Ha a Kádár rendszerben eszméltél, akkor te is biztos sorba álltál banánért. Ugyanis a banán ritka vendég volt. Nálunk Bácsalmáson, általában karácsony előtt volt banán. Én azt gondoltam akkor, hogy biztos csak október végén érik és hogy a világban csak nagyon kevés van belőle. Szóval sorba álltam a két bácsalmási bolt valamelyikében, amikor megtudtuk, hogy lesz banán. Álltunk fél órát, órát, nem volt nagy falu Bácsalmás akkoriban sem. Ha karácsonykor ott volt a banán a fa alatt, minden rendben volt. Nem ismertem élő embert, aki ne szerette volna a banánt. Elég hamar el is fogyott. Az apám úgy csinált, mintha nem szeretné, általában nekünk adta azt, ami neki jutott volna. Státuszimbólum volt. Évtizedekig, sőt kicsit most is van bennem egy vágy, hogy valami egzotikus gyümölcs kerüljön a karácsonyi asztalra, később ananász, sárkánygyümölcs, ilyen-olyan egzotikumok jöttek, de a banán volt az első. A banán testvére a narancs volt. Az sem volt mindig kapható, mondhatni ritkán, de az többször volt, és abból volt egy olyan, ami viszonylag gyakran volt elérhető a boltokban, a zöldes kubai narancs, azért is sorba kellett állni.

A banán idegen, érthetetlen, olyan szürreális, mint a 2001 Űrodüsszeiában azok a furcsa csillogó hasábok. A banán a demokráciát is jelképezi, igazi egyenlőség van egy fürtben, mindenki egyenlő. A színe sárga, ami olyan, mint egy virág, egy illatos sárga rózsa, olyan friss, mint egy virágszirom, legalábbis ránézésre.

Szóval a banánnak, akkoriban volt egy misztikája. Még egy dolog ide kívánkozik. Dédszüleimet, akik közül, dédnagymamám még élt akkor, amikor én eszméltem, Nyugat-Németországba telepítették ki, akkori nevén NSZK-ba. Nem tudom milyen periódusokban, talán két évente, közeli hozzátartozóim, nagypapám, apám, nagymamám meglátogatták őket és ha nyáron, vagy ősszel mentek, akkor hoztak banánt. Mikor megjöttek, álltuk körül a bőröndjeiket. Na mit hoztatok? Banánt hoztatok? Persze hoztak, nem, is értettem pontosan, hogyan, de ott mindig volt.

Mielőtt belezavarodnék saját butaságomba elárulom, hogy szocialista ideológiával felvértezve először hetedik általános iskolás voltam, amikor külföldre kijutottam, NSZK-beli rokonainkat látogattuk meg nagypapámmal és hat évvel idősebb nővéremmel. Vonattal mentünk. Amikor megérkeztünk a müncheni pályaudvarra, a hanyatló nyugat első jelei szembeötlőek voltak a pályaudvar folyosóin fekvő kábítószeres nyomorultak formájában. Hát igen, azért nálunk ilyen nincs, akkoriban úgy tudtam, nem volt.

De banán az volt a pályaudvaron is és a rokonaimnál is, akik kedvesen fogadtak minket. Mi Pick szalámit vittünk nekik, (anyám szerzett valahogy pult alól), aminek ők majdnem úgy örültek, mint mi a banánnak szoktunk. A banán, ha jól emlékszem egy gyümölcskosárban a konyhában, a hűtőszekrény tetején volt. Mondták, nyugodtan vegyünk, ha akarunk. Ott volt, csodálkoztam, hogy nem fogyott el, nálunk biztos, hogy egy órán belül megette volna anyám, a tesóm, vagy én. De itt, ott volt. Ha volt, akkor annyira nem is nagyon kellett. Ott hagytam.

Persze tévedés lenne azt gondolni, hogy az NSZK-ban minden a banán körül forgott. A kis falu, ahol rokonaim éltek nagy nyugalomban dimbes-dombos tájon, alapvetően nem volt más, mint Bácsalmás, házak, emberek, gyerekek az utcán. Hamar elrepült a pár nap és mentünk haza. Vittünk mi is banánt, narancsot, olyanok voltunk, mint a kiválasztottak.

Akkoriban gyerekként eléggé buta voltam, hittem a forradalomban, abban, hogy nem kell tulajdon és hogy ugyan mi szegények vagyunk, de erkölcsileg a hanyatló nyugat fölött álltunk. Mi jobbak vagyunk, volt szent meggyőződésem. Akkoriban kezdtem komolyabban németül tanulni. Én szólaltam meg az ő nyelvükön, - unokatestvéreim nem beszéltek magyarul- nem ők az enyémen, ez is adott valami felsőbbrendű magabiztosságot, fölényt.

Mi lemondunk a banánotokról. Ha nincs, hát nincs, de mi jobbak vagyunk nálatok. Ilyesmi kompromisszumot kötöttem magamban, mint olyan, aki egyszerre hűséges akar lenni szűkebb hazájához, akinek az agyát folyamatosan öblögették, tehát ideológiailag nincs teljesen rendben, de azért folyamatos banánellátásról álmodozik. Mikor hazaértünk és nem volt banán, hirtelen megint fontos lett.

Elmúltak az évek, bekövetkezett a rendszerváltás, lett banán.

Egyesek magyar banánt akarnak termeszteni.

Banánfák egy nagyharsányi udvarban. Forrás: https://g7.hu/elet/20190810/elleptek-a-banannovenyek-magyarorszag-deli-csucsket/

Felnőttként, gondolkodásomban némi változással eljutottam banán ültetvényekre Thaiföldön, Taiwanon, Indonéziában meg pár más helyen.

Ma azt látom, hogy a banán igazi globalizációs termék. Emberek és szakmák százainak, ezreinek jól szervezett együttműködésére van szükség ahhoz, eljusson hozzánk. A banán ilyen értelemben az emberi kultúra csúcsterméke, amire büszkék lehetünk és amit félthetünk. Tudjátok, hogy a nálunk levő banánérlelőből kifolyólag valamennyit mi is exportálunk?

A NER legutóbbi ténykedése az EU-ból való kiebrudalásunk fenyegető szorongatását eredményezi nálam. Lehet, hogy pár év és megint nem lesz banán? A NER sajnos a zárt társadalom tulajdonságait mutatja. FIDESZ berkekben kell a közelség, a testi jelenlét, a szag, az íz, a bizonyíték arra, hogy ott van a másik, hogy élünk és létezünk, mert semmiben nem lehet megbízni, bármikor áldozatok lehetünk és kihasználhatnak. A védelmet az állami intézmények, a vérség szimbólumai és konkrétumok jelenthetik, amelyekbe bele kell fantáziálni azok isteni megtestesülését és megváltoztathatatlanságát. A NER örök-ségben gondolkodik.

A nyílt társadalom (Carl R. Popper gondolatai nyomán) szembesül és megérti azt, hogy minden társadalmi intézmény ember alkotás és gondolkodás „terméke” és megváltoztatható. Bármiről lehet beszélni, tárgyalni, gondolkodni, mert semmi sem örök, mi is sebezhetőek és mulandók vagyunk. Az ész bizonyossága és saját esendőségünk felismerése eredményezi azt a szabadságot, ami sok döntésre ad lehetőséget és felhatalmazást, de a felelősség és szabadság súlyától nem véd meg. Nyílt társadalomban testi közelség nélkül is lehet együttműködni, kapcsolatba kerülni, gondolkodni, játszani.

Mondjuk ki a fájó igazságot: a banán migráns, s mint ilyen, a banán nem barátja a NER-nek. A kirekesztő magyar valóságban a migráns üldözötté válik, én magam is kirekesztett vagyok valahol és banánná váltam. Pedig én annyira szeretném, hogy játszhassunk, gondolkodhassunk szabadon. Legyen a banán magyar! Legyen a banán történelmünk része! Ha biztonságban vagyunk, miért nem lehet viccet csinálni? Én szeretném, ha az együttműködés és a játék történelmünk része legyen. Valahogy így.

Íme néhány illusztráció:

A hét vezér banánnal vág eret magán eskütételhez.

Turul banánnal csőrében.

Horthy banánfürtben:

Előkészületben: magyar törzsek banánért kalandoznak Augsburgban.