett ez a vers, hatott is rám, de végtelenül utáltam,.

Ez a felosztás van jelen a feudális magyar társadalomban. Nem az az elv, hogy mindannyian egyenlő jogokkal rendelkező madarak vagyunk s ha vannak köztünk gyöngék, akkor azokat meg kell védenünk, azokat segíteni kell.  A gyenge cinege (aki a valóságban hűséges, kedves és hasznos vendége kertjeinknek) probléma, elmondja Gulyás Gergely, definiálja, hogy pl. diákjaink szövegértéses eredményei a gyenge vidéki cigány cinegék miatt gyöngébbek az átlagnál, a hegyvidéki daruk-gólyák-bölömbikák bezzeg jól teljesítenek.

A cinege lét a probléma, holott Magyarország tesz kiszolgáltatott cinegévé. Azt üzeni neki a többségi társadalom, hogy te csak a baj vagy, dögölj meg, tűnjél el. Ebben a modellben milyen a cinege: a legfőbb, hogy tudja, hogy ő cinege, nincs felelőssége, nincs lehetősége, mások kényének, kedvének van kiszolgáltatva. A tanult tehetetlenség állapotában van.

Most adunk ki egy szívszorító könyvet arról, hogy évente sok száz magyar csecsemő születik úgy, hogy alkohol-elvonási tünetei vannak, mert az anyjuk alkoholista. Mit is kell csinálni az elvonási tüneteket produkáló csecsemőkkel? Tajgetosz, vagy segíti, gyógyítja őket a társadalom? Óriási élmény egy olyan közösséghez tartozni, amelyik nem kirekeszt, hanem befogad és gyógyít, enyhíti a sebeket. A magyar társadalom nem ilyen.

A varga-orvos tükrözi a ner kihívásokat és alkalmazkodik is hozzájuk. Addig amíg feudalisztikus hatalmát nem veszélyeztetik, varrja a cipőket, csizmákat a daru-gólya-bölömbikáknak. Teszi ezt egészen addig, amíg belőle magából páciens cinege nem lesz.

Ha kórházba kerül az orvos, 5 percen belül átalakul vargából cinegévé, a gondolkodása átfordul, amikor pl. a korábban osztályvezető professzor idősbetegként odamegy a főnővérhez az osztályon és azt mondja neki, én is orvos vagyok, szeretném, ha elmondaná, hogy mi vár rám a terápiámban. Akkor történik meg az átmenet, amikor a varga-főnővér azt monda neki, hogy maga csak volt orvos, várjon türelemmel és szó nélkül faképnél hagyja.

Mindenki tudja, hogy mit kellene tenni a magyar egészségügyben. Meg kell nyugtatni a feleket, csökkenteni a félelmet, amit az tehetne lehetővé, ha tiszta elvek szerint, konkrét feladatok mellett működne a magyar egészségügy. Vissza kell adni a társadalombiztosítónak a jogosultságait, hogy ellenőrizzen, javasoljon, védje meg a pácienseket és ha ezt meg teszi, akkor védi igazán az orvosokat is. Szerződjön le új módon pácienssel és intézménnyel. Viselkedjen társadalombiztosítóként.

A modern társadalom működésének két alappillére az egyén emberi méltóságának feltétel nélküli, elidegeníthetetlen védelme és az, hogy a társadalomnak az a dolga, hogy az egyénben működő képességeket kibontakoztathassa. Százak, ezrek, tízezrek fognak meghalni, lehet, hogy én is és lehet, hogy te is kedves olvasóm ebben az elb@szott egészségügyi rendszerben, amig fel nem állunk és nem követeljük ezen elvek tiszteletben tartását. Emberek, adófizetők vagyunk, nem cinegék! A jelenlegi rendszert mi fizetjük, azonnali változásra van szükség. A ner embermodellje a tehetetlen kiszolgáltatott, kirekesztett ember, a modern társadalom embermodellje a felelősséget vállaló, jogaival tisztában levő, tiszteletet érdemlő és méltósággal rendelkező adófizető állampolgár.  Mik vagyunk mi? Ez a kérdés, válasszatok.

 Móra Ferenc: A cinege cipője

Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagy uraknak varrja.

Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.

Csak a cinegének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.

Keresi, kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!" -
egyre csak azt hajtja

Forrás: www.eternus.hu - Móra Ferenc versei

 A kérdések, amik bennem felmerültek:

• Meddig tűrtök? Meddig nézitek el méltóságotok sárba tiprását?
• Kik azok, akik a páciensek érdekeit képviselik? Szervezetek, pártok, társadalombiztosító, hol van bármilyen jele, hogy lépnének? A Magyar Páciensek Kamarája ilyen egyesület, lépjetek be, www.magyarpaciensekkamaraja.hu
• Orvosok, ápolónők, egészségügyi szakdolgozók, akik nap, mint nap puszta jelenlétükkel szentesítik az elfogadhatatlan rendszert, tesznek-e bármit azért, hogy valami változzon, ti miért tűrtök?
• Hogy lehetséges az, hogy az egészségügyi államtitkárság, és a minisztériumban dolgozó emberek százai semmit, de értsd ezt így, semmit nem tesznek azért, hogy jobb egészségügyünk legyen?
• És a legfontosabb, te kedves Olvasó teszel-e bármit, hogy a gyerekednek, unokádnak, ne kelljen átélnie azt, amit neked kell, mielőtt meghalsz? Kedves bácsalmásiak rajtatok is múlik.
• - A legnagyobb gazember az OKFŐ, azt, hogy azok hogyan köpik le saját feladatukat, hogyan herdálják el a rájuk bízott pénzt, arra nincsenek szavak.

Sinkó Eszter ezt írja a portfolio.hu-oldalon

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230802/a-magyar-egeszsegugy-nem-volt-meg-ennyire-szetzilalt-allapotban-interju-631003

Monolit rendszer épült fel az elmúlt időszakban, amely éppen a monolit jellege miatt rendkívül sérülékeny, törékeny. Új modellt kell megcélozni, amiben a NEAK, azaz a tb megerősödik és valódi szolgáltatásvásárlói funkciót kap annak érdekében, hogy szelektált intézményi szolgáltatásokat finanszírozhasson, erős minőségi kontroll mentén; amiben az alapellátás jóval nagyobb kompetenciával, jogosítványokkal, többlet szolgáltatások nyújtására alkalmas személyzettel megerősítve, prevenciós szemlélettel felvértezve látja el a hozzá tartozó betegeket; amiben az önálló szakrendelők a háziorvosokkal és a praxisközösségekkel együttműködve segítik a betegeket, hogy feleslegesen ne kerüljenek kórházba, hanem lehetőség szerint otthonukba gyógyuljanak, hozzáférve a számukra szükséges szakorvosi szolgáltatásokhoz is; amiben a kórházak lakossághoz és HR ellátottsághoz illeszkedően, ésszerű munkamegosztás alapján allokálják egymás között a fekvőbeteg ellátásokhoz való hozzáférést; amiben az irányítási rendszer sokkal decentralizáltabbá válik, oda-vissza való kommunikáció alapján dőlnek el a legfontosabb irányváltások, bevonva a döntéshozatalba a betegeket, illetve a betegek képviseleti szervezeteit; amiben a betegjogokat önálló szereplő védi, hatósági jogokkal megerősítve; amiben az állam csökkenti tulajdonosi jogosítványait, és ésszerű gazdálkodási formát biztosít az intézményeknek; amiben az egészségügyi személyzet és az intézmények teljesítményének mérése, értékelése minőségi komponensekkel is megerősített; amiben az állam deklarálja, melyik szolgáltatáshoz mennyi időn belül kell a betegeknek hozzáférnie; és végül amiben a kormány az egészségügy jelenlegi forrásait jelentősen, legalább 50%-kal, több lépcsőben, megemeli.