Egy különleges pillanat

Még moziban láttam a filmet.

Amikor megnéztem, hamarabb jöttem ki a teremből, s volt alkalmam látni a sötét helyiségből távozó emberek arcát. Megérintett embereket láttam, némi könnyfátyollal szemükben. Olyan arcokat, akik megilletődtek, s akikről azt képzeltem, viszik magukkal a film hangulatát, világát. Megnyugodtam, lám másokban hasonló érzések születtek, mint bennem. A film megtekintése egy különleges pillanat.

Sok féle kritika jelent meg róla,  kritikusok egy része nem túl lelkes, sőt sokan giccsesnek találták ezt a magával ragadó filmet, ami az én fiatalkorom idején, a múlt század nyolcvanas éveiben játszódik. Észak- Olaszországban vagyunk egy archeológus házában, ahova az egyetemi tanárhoz hat hétre egy fiatal amerikai kutató érkezik. A film története egy felnövés és egy szerelem beteljesülése, a professzor 17 éves fia és a nála 7 évvel idősebb amerikai férfi szerelmének ébredése és kivirágzása. A film több szinten zajlik, azt mondanám, hogy testben és lélekben egyszerre, de ha ezt leírnám máris szétválasztanám a két szintet, holott egység van, nincs szétválasztás: testi és lelki szerelem, az égi és földi szerelem kibontakozása, alakulása annak gyötrelmes szépsége a film. Alig történik benne valami. A tudatos üzen a tudattalannak, az megérti, reagál és visszaüzen. Játszanak.

Azért is gondolom, hogy különleges pillanatnak vagyunk tanúi, mert a tudattalan és tudatos játékának megjelenítésének ez a minősége ritka a művészetekben. Miről is kell szólnia egy alktotásnak? Károlyi Amy szerint minden művészeti alkotásnak a szerelemről, halálról, kell szólnia, én még a szabadságot is hozzá tenném. Ennek a követelménynek a film tökéletesen megfelel, pont ilyent alkotott a rendező Luca Guadagnino. Szerelem, halál, és szabadság. A rendező továbbmegy – azt teszi hozzá, hogy a film a valóság tükörképe. Ez az igazságot a film mellékszereplő mondják ki. ( egy filmet látunk éppen, éppen a valóság tükörképét, s ne vegyük komolyan?) Slavoj Žižek, a népszerű filozófus azt mondja, hogy filmet azért nézünk, hogy megértsük a különben átláthatatlan, elfogadhatatlan, szürreális valóságunkat A valóságunk sem személyes szinten sem társadalmi szinten nem érthető. Žižek szerint a film a valóság és nem az élet! (Eszembe jut a Kizökkent világ c. film egy jelenete, amikor a egy moziban a nézőket láthatjuk, azokat, akik éppen egy filmet néznek. A jelenet teljesen valószerűtlen, a valóságot a filmben a nézők a filmvásznon látják, mi pedig a valószerűtlenül valóságos nézőket.) Ha összehasonlítjuk a film valóságát és azt a fajta valóságot, amit élünk, kiderül, mennyire aktuális a Szólíts a neveden!

Olyan valóságot látunk, amire sokan vágyakozunk. ( A Magyar Narancs irigy kritikusa, pont azt emeli ki, hogy milyen szerencsések ezek a szerelmesek, ilyen türelmes család, ennyi szépség egyszerre nincsen, s igaza van, ez nem valóság, de hát a Mancs filmkritikusa nem érti a lényeget, hogy nem a valóságost ábrázolja a film, hanem azt valóságot, amivel világunkat értelmezhetjük,)

Merthogy milyen is a világunk? Nitsun angol pszichoanalitikus szerint felgyorsult, nincsen időnk, kiábrándultak, és elégedetlenek vagyunk, nem tetszik saját kinézetünk, meg akarunk változni kívül is és belül is. Műtéttel, meg pszichológussal változunk lehetőleg azonnal! Az elviselhetetlen valóságból a virtuális térbe menekülünk, mert ott mindent lehet. Illúziókat hozunk létre ott. Halhatatlanok és mindenhatók vagyunk az interneten. Minden a hatalmunkban van Az idő egyrészt az ellenségünk, mert nincsen, másrészt nem tudunk mit kezdeni vele, hiszen halhatatlanoknak és sebezhetetleneknek vizionáljuk magunkat, tehát végtelenül sok van belőle. Nincs felelősség és nincs következmény. Közben ezzel ellentétesen is gondolkodunk.  Azt tesznek velünk, amit akarnak, puszta fogyasztók vagyunk, azt veszünk meg, amit akarnak. Ebben az elviselhetetlen helyzetben hatalmasak az igényeink. Mindenki legyen gyors és hatékony, minden azonnal jár nekünk, ne kelljen várni. Egymással ellentétes fogalmak közt élünk. A megoldás a szigetlét: elmagányosodás és bezárkózás.

Korunk embere zárkózott és magányos.

A technológia lehetősége mellett talán pont a magányosság az, ami nem engedi meg átélni életünk alapproblémáit a halált, a mulandóságot , sebezhetőséget és a magányt. A magány még magányosabbá tesz.

Aztán jön ez a film, s a 2018-ban élő embereknek beszél, pontosan tudva azt, hogy mi van velünk. Képekkel, szavakkal kifejezett, vagy eldugott, alig észre vehető üzeneteket juttat el hozzánk, egy-egy az üzenetnek önmagában nem, vagy alig van értéke, de a film összefüggéseiben együtt ez sok szépség szívünkhöz, lelkünkhöz szól, s nyugtat meg, s kavar fel egyszerre. Tudatos és tudattalan eszközöket használ és játszik velünk úgy, hogy hol a tudatos, hol a tudattalan térfélre visz. Nézzük meg hogyan, mely témák körül.

A betolakodó idegenség

A betolakodó. Ez a film első szava. Elio látja Olivert megérkezni föntről, emeleti szobájából.  Mindezt a főcím alatt futó antik tárgyak után látjuk. Idegenek vagyunk. Az idegenség alapélményünk, idegenként érkezünk a világba, s a világ idegenné válása után távozunk. Kitettek minket.

Oliver idegenként érkezik és a szerelmi beteljesedés által lesz otthon. Egyre otthonosabb lesz a hely ahova került. Amikor elhangzik a mondat: Szólíts a neveden! ez az otthonosság érzés teljessé lesz. Elmondani saját nevünket nem szoktuk, s a helyzetben, hogy kimondjuk saját nevünket s a szerelmünket látjuk, részese leszünk a másik világának ezáltal, az egész világnak részeseivé válunk. otthon vagyunk. Minden a helyére kerül.

A film vége felé közeledve Oliver szinte családtagként távozik, visszavárják, s a film legvégén Elio lesz az, aki elidegenül, saját otthonában. A film utolsó jelenetében telefonon mondják el neveiket (egymásét) de Oliver megnősül, Elio kiszorul, idegenné válik. Amikor megkönnyezzük a búcsúkat, először a szerelmesek válnak el, aztán mi is kilépünk a film világából. A rövid találkozás (mi nézők is családtagokká váltunk, fantáziánkban otthonra leltünk, de jó is lenne egy ilyen szülőpárt bensővé tenni gyermeki énünknek) otthonossága után újra elidegenedünk. A búcsúzás elidegenít, talán ennek a fájdalmát jelzi a könny a szemünkben, amikor kilépünk a moziból.

Idő 1.

Egy kéz szépséges napsütésben leszakít egy érett őszibarackot. Az idő múlása teremt is, csak úgy, növekszik, s ami érik leszedik. Alkotás teremtés, s az érés szexuális érés is. Elio (a főszereplő neve a napot és az Élet értelmét és Isten szavait meghalló Illés prófétát idézi) mint az élő ember (nem virtuális, hanem valóságos) is, érik és kész a szexuális kapcsolatra. Hetero és homoszexuális módon is beavatott lesz.

Az identitás fejlődése, a változás

A filmben elhangzik egy gyors idézet. „A folyó folyásának jelentése nem az, hogy minden változik, így nem léphetünk bele kétszer, hanem hogy vannak dolgok, amik attól állandóak, hogy folyton változnak.” Az, hogy fejlődünk, érünk. pontosan az ilyen változást jelenti, a szexuális kiteljesedés, gyermekek születése olyan változás életünkben, ami pont lényegi tulajdonságaink megőrzését és kiteljesedését teszi lehetővé. Tudatos és tudattalan – szó és cselekedet képek találkozása történik, s lesz illusztráció a teljes film arra, hogy a változás- annak elfogadása milyen kiteljesedést jelent. Aztán jön egy csavar, a folyóból halászott ponty, amit kifognak, s mutatnak meg premier plánban, igen a változásba bele is lehet halni, ha az túl hirtelen, akaratunk ellenére történik.

Test – érintés- minden értelemben

A film költőien szól a testiségről. A test, amelyet, ma halhatatlanságba vizionálunk mert a halandósággal nem tudunk mit kezdeni. Mit is kezdhetnénk? Tudomásul vehetjük, kereshetünk rá gyógyszert, ahogyan Oliver horzsolásos sebeit mutatja Elionak, aki gyógyszert javasol rá. Később Elionak elered az orra vére, a fájdalommal és sebbel el akar rejtőzni, de Oliver utána megy és vigasztalja, és enyhíteni próbálja a szenvedést, megcsókolja lábát. A test sebezhető, halandó, de ezzel együtt a gyönyör forrása is. Oliver csábítóan (is) húzza fel ingét, amikor sebzettségét mutatja. A sebek és a szerelmi szenvedély egymás mellé helyezése költői, szép, mit mondhatnánk. Ilyen intim dolgokról csak így lehet beszélni. A seb és a fájdalom megágyaz a szexuális kielégülésnek, mert lehetővé teszi a vigaszt és megmutat valami lényegeset. Persze nem feledkezhetünk meg a csábításról sem, ami szemmel látható.

Érintés

Az első érintés, mint a mulandóság gyógyszere, hatalmas képen történik: röplabdázás közben Oliver úgy ér hozzá Elio vállához, hogy előtte játékosan elorozza az Elionál levő vizet. Vizet vesz el és érintést ad. Oliver keze hosszan pihen Elio vállán, s Elio zavartan eltávolodik (?) kibontakozik (?) (nem tudok jó szót a mozdulatra) Oliver érintéséből.

Duce

A politika több szinten is jelen van a filmben. A szerelem kimondása és megélése előtt kerékpározás közben megszomjaznak és egy házban egy idősebb hölgytől vizet kérnek. Hoz is nekik, s észreveszik, hogy a kapualjban ott van Mussolini képe. Duce és az olasz nép. Tartozni, vagy nem tartozni a néphez és a rossz történelemhez? Megjelenik az erőszak és a történelmi pusztítás egy valamennyire még a nyolcvanas években is bűnösnek tartott szerelem kapcsán. Át kell, hogy lépjenek egy határt. Ez Olaszország. A civakodó pár kormányalakításról, változásról beszél, illetve annak a keserves elfogadásáról, hogy csak beszélnek és beszélnek. Bármennyire is szörnyű, vannak dolgok, amikre nincs hatásunk.(Lásd a magyar politika reménytelensége)  A Duce után megszólaló kiabáló, másokra nem figyelő házaspár a Duce után komoly fenyegetést jelent. Pier Paolo Pasolinit 1975-ben ölték meg homoszexualitásáért, a film játszódása előtt 5-7 évvel.

A Duce és a Craxi téma üzenet a magyaroknak. A demokratikus Olaszországban mások a viszonyok, mint gyűlöletkeltő hazánkban, ahol nem az emberek jól léte és öröme a társadalmi szervező erő, hanem a kirekesztés, és előjog. Ez erkölcs megcsúfolása itthon elembertelenít. A szerelem, szabadság, öröm ellenébe megy.

Az ing- felvenni a sztereotípiákat

Elio szüleit közvetlenül a szerelem beteljesedése előtt meglátogatja egy meleg pár. A meleg pár a melegekre irányuló sztereotípiák jó részét magáévá tette, úgy viselkednek, mint a „??tipikus??" melegek. Kissé nőiesen, virággal a rózsaszín zakóban, rózsaszín öltönyben. Régről ismerik őket. Ez a pár riasztó módon szimbolizálja azt a gondolati börtönt, amibe a társadalom a melegeket beteszi. A pár korábban Elionak ajándékozott  egy virágos inget. Elio apja azt kéri, hogy szerezzen örömet a párnak, s vegye fel ezt az inget a találkozás alkalmával. Elio nem akarja felvenni az inget, szimbolizálva talán, hogy nem akarja magáévá tenni a társadalmi előítéleteket. Akar egy inget, de az az ing Oliveré. Ezt kapja ajándékba, távozása után a társ. A személyes és a társadalmi ütközik ebben a szimbólumban mindkettő veszít és mindkettő nyer.

Testek -szobrok

Amikor az antikvitás görög szobrait nézegeti Olivér és Elio apja, arról beszélnek, hogy nincsenek egyenes testek, mind hajlított. Hanyag és kortalanul kétértelmű, mintha arra ösztökélnének, hogy kívánd őket. Igen, halljuk mindezt az után, hogy a Oliver kezében levő szobor kezet fogott Elioval, s azt látjuk, Elio vonásai testfelépítése a görög szobrokra hasonlít. Elhelyeződünk az időben, kitettek vagyunk, ugyanakkor szépek is.

Idő2

Az idő metszésvonalán élünk. Pont most, pont azokkal az emberekkel, akik ma élnek. Nem tehetünk sokat, alig változtathatunk valamit. El kell fogadnunk az elfogadhatatlant. Megszületünk és elpusztulunk. Kultúrában élünk, őseink nyomait nem csak a kultúrában éljük meg, mi vagyunk ősei majdani leszármazottainknak, akik nem ismerhetnek minket, s mi vagyunk leszármazottai az őseinknek. Az élet él és élni akar. Megtalálnak egy szépséges görög szobrot. A tárgy talán szerelmi ajándék volt valakinek a régmúltban, s Elio úgy fog kezet a szoborral, amit Oliver tart a kezében. Mi minden találkozik e képben? Érintés, ami kézfogás a jelen és a múlt szépséges találkozása, s találkozása a konkrét személyeknek is Olivernek és Elionak.

Beszélni, vagy nem beszélni.

A lovag, aki szerelmes volt egy hercegnőbe és a hercegnő is szerelmes volt a hercegbe. Az anya meséli el intim érintkezés közben a történetet a fiának. Gyönyörű, fekvő helyzetben, mintegy vízen lebegve. A történetben barátság volt a lovag és a hercegnő között, kapcsolatuk éppen a barátság mentén virágzott, de szerelmi érzéséről a lovag nem beszélt a nőnek. Aztán egyszer a semmiből odafordult a hercegnőhöz: beszéljek, vagy halljak meg?

A szerelem kifejezhető, kifejezendő? Mintha a film lebegtetné a témát, de amikor Elio elmondja ezt a történetet Olivernek, meglebegtetve azt, hogy esetleg ő is szerelmes Oliverbe, az allegória többszörös tükröződésének vagyunk szemtanúi. Először is kiderül, Oliver is ismeri a mesét, közös van bennük, másrészt érzi, hogy kifejeződik valami pusztán a kérdés elmondásával, olyan érzés fejeződik ki, amire nincs is nyelvünk. Kívánat, gondolat, szerelem? Elmondódik és elhallgatódik valami. Ráadásul az érzés, a kifejezés kínja, az elmondhatatlan fájdalma közös. Személyesen része Elionak és Olivernek a kifejezhető dolog, elkezdődik valami pusztán attól, hogy elmondják: elmondhatatlan.

Európa

A nyelv fontos téma a filmben. Olaszból franciába váltanak, aztán angolba, sőt a német is megjelenik. Olyan mintha mellékszál lenne, jó nekik, többféle módon ki tudják fejezni magukat. Itt azonban messze többről van szó. Kultúrában élünk, benne vagyunk, kapjuk a nyelvet és hozzá is teszünk. Elégedetlenek vagyunk, mint ahogy én most, miközben írom ezt az esszét, nem tudom kifejezni magamat Testi érzéseim vannak, amiket vizsgálok, hogy van ez? Honnan jön? A nyelv idegen, meg kell vele barátkoznunk. Pont úgy hatol be a nevek meghatározottsága és a nyelv korai szelfünkbe, mint az antik tárgyak a család valóságába. Valahogy magunkévá tesszük.

Mi fejezhető ki és mi nem? A nyelvvel kifejezünk valamit, idegen is és nagyon sajátunk is. Identitásunk egy része is nyelvhez köthető, gondoljunk csak bele a nyelvek mentén szerveződő népi őrületre.

A nyelv nem csak azt jelzi, Európában vagyunk, a tradíciók és történelem hazájában, hanem arról is szó van, hogy az identitás is változik.  Kipróbálhatok nyelveket, változtathatok. És ez nagyon rendben van. Lehet kísérletezni, lehet próbálkozni, lehetsz itt homoszexuális és heteroszexuális. Humanszexualitás van. Átjárások, bújócska. De aztán komolyra fordul a dolog és felelősséggel dönteni kell.

Európa az elfogadás, a kultúrák közötti átjárás, a szabad vándorlás és szabad identitás hazája.Ki tudja meddig lehetünk benne, mi magyarok?

Eggyé válni

A filmnek ez a központi kérdése. Ennyi szépséggel hogyan lehet eggyé válni? Hogy lehet megszabadulni az idegenség érzetétől. Csak kis időre vagyunk itt, idegenek vagyunk, s otthont keresünk. Eggyé válni a természettel az élet mámorába belekapaszkodni, részének lenni. Szeretni az életet minden gyötrelemmel együtt. Ezt akarjuk. Ez a kínzó kérdés úgy tolakszik belénk, elménkbe testünkbe, mint a film elején az első szó: A Betolakodó.

Tapintás, látvány, beszéd, totális élmény. Eggyé válunk, aztán magunkra maradunk. Szólíts a neveden, legyünk egyek, egy kis időre, s a kis idő örök tapasztalattá válik.

S végül a VÍZ,

A filmben központi elem a víz. A víz, amiben elveszítjük súlyunkat, amiben bízva lebeghetünk. A ma embere cselekszik, csinál, tesz. Ebben a filmben a szereplők úgy vannak jelen a világban, hogy szinte lebegnek alig cselekszenek. Lábuk a vízben, vagy  spontánul belefordulnak a kerti medencébe (többször is). Így is lehet élni? Csak úgy, semmit nem akarva, hanem csak lebegve?

Azért ez mégiscsak egy film. Ez nem valóság, hanem egy játék a valósággal. Enyhe, szellőszerű érintés szívünknek lelkünknek. Felkavar. Mint minden jelentős alkotás. Ennek a filmnek a megszületése után nem ugyanaz már a világ, mint előtte. Örüljünk ennek a különleges pillanatnak. A lábszag a folytatásban jön.

A témában ezt a könyvet tudom önöknek ajánlani: Szerelmi álmok

http://hu.orioldbooks.com/2012/01/szerelmi-almok-es-vegzetes-talalkozasok.html